A jó színház nem válaszokat ad, hanem együtt gondolkodik a nézővel – Csáki Judit beszélgetése Alföldi Róberttel

Csáki Judit színikritikus, egyetemi tanár bevezetésként elmondta, hogy nem ez az első alkalom, hogy Alföldi Róberttel beszélget, ezért igyekszik elkerülni azokat a kérdéseket, amelyekre a színész-rendező már számtalanszor válaszolt. Inkább arra volt kíváncsi, mi foglalkoztatja most, milyen munkákban vesz részt, és hogyan éli meg pályájának jelenlegi szakaszát. Rubin Eszter írása.

Átnézte Alföldi naptárát, és látta, hogy szinte minden nap más előadásban játszik. Alföldi elmondta, hogy jelenleg Anton Pavlovics Csehov, Ványa bácsi című darabjára készül, amelynek bemutatója hamarosan lesz a Budaörsi Latinovits Színházban. Bármilyen meglepő, mostanra elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor már ő játssza Ványa bácsit, sőt, pár évvel idősebb is, mint a figura a darabban. Ez a felismerés egyszerre volt számára ironikus és elgondolkodtató.

Jelenleg több olyan előadásban vesz részt, amelyekben az eredeti szöveg átdolgozott formában kerül színpadra. Ilyen például Molnár Ferenc, Liliom című darabja vagy Thomas Bernhard Színházcsinálója. Alföldi hangsúlyozta, hogy az átdolgozás soha nem öncélú, mindig az adott koncepcióból és az aktuális értelmezés szükségleteiből fakad.

A Liliom esetében például az volt a cél, hogy a főszereplőt más perspektívából mutassák meg , nem egyszerű csavargóként, hanem egy olyan emberként, aki megszállottan keresi a hivatását, és az életét teljes egészében ennek a keresésnek rendeli alá. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy vajon képes-e normális életet élni és valódi kapcsolatot kialakítani egy másik emberrel. Alföldi szerint az ilyen megközelítések teszik lehetővé, hogy a klasszikus művek új jelentésekkel gazdagodjanak.

A Színházcsináló kapcsán arról beszélt, hogy a darab különösen nagy kihívást jelent számára, nemcsak színészileg, hanem a szöveg mennyisége miatt is. Elmesélte, hogy minden előadás előtt délután 5-re bemegy a színházba, és a súgó végszavazásával végigmondja az egész szöveget, hogy magabiztosan tudjon színpadra állni. Ezt a folyamatot a számítógép működéséhez hasonlította, ahol a memóriát folyamatosan frissíteni kell. Számára ez nem pusztán technikai kérdés, hanem a biztonság és a koncentráció feltétele.

Csáki Judit felvetette, hogy Alföldi rendezőként határozott elképzelésekkel dolgozik, ezért különösen érdekes, hogyan képes színészként alárendelni magát egy másik rendező koncepciójának. Alföldi szerint ez teljesen másfajta gondolkodást igényel, rendezőként az egész előadásért felelős, színészként viszont csak saját szerepére koncentrál, és hagyja, hogy a rendező vezesse. Elmondta, hogy egy új szerep kezdetén gyakran bizonytalannak érzi magát, és csak fokozatosan találja meg a karaktert.

Alföldi Róbert korábban már rendezett olyan darabot, amelyet később újra színpadra állított , mivel számára az ilyen döntések mindig konkrét helyzetekhez kötődnek. Nem arról van szó, hogy egy darabot egyszerűen újra akar rendezni, hanem egy társulat, egy adott közeg, vagy egy adott élethelyzet új megközelítést tesz lehetővé. Amikor egy társulat meghívja rendezni, akkor az a legfontosabb, hogy azzal a közösséggel dolgozhasson, nem csupán a darab érdekli, hanem az emberek, akikkel együtt hozza létre az előadást.

A beszélgetés során szó esett a színház természetéről és céljáról is. Alföldi hangsúlyozta, hogy számára a színház lényege az együtt gondolkodás. Nem tartja feladatának, hogy kész válaszokat adjon a nézőknek, sokkal inkább azt, hogy kérdéseket tegyen fel, és olyan helyzeteket mutasson meg, amelyekben a közönség saját dilemmáira ismerhet. Egy előadás akkor válik igazán jelentőssé, amikor a nézők felismerik benne saját problémáikat, és közösségi élménnyé válik a gondolkodás.

A beszélgetés személyes irányt is vett, és a színészi lét bizonytalanságairól esett szó. Alföldi elmondta, hogy az idő múlásával a színpadon nem elsősorban attól fél, hogy elfelejti a szöveget, hanem attól, hogy elveszíti azt a belső középpontot, amely hitelessé teszi a jelenlétét. A legnagyobb szorongása az, hogy egyszer megszűnik az a kapcsolat a közönséggel, amely a színészi munka lényegét adja és már nem lesznek rá kíváncsiak. Nem attól tart, hogy nem lesz több feladata, hanem attól, hogy elveszíti azt az energiát és jelenlétet, amely a színpadon való létezés alapja.

Beszélt a színészi pálya sajátosságáról, ahogy az idő múlásával nő a tapasztalat és tudás, miközben az energia és a fizikai erő változik. Egy színész idővel egyre többet tud a szakmáról, jobban érti a helyzeteket, a ritmust, a közönséggel való kapcsolatot, ugyanakkor folyamatos kihívást jelent, hogy ezt az élő energiát fenn is tudja tartani.

Szóba került a jövő kérdése, különösen az, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy ismét egy színház vezetője legyen. Alföldi erre óvatosan válaszolta, hogy nem szeret olyan dolgokról gondolkodni, amelyeknek nincs konkrét realitása. Úgy véli, az ember gondolkodását és álmait mindig befolyásolja a közeg, amelyben él, és nem látja értelmét olyan lehetőségeken elmélkedni, amelyek nem adottak, inkább arra koncentrál, hogy a jelen munkáit a lehető legnagyobb figyelemmel végezze el.

Csáki Judit könyvet is írt Alföldiről, aki kezdetben nem akarta, hogy könyv készüljön róla. Úgy érezte, hogy az ilyen kötetek általában olyan emberekről szólnak, akik már túl vannak pályájuk legfontosabb szakaszán, és nem akarta azt a benyomást kelteni, hogy ő már túl van a lényegen. Végül azonban elfogadta az ötletet, mert belátta, hogy nem pusztán róla szól, hanem arról, hogy az ő pályáján keresztül hogyan tükröződnek a magyar kulturális élet változásai.

Az est végére olyan művész képe rajzolódott ki, aki egyszerre reflektív és szenvedélyes alkotó. Alföldi Róbert számára a színház nem pusztán szakma, hanem létezési forma, nem kész válaszokat keres, hanem kérdéseket tesz fel, és a színházat az együtt gondolkodás terének tekinti. A beszélgetés világossá tette, hogy jelenleg is ugyanolyan intenzitással és kíváncsisággal fordul a munkája felé, mint korábban, miközben tudatosan reflektál saját helyzetére, a színház szerepére és a művészi lét törékenységére.

Vasárnap este a Rumbach Zsinagógában rendezett teltházas eseményen nagy nevetéseknek és intim pillanatoknak is részesei lehettünk.

Fotók: M. Schmidt János