Mai születésnapos: Konrád György író, városlakó és világpolgár

Az élhető terek és közösségek szószólója, a városok nyitottságának, sokszínűségének híve, aki otthonos derűvel mesél az élet céltalan szépségéről: tekintélyes, Európa-szerte megbecsült író, aki berettyóújfalusi zsidógyerekből vált világpolgárrá és bölcsen mesélgető, figyelmesen szemlélődő öregúrrá.

Hitler hatalomra jutásának évében született, 12 éves volt, amikor nővérével el kellett hagynia Berettyóújfalut, a halálra ítélt magyar zsidóság egyik fontos települését. A gyerekek egy svájci védett házban élték túl a háborút, Carl Lutznak köszönhetően, a szülők pedig hazatértek a deportálásból: a gyerekkori barátokat, osztálytársakat meggyilkolták. Így indult Konrád György számára az élet, így került először a nagyvárosba, amely aztán egész életében foglalkoztatta.

Az 1956-os forradalomban aktív volt, bár a harcokban nem vett részt, utána hosszú időn keresztül segédmunkákból élt, éveken át volt végül a VII. kerületi gyámhivatal gyermekvédelmi felügyelője: erről a munkáról írta lemondó és mégis felelős nagyregényét, egyik főművét, A látogatót. A regény az élet kitaszítottjaihoz fűződő eltéphetetlen kapcsolatunkról szól, arról, hogy mit tanulhatunk tőlük: megadást és szerénységet. A bölcs és érett elengedés művészetét, azt, hogy minden elmúlik egyszer, a jó és a rossz egyaránt.

Első regénye rögtön Európa-szerte ismert íróvá tette, miközben városszociológusként Szelényi Ivánnal dolgozott, akivel közösen jegyzi a botrányos hatású esszét, amely tulajdonképpen műveinek magyarországi betiltásához vezet: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz.

Munkáit külföldre juttatja és csatlakozik a demokratikus ellenzékhez, közben ír regényt és esszét, a városról, a sokszínűség és gazdagság csodálatos tereiről, amelyek vibráló otthonosságot teremtenek sokféle közegben, az urbánus életforma tágas szabadságáról: ő nem idegen és hontalan zsidó, rengeteg helyen van otthon a világban, Budapesttől Berlinen át Jeruzsálemig, ahol az ősi és a modern benyomások lépten-nyomon keresztezik egymást. A városban sokféle közösség, sokféle szabály, sokféle szerep és viselkedésmód él egymás mellett, át lehet lépni az egyikből a másikba, ez az az a közösség, ez az a tér, amely a legkevésbé tűri az uniformizáló önkényt és az elnyomást.

Konrád György alkatánál fogva ízig-vérig liberális, a jókedvű és megengedő sokféleség írója, európai és világpolgár, aki az év nagy részét mégis Hegymagas falujában tölti immár, „fenn a hegyen napfogyatkozáskor”. Élete során addig figyelt, amíg lelkes és fogékony zsidó emberré öregedett. Eszséi, lassú és körültekintő töprengései, amelyekben mindig több a kérdés, mint a válasz, sokat foglalkoznak a zsidóság történetével és mibenlétével, Izrael odaadó híve.

Fiatalkorukban sokat üldögéltek együtt a kávéházban Csoóri Sándorral, Hernádi Gyulával és Mészöly Miklóssal, feltűnt néha a körükben Csurka István is, akiről Konrád megvallotta úgy két évvel ezelőtt, hogy igazán hiányzik neki, hogy bár gyakran kísértették antiszemita érzelmek, nem volt szükségszerű, hogy azzá legyen, akivé élete utolsó évtizedeiben vált szegény. És végül kibökte azt a megható és szomorú mondatot, hogy „kedveltem, ezt a nagy böszme alakot”. Mindennek ellenére. És jó, hogy van ilyen, szeretet annak, aki nem is érdemli meg, szeretet mindennek ellenére. Megbocsátás, nagyvonalúság, gyengédség, annak biztos tudása, hogy az emberek jobbak a cselekedeteiknél, jobban, mint az élettörténetük.

Isten éltesse a magyar liberális kedély legnagyobb íróját, Konrád Györgyöt még hosszú évtizedeken keresztül, 120 éves koráig.