Benjamin óvoda: Telt házas óvodát terveznek sok zsidó gyerekkel

2020. Szeptember 02. / 13:24


Benjamin óvoda: Telt házas óvodát terveznek sok zsidó gyerekkel

Emelkedő gyermeklétszám és erősödő zsidó nevelés – e két tényező alakítja most a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Benjamin Óvoda és Bölcsőde szakmai munkáját. Az induló új nevelési év kapcsán az eddigi eredményekről és a tervezett fejlesztésekről Bőczén Zsuzsa igazgatónőt, a fenntartó képviseletében pedig Mester Tamást, a BZSH elnökét kérdeztük.

Milyen változások történtek az intézményben a tavalyi esztendőhöz képest?

Bőczén Zsuzsa: Ami a szabadtéri fejlesztéseket illeti, most jutottunk el oda, hogy az udvar egy részén kicseréljük a műfüvet modernebbre, az udvar gondozására pedig a fenntartótól kaptunk keretet új kerti szerszámok vásárlására, így például sövényvágót és magas nyomású tisztítót szerzünk be. Az udvar karbantartása kiemelt feladat, hiszen a fákat folyamatosan gallyazni kell a gyerekek biztonsága érdekében. Tárgyi eszközökben jelentősen gazdagodtunk, a játszótéren a gyerekek új fészekhintát kaptak, a csoportszobákban használt játékkészletet is növeltük, az óvodapedagógusoknak új szakkönyveket vásároltunk.

A képzésben milyen előrelépések történnek?

BZS: Idén szeptembertől elindul a héber nyelv és judaisztika képzésünk Dankó Bianka héber tanár vezetésével a TAL AM program keretében. Ez minden minden öt és hat éves gyermek számára ingyen elérhető lesz, a könyveket, füzeteket és más oktatási segédeszközöket a fenntartó BZSH biztosítja. Természetesen eddig is volt Talmud Tóra, és rendszeresen készültünk az ünnepekre Verő Tamás főrabbival, mostantól azonban heti négy héber óra lesz, továbbá minden hétfőn havdala szertartás és hetente egyszer plusz egy judaisztika óra minden korosztály számára. A munkában Bianka mellett részt vesz Bozzai Judit óvodapedagógus is, aki pár éve a rabbiképző egyetemen szerzett megfelelő szakképesítést.

Mennyi gyerekkel indul a nevelési év?

BZS: Tavaly augusztusban negyvenhét gyerekkel vettem át az óvoda vezetését, abból most tizenöten elmentek iskolába, azaz harminckettőről indultunk, s most hatvannál tart a gyereklétszám. Ez összetett munka eredménye, szerepet játszik benne, hogy szoros, partneri viszonyt ápolunk a szülőkkel, fejlesztettük a honlapunkat és a Facebook-oldalunkat, s mindehhez sok támogatást kaptunk a BZSH-tól. A szülőkre valódi partnerként tekintünk rájuk, ezért rendszeresen tartunk számukra nyílt programokat, amikor belenézhetnek az életünkbe. Évente kétszer írásban tájékoztatjuk őket a gyermekek fejlődéséről.  Habár a gyerekek elégedettsége az első, nagyon fontos a szülők elégedettsége is.

Hányan dolgoznak az intézményben?

BZS: Szeptembertől két új alkalmazottunk lesz, őket is beleszámolva tizenöten vagyunk. A három óvoda csoportban két-két óvónő és egy-egy dadus dolgozik, a bölcsődei csoportban pedig két kisgyermeknevelő és egy dadus. A fenntartó támogatásával szeptembertől az adminisztrációs munkák elvégzésére munkába áll egy új óvodatitkár, és részmunkaidőben pedig egy új gazdasági ügyintézőt alkalmazunk majd.

ovoda-cikk-2.JPG

A fenntartó milyen koncepció megvalósítását várja az intézménytől?

Mester Tamás: Ha az alapokat tekintem, akkor azt kell mondjam, hogy mivel a zsidó életben a gyerekek nevelése, képzése, oktatása elsőrendű fontosságú, lényegében ezt a hagyományt kell folytatni itt is. A Teremtőnek hála az infrastrukturális alapok jók az intézményben, ezekre építeni lehet, de egy reformra már szükség volt, s ehhez új vezetőt találtunk Zsuzsa személyében az óvoda élére. Kiváló döntés volt az ő választása, ezt bizonyítják az imént általa elmondottak is. A legbeszédesebbek a számok: mivel ebben a száz férőhelyes óvodában az elmúlt pár évben nem volt magas a gyereklétszám, itt volt az ideje, hogy ez a mutató emelkedjen. Ez súlyos anyagi kérdés is a fenntartó számára, hiszen financiálisan nekünk az az érdekünk, hogy minél több gyermek járjon ide.

Most mennyi az intézmény éves költségvetése?

BZS: Csaknem százmillió forint évente, de ebben már minden benne van az állami normatívával és a bérkiadásokkal együtt.

S mennyi támogatást ad a fenntartó évente?

Mester Tamás: Mintegy 23,5 millió forintot, vagyis a költségvetés negyedét mi álljuk. De általában ennél magasabb összegről van szó, hiszen minden évben vannak olyan kiadások, amelyekre kisebb-nagyobb forrásokat kell biztosítani. A számokat nézve tehát nagyon nem mindegy, hogy negyven gyerek jár-e ide, vagy a kapacitás teljes kihasználásával száz gyerek. Minden erőnkkel arra kell koncentrálni, hogy növeljük a gyereklétszámot. Mindenki előtt nyitott a kapu, de annak nagyon örülünk, hogy újabban egyre több zsidó gyerek jár ide. Nem azért, mert vallásilag elvakultak vagy bigottak lennénk, hiszen mindenki mást is szeretettek látunk, hanem azért, mert a jövőbeni hitéletet akkor tudjuk megalapozni, ha a zsidó nevelés már kisgyerekkorban elkezdődik. Sokkal könnyebb olyan embereket bevonni a zsidó közösségbe, akik gyerekkorból hozzák magukkal az alapokat. A Zsuzsa által kifejtett héber és judaisztikai oktatással olyan hangsúlyosan rá tudunk erősíteni a zsidó nevelésre, hogy ehhez a fejlesztéshez igen nagy reményeket fűzünk. De hadd tegyem hozzá: amit az óvoda nevelési programjával kapcsolatban elmondtam, igaz a BZSH által fenntartott Scheiber iskolára és az új külker technikumra is, mármint abban a tekintetben, hogy a képzés és az oktatás fejlesztése a BZSH jelenlegi vezetése számára abszolút prioritást élvez.

Ha tíz év múlva ugyanitt beszélgetnénk, milyen óvodát szeretnének itt látni?

MT: Telt házas óvodát sok boldog zsidó gyerekkel és elégedett dolgozókkal.

BZS: Ugyanezt képzelem én is, csak nem tíz év múlva. Jobb lenne öt év alatt eljutni oda!

 Szöveg: Kácsor Zsolt / Fotók: Szentgyörgyi Ákos

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek