Terrorcselekmények ellen épült védmű a Dohány utcai zsinagóga köré

2019. Július 25. / 20:54


Terrorcselekmények ellen épült védmű a Dohány utcai zsinagóga köré

Szerző: Kácsor Zsolt

Esetleges terrorcselekmények, gázolásos támadások kivédésére is alkalmas az a 250 millió forintos beruházásból megvalósított védmű, amelyet ma adtak át a Dohány utcai zsinagóga előtt.


Az MTK, a VII. kerület és a fővárosi önkormányzat anyagi támogatásából, valamint a Mazsihisz saját forrásaiból épült meg az a biztonsági rendszer, amelynek átadását ma tartották a Dohány utcai zsinagóga előtt. 

A rendezvényen megjelent Deutsch Tamás, európai parlamenti képviselő, az MTK elnöke, a Maccabi Európa Játékok védnöki testületének elnöke, Sárfalvi Péter sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, Vattamány Zsolt erzsébetvárosi polgármester, Galik Gábor, a Miniszterelnökség főosztályvezetője, a Mazsihisz képviseletében pedig Heisler András elnök és Kunos Péter ügyvezető. Jelen voltak a kivitelező cégek – a Pintér Művek és a Belvárosi Építő Kft. – képviselői is. A rendezvény moderátora Kőszegi Zoltán, a Mazsihisz kommunikációs vezetője volt. 

Kunos Péter ügyvezető a beszédében azt mondta: múlt vasárnap óta a zsidóság három hetes gyászidőszakot tart, ilyenkor a vallásos zsidók nem szórakoznak és nem ünnepelnek, így a mostani rendezvényen sincsen ünnepi műsor. Holott az esemény megérdemli az ünneplést, hiszen nem csak a hazai zsidóság, de a zsinagógát évente fölkereső félmillió látogató biztonságát is szolgálja. Mint mondta, ezek az oszlopok egy nagy sebességgel haladó teherautót is megállítanak. Kunos Péter egyúttal fölhívta a figyelmet arra: a megerősített oszlopsor és a fák elhelyezésére szolgáló, a támadásoknak ugyancsak ellenálló növénytartók esztétikailag is beleillenek a környezetbe, hiszen az oszlopok gömbfejes csúcsai a zsinagóga tornyait idézik, míg a zsinagóga alaprajza a növénytárolók nyolcszögletű alakjában köszön vissza. 

Vattamány Zsolt VII. kerületi polgármester kijelentette: az Erzsébetváros történetében jelentős szerepet játszó zsidóság kultúráját nem csak megőrizni, de megvédeni is szükséges. Mint mondta, az önkormányzat elkötelezett abban, hogy kiváló és szoros együttműködésben dolgozzon együtt a helyi zsidó szervezetekkel. „Az önkormányzat közösséget vállal a zsidósággal, ezért ha kell, a kultúrát támogatjuk, ha kell, akkor a kultúrát megvédő beruházásokat” – mondta Vattamány Zsolt. 

Deutsch Tamás beszédében emlékeztetett arra, hogy a Dohány utcai zsinagógát 160 éve, 1859-ben avatták föl, azóta hirdeti a magyarországi és budapesti zsidóság erejét és hitét. Ide hittel teli szívvel léptek be az emberek, és boldogsággal teli szívvel léptek ki – fogalmazott –, hiszen az épület nem csak kő és turisztikai látványosság, hanem a közösség összetartozását szimbolizáló, szakrális hely. Az MTK elnöke, a Maccabi Európa Játékok védnöki testületének vezetője hozzátette: a védmű nem egyszerűen egy beruházás, hanem hozzájárulás a közös biztonsághoz, amely az egyik legfontosabb értékünk. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek