Ma lenne 82 éves Kézdy György, egy fanyar humorú, tragikus hős

2018. Február 14. / 14:48


Ma lenne 82 éves Kézdy György, egy fanyar humorú, tragikus hős

Még Virág doktorként is a szenvedés néma méltósága jellemezte leginkább: a kétségbeesett fecsegés csak ennek álcája volt. Ő volt az egyetlen ember, akinek még a szokásos gorombasága is szívmelengető volt. Az ironikus katasztrófák költőit szerette szavalni: Karinthyt, Lázár Ervint és sorstársát, az apátlan Orbán Ottót. Tragikusan indult és tragikusan zárult az élete. Közben azonban mégiscsak ő volt Kézdy György.


A törekvő erzsébetvárosi zsidó kisegzisztenciák közül érkezett, a magyar zsidóság egyik legsajátosabb és legvonzóbb rétegéből: édesapjának hanglemezüzlete volt a Rákóczi-úton, de árult hozzá gramofont, sőt még varrógépet is: ami kellett. Az anyukája a háború előtt háztartásbeli volt. Addig a papa nem vehette feleségül, amíg nem teremtett magának rendes egzisztenciát. De mindenre nem lehet felkészülni: a papa, szegény, nem jött haza a munkaszolgálatból, ott maradt a két gyerek, a kis Krausz Gyuri meg a húga, akiket valahogy mégiscsak fel kellett nevelni, ha már ők megmaradtak. A mama a háború után – a boltot, persze, nem lehetett továbbvinni – gépkezelő lett az Aprófémipari Szövetkezetben. Az üzletből pedig megmaradt egy lemez, A nagybőgő szerenádja. Ez volt, 78-as fordulatszámon, Kézdy György apai öröksége. Igen, Kézdy, ahogy a szép hosszú ujjú, finom kezű fiúhoz illett. Mert jó név a Krausz, szokta mondani, jó sok mindenre, csak éppen egy magyar színésznek nem jó, ami lenni szeretett volna.

A mama robotolt az Aprófémipari Szövetkezetben egészen addig, amíg Gyuri húga, Krausz Judit is leérettségizhetett, hogy aztán rögtön öngyilkos legyen. Két éves volt az ostrom idején, az apját nem is ismerhette, emlékképe sem igen lehetett róla. Azokat az emlékképeit, amelyeket viszont nagyon is könnyen megszerezhetett, az érettségiig vitte, aztán nem bírta tovább.

Így indult ennek a groteszk humorú tehetségnek a pályája, ez az előtörténete. Jobbára vidéki színházakban, karakterszerepekben játszotta végig az életét, és ha tehette, szavalt: igazán önmagává akkor vált, ha vihette magával az előadóestjeit. Ha szemérmesen gyászoló bohóclakata Karinthy soraiban nyilvánulhatott meg: „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”- az ő szájából hangzott a híres sor a legőszintébben. Az övéből, aki annyi gyásszal a szívében egyszerre volt bizalmatlan és kitárulkozó. Aki azért lett színész, hogy minden személyes bizalmaskodás nélkül, közvetlenül mindenkihez szólhasson. Aki a közös veszteséget artikuláló, önkínzó irónia közösségében értette meg az édesapját szintén a munkaszolgálatban elveszítő nagy költő, Orbán Ottó verseit. Nem véletlen, hogy épp Lázár Ervin groteszk tündérvilágában volt még otthon.

Ez százak és ezrek értő szeretetét hozta meg számára, a jó Virág doktor szerepe a Szomszédokban milliókét. Pedig ugyanazt csinálta, amit mindig: gyengéd, aggódó, figyelmes álgorombaságaival szórakoztatott minket, keserű, szorongó viccekkel. Senki undokságában nem volt még annyi szeretet a magyar sorozatgyártás történetében, mint a szerelmes öreg gégész faragatlan bókjaiban.

Élete utolsó éveiben már komolyan beteg volt, de nem mondta el senkinek. Öt éve múlt, hogy a 77. születésnapja előtti pár nappal ő is önként lépett ki az életből, mint annakidején, sok évtizeddel előbb a húga. Soha nem kapta meg a Kossuth-díjat: nem az állam szerette, hanem Önök, a nézői és a hallgatói. Még ma is csak 82 éves lenne.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek