Jákob élt (…) és élni fog! – Szerdócz Ervin rabbi írása a Vájchi hetiszakaszról

2021. December 16. / 16:41


Jákob élt (…) és élni fog! – Szerdócz Ervin rabbi írása a Vájchi hetiszakaszról

Mindazok, akik Mózes első könyvének befejező Vájchi heti szakaszát olvassák, feltűnik, hogy a Tórai szöveg zárt. Ezt szakszóval szátum nevezik. A jelenlegi hetiszakasz sor közben kezdődik, azaz előbbi szakasz és az új között, nincsen „sorkihagyás”.

A kérdés, hogy miért kezdődik szokatlan módon „szátum”-mal, sorkihagyás nélkül ez a Tórai szakasz (Vájchi) , és miért van lezárva például a Mikec hetiszakasz.

Bölcseink szerint ennek az oka az, hogy e fejezetben olvassuk, hogy Jákob "szemei elhomályosodtak", majd olvasunk az Ősapa haláláról is. Jákob halálakor bezárultak a szemek és a szívek, megérezték a közelgő elnyomatást („a szolgaság córeszét”).

A prófétai képességekkel rendelkező Apa, élete végének közeledtével tudatni akarta fiaival, mikorra várható a szenvedés vége, a megváltás. Bölcseink felfigyeltek: Jákob fiainak nevéből hiányzik két betű: a „chet” és a „tet”. Ez, ha egybeolvassuk a „Chet” azaz a bűn szót kapjuk. Ugyancsak a nevekben nem szerepe a ”kuf” és a  ”cadi” betűk sem. Ez egybeolvasva:„Kec”, ami „véget” jelent.

Eszerint Jákob kész volt tehát közölni velük a "bűn", a szenvedés végét! Jákob fel akarta fedni a „véget”, azaz el akarta mondani, hogy mi vár utódaira Messiás eljöveteléig. A titok azonban „zárva maradt” számára és leszármazottai számára is. I-ten elvette a prófétálás képességet. 

Felhangzott az égi hang: „Ne prófétáljatok!” (Ámosz 2/12)

Jelen Tórai szakasznak van még egy történelemhez kötött különlegessége. Összeköthető a Tóra görög, Septuaginta fordításával. 

A (Talmud Megilla 9a-b) szerint „történt Ptolemaiosz királlyal, hogy összegyűjtött hetvenkét bölcset és hetvenkét ház egy-egy szobájában helyezte el őket. Nem fedte fel, hogy miért gyűjtötte össze őket, bement mindegyikhez és azt mondta: írjátok meg nekem Mózes mesteretek Tóráját görögül! I-ten mindegyikük szívébe tanácsot helyezett, és egymástól függetlenül közös döntésre jutottak”. A hetvenkét fordítás szóról szóra ugyanaz volt. A fordítás során öt estben értelmezési nehézségek megoldásai is egyformák voltak.

 A Tóra így kezdődik: „Kezdetben teremtette I-ten”. (1.Mózes 1:1), amit úgy fordítunk: „I-ten teremtette kezdetben”. A sorrenden azért változtattak, nehogy úgy tűnjön, hogy a B’résit (szó szerint: kezdetben) nevű égi hatalom teremtette I-tent. „Készítek embert képmásra, hasonlóságra”, (1.Mózes 1:26) valójában: „készítsünk...képmásunkra, hasonlatosságunkra”. Itt azért kellett bölcseinknek változtatni, mert a többes szám használata több istenség létezését sugallhatja az avatatlan olvasónak. Voltak "praktikus" szempontok is: a tisztátalan állatok között foglal helyet a nyúl (3.Mózes 11), azonban ezt így nem írhatták meg az uralkodónak, hanem úgy fordították: „a rövidlábú teremtmény” és nem írták neki, hogy „nyúl”, mert Ptolemaiosz eleségét „Nyúl”-nak nevezték. Megváltoztatták a nevét, nehogy azt mondja: gúnyt űznek velem a zsidók, és ezért teszik a feleségem nevét a nem tiszta állatok közé”. „És Jákob tizenhét évig élt Egyiptomban, és voltak Jákob napjai, életének évei: száznegyvenhét év” (I.M.47/28.)

Jákob hosszú életének legkedvesebb ideje akkor volt, amikor kedvenc fiával, Józseffel lehetett. Kétszer tizenhét, összesen harmincnégy évet töltöttek együtt. Annyit, amennyi az „és élt” kifejezés számértéke. Életének legnehezebb korszaka az a huszonkét év volt, amikor Józsefet halottnak hitte. Bölcseink szerint Jákob életének e fájdalommal telt éveiben fakadt számára a remény. Ö-való úgy rendelte, hogy a szeretteink elvesztéséből fakadó fájdalom lassan csökkenni kezd. Jákob fájdalma azonban állandó maradt, nem enyhült. Szíve rejtett zugában táplálta a reményt, nem mondott le véglegesen Józsefről.

Rabbi Jákov Berliner hatvanéves volt 1850-ben, amikor elhagyta közösségét, szülőföldjét, hogy Jeruzsálemben élhessen. Tizenhét évet élet a szent városban, utolsó heteit betegágyban töltötte. Felkeresték ismerősei, tisztelői, aggódva figyelték állapotának romlását. Rabbi Smuel, az askenáz főrabbi, szomorúan tapasztalta, hogyan romlott szervezete: szemeit alig tudta nyitva tartani. És akkor Rabbi Jákov Berliner váratlanul felült ágyán és a következőket mondta: „Miért vagytok ennyire bánatosak? Hetvenhét évet éltem, istenfélelemben, Tórával foglalatoskodva, és szebb életben részesültem, mint Jákob ősatyánk."

Emlékezhettek, úgy írja a Tóra: „És élt Jákob Egyiptomban tizenhét esztendőt…” (47:28)”. Ki vagyok én Jákov Ovinuhoz képest? I-ten kegyelméből, utolsó tizenhét esztendőt nem diaszpórában, hanem a szent városban töltöttem! Jákob mondta magáról, hogy életének évei „szűkösek és rosszak” voltak, én a szép életre emlékezhetek. Úgy töltöttem életemet, hogy az Ö-valót áldottam. Egy valamit nem mondtam, mondhattam. Meghagyom nektek, hogy halálom után majd ti elmondjátok: „az Ö-való adta, az Ö-való elveszi, legyen az Ö-való neve áldott!”. 

„Jákob élt” Minden más hasonló esetben viszont azt olvassuk a Tórában, hogy „tartózkodott”. Közeledtek Jákob ősapa életének végnapjai. Ha valaki meghal, gyászjelentés jelenik meg róla, hirdetve hogy az illető eltávozott az élők sorából. Jákob ősapáról, azonban halálával kapcsolatban a Tóra az életet hirdeti, emberi nagyságát nyomatékosítja. Ezáltal nem csak azok számára, nem csak azoknak a szívében és lelkében „él” akire hatással volt példaképével, hanem azok számra is, akik jobbá váltak jelenléte által, földi vándorlása idején. Jákob mindenki számára példakép. Ezért áll a Tórában a kifejezés: Jákob „élt”, mert részesévé vált a halhatatlanságnak.  

Bölcs Salamon király mondja: „A jótékonyság kíséretében hosszú élet jár.” A hosszú életet kiérdemelhetjük könyörületességgel, a szegények támogatásával. Az emberi élet napjainak száma a csillagokban van megírva. Van, akinek hosszú élet jut és van, aki ifjú korában távozik. A jótékonyság érdeme viszont I-ten égi trónusáig száll, magasabbra, mint a csillagok állása. Jákob is, a Midrás szerint, elérte a kort, ami meg lett szabva számára. Józsefet 17 éves koráig gondozta, azért részesült abban az áldásban, hogy József is gondoskodott róla tizenhét éven keresztül. Tehát I-ten megjutalmazta Jákobot, József iránt tanúsított jótékonyságáért és a részére kiszabott életkoron felül még tizenhét évig élhetett.

Ezért áll a Tórában: „Áldott vagy, amikor megjössz, és áldott vagy, amikor elmész” (V.M. 28/6).

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek