Fináli Gábor: „Küzdjünk azért, hogy a Jó legyen Jó, a Rossz pedig maradjon Rossz”

Megemlékezést tartottak ma a budapesti Jókai utca 1. számú ház előtt abból az alkalomból, hogy onnan 1945. január 7-én éjjel nyilas gyilkosok több száz ártatlan embert hurcoltak el. A nőket és a gyerekeket a gettóba vitték, míg a férfiakat megkínozták, majd a Dunába lőtték. A megemlékezésen Fináli Gábor, a Hunyadi téri zsinagóga rabbija és Temesvári Szilvia terézvárosi alpolgármester mondott beszédet.

A terézvárosi Jókai utca 1-es szám alatt lévő négyemeletes házban – amely a vészkorszakban svéd követségi épületként működött – 1944-45 fordulóján több száz zsidó ember rejtőzött el, ám sokuk számára hetvenhét évvel ezelőtt véget ért a megmenekülésben való reménykedés: a hírhedt Városház utcai nyilas gyilkosok a január 7-ről 8-ra virradó éjszaka rájuk törtek, hogy elhurcolják és meggyilkolják őket. 

A svéd követség munkatársai annyi segítséget tudtak adni, hogy a nőket és gyerekeket a nyilasok nem a Duna-partra, hanem a gettóba vitték a svéd követség dolgozóinak kíséretében. A férfiakra azonban rettenetes sors várt: az elállatiasodott nyilasok megkínozták, majd a Dunába lőtték őket. 

A mártírok tiszteletére Terézváros önkormányzata és a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. szervezett ma megemlékezést a Jókai utca 1. szám előtt, ahol az áldozatokra Fináli Gábor, a VI. kerületben található Hunyadi téri zsinagóga rabbija és Temesvári Szilvia, a kerület környezetvédelemért, civil ügyekért és egyházi kapcsolatokért felelős alpolgármestere emlékezett. A rendezvényen  mintegy negyvenen gyűltek össze, a közönség soraiban ott volt Fellegi Ádám Liszt Ferenc-díjas koncert-zongoraművész is. 

Fináli Gábor rabbi

– A fővárosi zsidóságot a nácik csatlósai, a magyar nyilasok úgy tizedelték meg, hogy sokukat a Dunába lőtték, és én ezen a folyóparton kívül nem tudok olyan helyszínt, ahol ennél tragikusabban összefoglalódna kétszáz év magyar zsidó történelme annak minden reménységével és csalódásával – mondotta emlékező beszédében Fináli Gábor. 

A rabbi kifejtette: azok a magyar zsidó férfiak, akiket ebből a házból levittek a Duna partjára, s akiknek a többsége nagy valószínűséggel első világháborús magyar veterán volt, az életük utolsó perceiben még láthatták a partról a magyar parlamentnek azt az épületét, a demokrácia azon szimbolikus házát, ahol őket a megelőző évtizedekben fokozatosan jogfosztottá és kirekesztetté nyilvánították. 

Ha viszont ezek a kivégzés előtt álló emberek nem a magyar parlamentre, hanem előre néztek – folytatta a rabbi –, akkor annak a Gellért püspöknek szobrát láthatták, aki több mint ezer évvel ezelőtt a Biblia értékeire tanította a magyar népet. Majd eltelt ezer év, és a keresztény múlt ellenére a vészkorszakban sokan visszasüppedtek egy olyan pogány tombolásba, aminek köze nem volt Gellért püspök tanításainak. 

Fináli Gábor kijelentette: „sorsdöntő napokat élünk, amikor Európában sokan feledni, feledtetni és eltagadni akarják, ami 77 évvel ezelőtt itt történt. De minél többen vagyunk az ilyen megemlékezéseken, annál több a tanúja annak, hogy voltak időszakok Európában, amikor az emberek a sötétséget fénynek nevezték, a rosszra pedig azt mondták, hogy jó. Nekünk azonban ilyenkor itt és együtt kell lennünk, zsidóknak és nem zsidóknak, hogy megfogjuk egymás kezét, s küzdjünk azért, hogy a Jó legyen Jó, a Rossz pedig maradjon Rossz”.

Temesvári Szilvia, a hatodik kerület környezetvédelemért, civil ügyekért és egyházi kapcsolatokért felelős alpolgármestere beszédében többek között azt mondta: jó volna most nem itt állni, jó volna, ha most nem kellene arra emlékezni, hogy az emberek milyen aljas dolgokra képesek, de emlékezünk kötelesség, mert ma is vannak olyan aljas emberek, akik mások egymásnak uszításából igyekeznek maguknak hasznot húzni, és a gyűlöletkeltésből akarnak maguknak trónt kovácsolni. 

A beszédek után a résztvevők az emlékezés kavicsait és virágait helyezték el az épület homlokzatán, valamint a lépcsőházban található emléktáblák alatt.

(Fotók: K. Zs.)