Jelentős előrelépés az OR-ZSE életében: együttműködés a Potsdami Egyetemmel

2019. Augusztus 06. / 16:06


Jelentős előrelépés az OR-ZSE életében: együttműködés a Potsdami Egyetemmel

Együttműködési megállapodást kötött ma a Mazsihisz fenntartásában működő Országos Rabbiképző–Zsidó Egyetem (OR-ZSE) a Potsdami Egyetem reform és neológ rabbikat egyaránt képző Zsidó Teológiai Fakultásával. Ez ismét felhelyezi a budapesti Zsidó Egyetemet a nemzetközi zsidó világ térképére.


Az OR-ZSE és a Potsdami Egyetem reform és neológ rabbikat egyaránt képző Zsidó Teológiai Fakultásának együttműködését jegyző dokumentumot a két intézmény vezetője, Walter Homolka rabbi, ügyvezető igazgató, valamint Vajda Károly rektor írta alá ma Budapesten, a Mazsihisz tárgyalótermében.

A Potsdami Egyetem Zsidó Teológiai Fakultása Európa egyik legfontosabb judaisztikai kutató- és képzéshelye, amely szorosan összekapcsolódik a középutas, konzervatív rabbiképzés egyre fontosabbá váló intézményével, a Zacharias Frankel Kolleg-gal is. A Zsidó Egyetemet múltja és a magyar, magyar zsidó művelődés egész története a német kultúra és tudományosság felé orientálja, ezért különösen fontos és szükségszerű is, hogy a Zsidó Egyetem első és legfontosabb partnere ez az intézmény legyen.

unnamed.jpgWalter Homolka rabbi, ügyvezető igazgató (balra) és Vajda Károly rektor

A mai eseményen Walter Homolka és Vajda Károly hangsúlyozták: a kapcsolatfölvétel visszatérés ahhoz az intézményi hagyományhoz, amely a budapesti rabbiképzőt a német partnerintézmény jogelődjeivel kötötte össze. Mind a boroszlói neológ, mind pedig a berlini reform rabbiképző neves neológ rabbikat adott Magyarországnak. Elég, ha Lőw Immánuelre, a neológia egykori felsőházi képviselőjére, szegedi főrabbira gondolunk, aki Abraham Geiger kedvenc tanítványa, a berlini Lehranstalt für die Wissenschaft des Judentums egyik első abszolvense volt, s akit nem kisebb szaktekintély, mint Ludwig Philippson avatott rabbivá. A hitleri hatalomátvételig a két német intézményben számos budapesti növendék folytatott részképzést.

A ma aláírt együttműködési megállapodás szerint a két testvérintézmény a kutatás, az oktatás, az oktatói a hallgatócsere területén törekszik hozzájárulni az egységesülő európai felsőoktatási térség hálózatosodásához. A felek emellett adminisztratív együttműködésre is lépnek, hogy elősegítsék az intézmények közötti további kulturális kooperációt is. Az együttműködési szerződés az aláírás napján hatályossá is vált.

A kapcsolat tehát kiterjed közös kutatásokra, oktatók és hallgatók folyamatos cseréjére, ami lehetőséget biztosít majd a világi és vallási szakokon tanuló diákoknak arra, hogy első kézből ismerkedjenek meg a nemzetközi zsidó világ problémáival, tudományos és gyakorlati kérdéseivel, válaszkísérleteivel. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Darvas főrabbi: Kívül-belül kiváló
2024. Február 15. / 12:23

Darvas főrabbi: Kívül-belül kiváló

Kultúra
Nógrádi Gábor: A felejtés kezdete (Németország)