Zsidó művészarcok a viharból – beszélgetés Harsányi Lászlóval

Eddig immár több mint 50 életképet olvashattak honlapunkon Harsányi Lászlótól, aki  a zsidótörvények által ellehetetlenített, ám a Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) Művészakciója által megsegített művészek életét dolgozza föl a Zsidó művészek a viharban című sorozatában. A társadalomkutatót a kutatási szempontjairól, a sorozata „kulisszatitkairól” és a még feltáratlan történetekről kérdeztük. 

A Mazsihisz.hu portálon rendszeresen jelentkezik Harsányi László társadalomkutató rovata Zsidó művészek a viharban címmel, amely azokat a művészeket mutatja be, akiket a zsidótörvények után juttatott munkához, s ezzel megélhetéshez az OMIKE, azaz az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület. Harsányi László az OMIKE történetét önálló kötetben is feldolgozta már, hiszen ennek a szervezetnek a működése a XX. századi magyar zsidó kulturális életben szinte felbecsülhetetlen jelentőséggel bírt: a Hevesi Simon főrabbi által 1909-ben alapított egyesület 1951-ig működött több ezer taggal. A szervezet a zsidóüldözések idején a Pesti Izraelita Hitközség által támogatott Művészakciója keretében 550 színészt, énekest, zenészt, táncost, festőt, szobrászt, írót segített munkához és bevételhez jutni 1944. március 19-ig, vagyis a német megszállásig. Harsányi László ismeretterjesztő a történelmi viharban egy időre nyugodt menedékre lelt művészeket mutatja be (a sorozat legutóbbi darabját ide kattintva olvashatják). Harsányi Lászlót a kutatási szempontjairól, a sorozata „kulisszatitkairól” és a még feltáratlan történetekről kérdeztük. 

Az OMIKE logója

– Mikor és miért kezdte kutatni az OMIKE történetét?
– A téma nagy kutatója korábban Horák Magda volt, akinek a kutatásaira Vizi Éva levéltáros kolléganőm hívta fel a figyelmemet, amikor a budapesti Páva utcai holokauszt emlékközpont igazgatója voltam. Éva javasolta, hogy foglalkozzunk tüzetesebben az OMIKE tevékenységével, de nem sokkal később mind a kettőnket kirúgtak az intézményből. Viszont a témát magunkkal hoztuk, majd a sokáig általam vezetett Nonprofit Kutatócsoport Egyesület támogatásával dolgoztunk rajta levéltárakban, könyvtárakban. Habár először a Művészakcióra koncentráltunk, idővel arra jutottam, hogy nem csak a Művészakciónak, hanem az egész egyesületnek a történetét fel kell dolgozni, merthogy a szervezet teljesen egyedülálló, egészen fantasztikus tevékenységet folytatott. Ezen belül érdekeltek az OMIKE létrejöttének szervezeti előzményei is, vagyis az, hogy a magyar zsidó közösség a XIX. század második felében milyen jellegű közművelődési szerveződéseket, tömörüléseket hozott létre. A munka eredményeként létrehoztuk az Omike.hu weboldalt, amely ma is működik, és a témáról a Napvilág Kiadónál megjelent a Fényből a sötétbe. Az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület évtizedei 1909-1951 című tanulmánykötetem 2019-ben. Ami a Művészakcióval kapcsolatos kutatásomat illeti, ennek közvetlen előzménye az volt, hogy megírtam a Színművészeti és Filmművészeti Kamara dicstelen szerepjátszását a zsidótörvények alkalmázásában, végrehajtásában. 

– A Mazsihisz.hu honlapon olvasható sorozata felvezetőjében az olvasható, hogy 550 művész adatait gyűjtötte össze. Eddig több mint 50 rész jelent meg, és érdekelne, hogy milyen szempontok szerint határozza meg a sorrendet? Milyen szempontok szerint halad?
– A konkrét szám kapcsán hadd pontosítsak: helyesebb 550 körülit mondani, mert folyamatosan találni adatokat, amelyek alapján bővül a lista. De egyúttal szűkül is, hiszen vannak olyanok, akik valószínűleg több néven szerepelnek, s nem minden esetben magától értetődő, hogy azonos személyekről van szó. S hogy miért ebben a sorrendben haladok? Erre nincs határozott koncepcióm, inkább határozott törekvéseket mondanék. Ilyen törekvés, hogy minden művészeti ágból bemutassak művészeket, s fontos lett idővel az a szempont is, hogy az elfeledett, kevéssé ismert művészeket mutassam be, ne azokat, akikről már monográfiákat írtak össze. Ma már az elfeledett művészek közé tartozik Kellér Dezső is, holott az én korosztályom számára ő a magyar színpad meghatározó figurája volt. A válogatásnak persze vannak pusztán technikai szempontjai is, ilyen az, hogy legyen az illető művészről egyáltalán olyan adat, amit használni lehet, mert nincs meg a születési vagy halálozási évük sem. Ilyenek az OMIKE zenekarának tagjai, akikről van egy listám, de miután nem voltak szólisták, alig van róluk adat. Vagy említhetném a Művészakció keretében kiállítási lehetőséghez juttatott képzőművészeket, akik között előfordultak amatőrök, egy-két esetben dilettánsok. Ők nyilván szociális indokok miatt állíthattak ki, magyarán azért, hogy pénzt lehessen nekik adni. Nem maradt nyomuk, így róluk szinte lehetetlenség értékelhető információhoz jutni, legalábbis az én lehetőségeimet egy ehhez szükséges mélyfúrás meghaladja. Van egy nagyon egyszerű válogatási szempontom is: akiről van adat, de nincsen fotó, azt egyelőre hátrébb sorolom. Nem tudok addig mit csinálni az anyaggal, amíg nem tudok hozzárendelni egy arcot, hiszen nem életrajzokat, hanem életképeket írok, és ezeket fénykép nélkül nem lehet közölni.

– Milyen forrásokból dolgozik?
– Mióta vírushelyzet van, és nem lehet könyvtárba menni, az interneten kutatok, és az egyik legfontosabb adatbázis az Arcanum. Keresőszavaim természetesen az OMIKE, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület, a Művészakció, továbbá olyana konkrét nevek, amikre itt-ott rábukkanok. Fontos megjegyezni, hogy nem csak a Síp utcai Goldmark teremben voltak rendezvények, hanem zsidó művészek támogatására magán összejöveteleket is rendeztek egy-egy bőkezűbb polgári háznál. Ez utóbbiakat természetesen nem hirdették újságokban, nem születtek róluk kritikák, azaz ha van ezekről forrás, akkor csak magánlevelekben, naplókban, életrajzokban lehet a nyomára bukkanni. Hadd tegyem hozzá, hogy nem csak fővárosi forrásokból dolgozom, hiszen vannak rá adatok, hogy a művészek megsegítésére vidéken is voltak kezdeményezések, egyelőre Szegeden és Pécsett találtam erre adatokat. Az OMIKE Művészakciójával szinte azonos nagyságrendű volt az a kezdeményezés, amely Kolozsváron született a zsidó művészek támogatására. Két évig működött.

– Erről soha nem hallottam.
– Nem csodálkozom rajta, hiszen a kolozsvári akció története megírásra vár, eddig alig foglalkoztak vele, pár cikket olvastam csak. 

– A Művészakcióval párhuzamosan nem zsidó közegben történtek próbálkozások a zsidó művészek megélhetésének támogatására?
– Igen, én ide sorolnám, hogy az OMIKE Művészakciójának rendezvényeit nem zsidók is nagy számban látogatták, tehát ők a belépőjegy megvásárlásával hozzájárultak a segítséghez. 

– Honnét lehet tudni, hogy a közönségben voltak nem zsidók?
– Onnan, hogy megírták. Illyés Gyula, Kodály Zoltán vagy Magyar Bálint megírta, hogy részt vett ilyen eseményeken. A zsidó rendezvényeket csak azok látogathatták formálisan, akik az egyesületbe beléptek, és a tagdíj ellenében kaptak jegyeket. De senki nem ellenőrizte, hogy a megvásárolt jegyekkel valóban csak egyesületi tagok léptek-e be például a színházi előadásokra. Az említett emberektől ez kiállás és segítség volt. Akárcsak a már említett magán hangversenyek vagy magánkiállítások. Szeretném megjegyezni az akkor Dohnányi Ernő által vezetett Zeneakadémia segítségét is, annak színpadára ugyanis 1944-ig sokakat engedtek fellépni, akiket máshonnan a származásuk miatt kitiltottak. Fennmaradtak minisztériumi levelek, amelyekben arra kérik a nem zsidó színészeket, hogy ne lépjenek föl zsidó művészekkel. Ebből két dolog következik: egyrészt az, hogy a magyar állami szervek éberen őrködtek a zsidótlanítani kívánt magyar művészi élet „tisztasága” fölött; másrészt az, hogy ha a minisztérium kénytelen volt ilyen felszólító levelet írni a „renitens” nem zsidó művészeknek, akkor ezek szerint sokan fittyet hánytak a törvényre. Ez nem sok, de azért valami.