1939-ben, az első
két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési
Egyesület) a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben a fellépési
lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a
Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550
színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és
szó szerint éltető levegőhöz.
E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.
Ha van magyar énekes, aki minden kedvezőtlen körülmény ellenére világkarriert futott be, akkor Ernster Dezsőre jól illő ez a minősítés. A világ számos operaházában felléphetett, közöttük csaknem húsz éven át volt a New-Yorki Metropolitan
állandó vendége. Imádott városa azonban mindig Pécs maradt, ahol 1898-ban
Ernster Géza főkántor fiaként megszületett. Itt lépett fel először 1920-ban, a Pécsi Dalárda estjén, ahogy a Dunántúl
című lap beszámol erről: „Az est szólistája Ernster Dezső volt, a mindössze másfél éve tanuló fiatal énekes, aki kellemes sima, mély zengésű basszbariton hangján dicséretes zenei biztonsággal és ízléssel előadott énekszámaival nagy tetszést ért el.”
Három év múlva már indul külföldi zenei pályafutása, 1923-ban lett a plaueni városi színház tagja. Gyors ütemben következik Wuppertál és Duisburg és velük egyre nagyobb basszus szerepek. 1928-ban Berlin és a berlini zenés színházak Bruno Walterrel és Ottó Klempererrel. Majd immár első basszistaként Dessau, Düsseldorf, majd Graz
következett a sorban. Azután pedig amerikai turné. Ezt a folyamatot szakították
meg a szokásos hazai látogatások, amelyek közül az 1939-es hosszabbnak
bizonyult a tervezettnél:
„… hazajöttem Pécsre. És mint tudjuk, én akkor nem mehettem el, nem kaptam vízumot Svájcba. Míg Pécsett éltem édesapámékkal, lejött Ribári Géza, az OMIKE elnöke [helyesen a Művészakció igazgatója H. L.]” - Így emlékezett vissza egy, az 1990-es évek elején megjelent dokumentumban Ernster Dezső. (Nádor Tamás: Hallható Múzeum, Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1991.)
A Művészakcióban, a Goldmark-terem kicsiny színpadán azután hatalmas szerepek következtek. Többek között Zakariás a Nabuccoban, Sparafucile a Rigolettoban , Frank börtönigazgató a Denevérben , Osmin a Szöktetés a szerájból , Rocco a Fidelioból, a Sába királynőjének főpapja, a fáraó az Aidábó l, Faltaff A windsori
víg nőkből . 1940 és 1943 között minden évben külön hangversenyen is fellépett itt, melyeket részben maga rendezett.
1944-ben a Kaszner–vonat utasaként került Bergen-Belsenbe, majd Svájcba. 1945-ben a bázeli
színház közbenjárására lehetőséget kapott – a svájci tábort elhagyva, – hogy elénekelhesse
a Don Alfonsóját Egy év múlva megkapta a beutazási
engedélyt az Egyesület Államokba. Próbaéneklésre kérték fel a Metropolitanban. Páratlan
sikertörténet vette ezzel kezdetét: tizenhét év alatt csaknem 180 előadás, a
repertoár szinte valamennyi jelentős basszusszerepe, köztük elsősorban Wagner operáiban.
1947-ben újabb fontos
bemutatkozásra került sor: először állhatott a Magyar Állami Operaház színpadjára.
A Metropolitan mellet
igyekezett újabb színházakban jelen lenni és figyelemreméltó repertoárját
bővíteni. Gyakran lépett fel Bécsben, Düsseldorfban, és Zürichben. Hatvanadik
életévén túl formálja meg életében először Borisz Godunovot és minden magyar
basszista álmát, a kékszakállú herceg szerepét. Zürich olyannyira a szívéhez nő
az utolsó évek sikerei közepette, hogy 1966-os visszavonulása után végleg ott
telepszik le: ott is temették el 1981-ben bekövetkezett halála után.
Az utolsó fellépése egy
váratlan beugrás volt, méghozzá itthon, Magyarországon
Mozart: Varázsfuvolájának Sarastrojaként.
Kroó György megfogalmazása erről a fellépéséről 1961 elején az Új Zenei Újságban akár egész életére is
alkalmazható vélemény.
„Ritkán hallani zenés színpadon ilyen pátoszmentes, fennkölten nemes Sarastrot. Milyen tökéletesen érti és érzi a figurát! Amikor az előtte térdelő Paminához szólt, hangját az a rezignáció járta át, amit csak Mozart zenéjének teljes vállalása sugallhatott. Az Isis-ária valóban szabadkőműves imaként hangzott, és az E-dúr ária Sarastrója olyan megindítóan melegszívű, megértő és nemes volt, mint az eszmény, amelyről énekelt. Ebben az alakításban nem a hang átütőereje, hanem az átélés mélysége az illúzió forrása.”
Képek:
1. ) Portré 1959.
Ismeretlen fényképező felvétele Magyar Állami Operaház Emlékgyűjtemény
2. ) Szereplések
az OMIKE Művészakcióban
3. )Borisz Godunovként (vocal-classics.com)
4. ) Portré Ismeretlen
fényképező felvétele Magyar
Állami Operaház
Emlékgyűjtemény
5. ) Sarastroként (vocal-classics.com)