„Ne kövesd a sokaságot rosszra...” – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

A Mazsihisz honlapjának hír és információszolgáltatása most megszakad a szombat ünnepének tiszteletére! A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten: 17:02 óra, az ünnep kimenetele: 18:08 óra.

Szombat ünnepén a zsidó népnek vallási törvényei értelmében nem szabad munkát végeznie, beleértve ennek a honlapnak a frissítését is. A frissítések szombat estétől folytatódnak, pár órával az ünnep kimenetele, 18:08 óra után.

A Tórából ezen a héten a „Mispátim” (Mózes 2. 21:1–24:18.) hetiszakaszt olvassuk fel zsinagógáinkban.

„Szent emberek legyetek nekem, mezőn széttépett állat húsát ne egyétek, a kutyának vessétek. (22:30). Fontos, máig érvényes étkezési előírást rejt a mondat, hiszen a teréfá (tréfli) fogyasztása tilos ma is, de inkább foglalkozzunk azzal, hogy miért a kutyának kellett adni a széttépett állat húsát?

Rási elmondja, hogy Isten ezen a módon jutalmazta a kutyákat, akik „nem nyújtották ki nyelvüket Izrael fiaira” (2Mózes 11:7), vagyis csendben, ugatás nélkül várták őseink egyiptomi távozását.

Lehet, hogy valóban ez történt, de nem elképzelhetetlen, hogy a kommentár a kutyáknak tulajdonított érdemekkel inkább arról tanít, hogy ha az ember egy adott helyzet megoldásában nem tud hatékonyan részt venni, akkor nagyra értékelhető, ha csendben marad.

Vajon mit tennénk, ha meglátnánk a sehinát? Erre nem könnyű válaszolni, annyi bizonyos, hogy a Mózest és Áront a Szinájra elkísérő hetven vénről azt írja a Tóra: „látták Istent és ettek és ittak” (24:11), melynek kapcsán Rási meg is jegyzi, hogy nem megfelelően viselkedtek.

Bezzeg Mose rábénu tudta miként illik viselkedni: „eltakarta arcát, mert félt rápillantani Istenre” (2Mózes 3:6). Mielőtt megharagudnánk a hetven bölcsre, érdemes végiggondolnunk, hogy koruk hatalmas tudású emberei voltak, és talán az egyetlen hiányosságuknak vagyunk szemtanúi: még nincsenek készen Istennel/magasabb spirituális élményekkel való találkozásra.

Salamon királytól tudjuk, hogy ideje van mindennek, és azt is ő írta, hogy nem szabad ébresztgetni időnek előtte a szerelmet, nekünk „csupán” annyi a feladatunk, hogy idejében felismerjük, hogy éppen minek van a rendelt ideje, és hogy ne későn lássuk meg az időbent. Igazán semmiség.

„Senki özvegyet és árvát se sanyargassatok” (22:21). A berdicsevi cádik e mondatot olvasva felsóhajtott és a következőkkel fordult Isten felé: „Világ Ura! Szent Tórádban néhány alkalommal intettél bennünket, hogy ne sanyargassunk özvegyet vagy árvát. Nos, itt vagyunk mi, néped Izrael, elárvulva, miként a próféta mondja: „árvák lettünk, nincs apánk” (Éhá 5:3).

Izrael küldötteként állok ma előtted, hogy feltegyem a kérdést: „Ávinu sebásámmájim (Atyánk az égben), mikor mutatkozik meg végre könyörületed a szorultságban, fogságban élő árvák felé? Miért hagysz minket idegen földön szenvedni, immár kétezer éve? Eljött az idő, hogy kivezess minket a diaszpórából, és életünkben megvalósuljon a tórai előírás: „senki özvegyet és árvát ne sanyargassatok”!

Ábrahám ősatyánktól kezdve hagyománya van a Teremtővel folytatott látszólag egyoldalú vitáknak. A zsidó történelem legjelentősebb alakjai nem feltételezték Istenről, hogy helytelenül dönt, mégis gyakran „offenzívába” kezdtek, és próbálkozásaik nem voltak haszontalanok, hiszen a szavaikból áradó áhávát Iszráel (Izrael szeretete) ereje nem egyszer enyhített az ítéleten.

„Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért” (21:24). Világos (?): a sebet ejtő vétkest, tettével megegyező módon kell büntetni. A Tóra több helyen is foglalkozik a problémával: „ha valaki sérülést ejt embertársán, amint ő tett, úgy tegyenek vele” (3Mózes 24:19), illetve „Ne fogadjatok el váltságdíjat a gyilkos lelkéért, aki halálraítélt, hanem ölessék meg” (4Mózes 35:31).

Az utóbbi kapaszkodót nyújtott azoknak, akik igyekeztek nem szó szerint értelmezni az előírást. Álláspontjuk kialakításakor arra helyezték a hangsúlyt, hogy csak szándékos gyilkosság esetén nem lehet váltságdíj fizetésével rendezni az ügyet, minden más testi sértés esetén igen.

Mestereink közül nem kevesen a pászuk brutális változatát preferálták, de már a Talmudban is tetten érhető, hogy sokan viszolyogtak a bűnös megkínzásának lehetőségétől. A teljesség igénye nélkül: egyesek úgy érvelnek, hogy ha történetesen a sérülést elszenvedőnek nagy szeme volt, míg a bűnösnek kicsi, akkor nem teljesíthető a szemet szemért utasítás, mások szerint kivert foggal, törött kézzel, vagy lábbal revansot lehet venni, de képes-e a megvakított sértett vakítani?

Teljes egyetértésben a pénzbüntetés (mámon) mellett érveltek. Volt, aki szerint a „kezet kézért” mondatrész valójában a „kézből kézbe” jelentést fedi, és mi vándorol kézből kézbe? Oh, igen, a pénz...

„Ha ismert volt, hogy öklelős bika az tegnapról, tegnapelőttről és mégsem őrzi gazdája…” (21:36). Hetiszakaszunk bikája gyakran ökör néven szerepel a fordításokban, pedig jelentős a különbség. Bár a heti tapasztalataim alapján az ökrökről sem ártana hosszabban írni, de most csak érintőlegesen.

Hogy a sor kifejezés miért nem fordítható ökörnek? Ezért: „Ne áldozz Örökkévalónak Istenednek bikát vagy juhot, amelyen hiba van…” (5Mózes 17:1). Az ökör pedig távolról sem tökéletes. Ha esetleg valaki bikával álmodna, nem árt felidézni a Talmud (Bráhot 56b) tanácsait: „Aki bikát lát álmában, keljen fel és mondja el a verset: „szarvai bika szarva” (5Mózes 33:17), mielőtt egy másik vers következne be: „ha felökleli az embert” (2Mózes 21:28).

Mestereink tanították a B’rájtában: öt dolgot mondtak a bikáról. Aki álmában látja, hogy eszik a húsából, gazdag lesz. Ha felökleli, akkor egymással (a Tórában) „harcoló” fiai lesznek. Ha megharapja, akkor csapások jönnek rá, ha megrúgja, akkor hosszú utazásra kell mennie, ha meglovagolja, akkor magasra emelkedik.

De egy másik B’rájtá azt tanítja, hogy aki meglovagolja, az meghal! Nem ellentmondás, magasra emelkedik, ha ő lovagol rajta, meghal, ha a bika lovagolja meg őt”. Ha valaki imádkozás közben döbben rá, hogy bikák vannak a közelében, akkor a következőkre kell emlékeztesse magát: „Rabbi Jichák mondta: ha az ember bikákat lát, akkor megszakíthatja imáját, ahogy Ráv Osája tanította: távolodjunk el a tám bikától ötven ammára, a muád-tól ameddig a szem ellát”. (Brahot 33a).

Tekintettel arra, hogy imánkat csak szélsőséges esetben szabad megszakítanunk, okvetlenül tisztáznunk kell a „tám” és a „muád” fogalmát! Rási az utóbbi talmudi részt így kommentálja: „tám” bika az, amely még soha nem öklelt embert, a „muád” pedig már háromszor.

A Misna (Bává Kámmá 2:4) alapján Rabbi Jehuda szerint muád az, amely három különböző napon öklelt, és a gazdája minden alkalommal figyelmeztetve lett a figyelmesebb őrzésre, a tám pedig noha három nap lát más bikákat, de nem ökleli fel azokat.

Rabbi Meir viszont úgy vélte, hogy muád, amely háromszor öklelt már, tám pedig az, amelyiket akár a gyerekek is zaklathatják, mégsem ökleli fel őket.

A háláhá Rabbi Jehuda muád és Rabbi Meir tám definicióját fogadja el”. Most már jöhet bármilyen bika, fel vagyunk készülve!

Darvas István rabbi / OR-ZSE