1939-ben,
az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita
Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros
együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó
művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben
1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író
jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.
E
hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott
fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok
nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.
Most
egy olyan művésznő pályafutásának vázlatos ismertetésével kísérletezem, aki az
OMIKE-n kívül tagja volt még 1941-től a Concordia, Kolozsvári Zsidó Színház
társulatának is. Nincs ismeretem más olyan zsidó színészről, aki mindkét – az
üldözötteknek átmeneti lehetőséget biztosító – színházban fellépett. De lássuk
először egy két mondatban, mi is volt a Concordia?
A
második bécsi döntést és a magyar csapatok bevonulását követően a
zsidótörvények hatályát Észak-Erdélyre is kiterjesztették, így a Kolozsvári
Nemzeti Színháznak el kellett bocsátania zsidó színészeit. Az állás nélkül
maradt színészek 1941 februárjában önálló társulatot hoztak létre Hagibbor
művészegyüttes, Concordia művészakció, majd Kolozsvári Zsidó Színház néven.
Ehhez csatlakoztak más, Erdélyben dolgozó zsidó színészek is. A színház a német
megszállásig működött.
Akiről
ez az írás szól: Wojticzky Elvira (1919/1920 -?) erdélyi, Kolozsváron született
színésznő. Apja Wojticzky Gyula jónevű költő, újságíró volt.
A
lapok kis, nyolc éves táncosnőként írtak először róla már 1927-1928-ban. Mint
például az Aradi Közlöny 1928 augusztusában:
„Wojticzky
Elvira, a kolozsvári opera nyolc éves balerinája … teljesen önálló műsorral
mutatkozik be a Luna-parki színházban”
Az
erdélyi lapok a továbbiakban is nyomon követték fellépéseit Kolozsváron és
Aradon egyaránt. 1934 szeptemberében azután az Erdélyi Hírlap a pesti Király
Színház új tagjai között fedezte fel Wojticzky Elvira nevét. Ez a lehetőség nem
tartott sokáig a még mindig csak 14 éves gyermekszínésznő számára, mert
Budapesten 16 éven aluliak nem lehettek szerződött társulati tagok.
Wojticzky
egy évvel később az újjászervezett kolozsvári Magyar Színház tagja lett.
Kolozsváron rögtön két fontos szerepben mutatkozott be, az egyik az „Én és a
kisöcsém” címszerepe volt, a másik Ábrahám Pál „Viktóriá”-jában a kis kínai
hercegnő megformálása. A lapok lelkes kritikái közül álljanak itt a kolozsvári
Ellenzék című lap 1935. októberi sorai:
„[Wojticzky
Elvira] Alig pár éve még bakfis sem, vékony gyermekhangjára, fürge, táncra
termett lábainak ütemes mozdulataira azt mondták, hogy ügyes, de igen korán
kezdi. És most kész színésznő! Neki volt igaza, érezte, hogy nincs értelme
bevárni az obligát tizennyolc-húsz évet, amikor úgy ugrál, úgy mozog a
színpadon mintha ez volna az otthona.”
A
színház egymást követő 1935-1938-as bemutatóinak majd mindegyikében kapott
szerepet, mint énekes-táncos szubrett, és a kritikák szinte mindig
elragadtatottak voltak.
1938
májusában jelent meg az első hír arról, hogy a Bukaresti Alhambra színház, más
erdélyi magyar művészekkel együtt szerződtetné Wojticzky Elvirát. A Brassói
Lapok júliusban megerősítette, hogy több mint húsz erdélyi magyar színészt
szerződtetett az Alhambra revüszínház. A cikk megszólaltatta Wojticzky Elvirát
is:
„Mint
friss tavasz madár, belibben a teraszra Wojticzky Elvira. Szőke fürtök, kis
rúzs, kékróka, könnyű nyári selyem
– Na,
Elvira?
Cuppant.
Jaj
gyerekek, csuda boldog vagyok.
Mikor
kezdődik a szezon?
Szeptember
elsején, de a próbák már augusztusban.
Azután
tudsz-e jól románul?
Ohó!
Nagyon jól.”
Novemberre
minden megváltozott, a lapok tényként már azt közölték, hogy Wojticzky Elvira
az aradi színházhoz szerződött. Az Erdélyi Hírlap ennek okaként azt írta meg
(bár ez a történet komoly megerősítést nem kapott), hogy a bukaresti színház
felmondott huszonhárom kisebbségi alkalmazottnak, és Wojticzky velük
szolidaritást vállalva ment el Aradra. Ott kitörő lelkesedéssel fogadták.
Aradra
érkezése kapcsán így írt róla az Aradi Közlöny:
„Kedves,
behízelgő modora, kitűnő figurája van, színesen és szívből fakadóan tud
beszélni, ének- és táncszámaival nagy szenzációt fog kelteni:”
De a
siker nem tartott sokáig. 1939 januárjában az aradi magyar színtársulat a
megfelelő érdeklődés hiánya és az így kialakuló anyagi ellehetetlenülés miatt
feloszlott. A Bomba című kolozsvári lap így írt a kialakult helyzetről:
„Az
aradi színház megszűnése után, a tagok valósággal éheznek. Harmath Jolán, Felhő
Ervin, Horváth Laci és Wojticzky Elvira alkalmi előadásokat rendeznek a
városban és annak jövedelméből élnek. Már ahogy abból élni lehet.”
1939
októberében Wojticzky Marosvásárhelyre ment, és ott a Magyar Színház tagjaként
lépett újból színpadra. Állandóan játszott, jelentős szubrett szerepekben volt
lehetősége fellépni. A társulat más erdélyi városokban is vendégszerepelt. A
magyar nyelvű helyi sajtó mindezekről beszámolt. Például az Ellenzék 1940
júniusában így írt egy kolozsvári fellépésről:
„Wojticzky
Elvira kitűnő színésznő és táncosnő, maga a megtestesült temperamentum, ő is
rengeteget fejlődött mióta utoljára láttuk.”
Mindez
1940 szeptemberéig tartott. A marosvásárhelyi magyar színháznak akkor három
zsidó tagja volt, közöttük Woyticzky Elvira. A második bécsi döntés után
bevonuló magyar csapatok parancsnoka azonnali hatállyal letiltotta
szereplésüket.
1941
februárjában tehát mindhárman Kolozsvárra mentek, és csatlakoztak a megalakuló
Kolozsvári Zsidó Színház társulatához.
A
helyzetet különösen groteszkké teszi, hogy valamivel később, 1943 augusztusában
a marosvásárhelyi színházból származása miatt elüldözött színésznőt a
Színészkamara felvette a zsidó tagok névjegyzékébe. (Feltehetően a magyar
jogrend érvényesítése után jelentkeznie kellett a Színészkamarába.) De még
hátra volt ebben egy újabb fordulat: 1944 májusában, tehát kilenc hónappal
később az összes többi zsidó művésszel együtt kizárták a Színészkamarából.
Wojticzky
Elvira 1943 decemberében Budapesten, a Művészakció kis színpadán lépett fel.
Lakner Artúr „Vera vagy Veronika?” című három felvonásos darabjában játszott
négy alkalommal. A darab 1944. januári-márciusi előadásaiban azonban már nem ő
formálta meg Dinamit Dodó dizőzt.
1944
végén újból színpadon volt, mégpedig korábbi sikerei helyszínén, a Kolozsvári
Magyar Színházban. (Ne felejtsük el, hogy ezt megelőzően Románia átállt az
antifasiszta szövetség oldalára, és a háború ott befejeződött.) Az utolsó
tudósítás erről az új életszakaszról 1947 márciusában jelent meg, ekkor még
színpadon volt Kolozsváron.
Következett
a kivándorlás, de ennek részletei nem ismeretesek. Néhány szórvány adat
található az emigráns magyar újságok társasági rovataiban, de ott már nem, mint
egy színésznőről, hanem mint háziasszonyról írtak róla. Az utolsó ilyen hír
kelte 1973. március. Részlet az Új Világ társasági beszámolójából:
„Nash
Elvira (eláruljuk a gyönyörű szőke háziasszony Vojticzky Elvira néven ünnepelt
kolozsvári színésznő volt!!) […] fogadta a vendégeket.”
Halálának
időpontját nem ismerem.
Képek:
1.) Színházi
Élet, 1930. 31.
2.) Színházi
Élet, 1934. október
3.) Színházi
Élet, 1936. 51.
4.) Keleti
Újság, 1937. 10
5.) Bomba,
1939. január 25.
6.) Bomba,
1940. február 29.
7.) Műsorközlő
lap, OMIKE Művészakció, 1943. december