Ünnep, megbékélés és dallam Korcsolán Orsolyával, Sugár Nátánnal és a MÁV Szimfonikusokkal

Szeptember 17-én a budapesti Rumbach utcai zsinagóga falai között bensőséges hangulatban búcsúztattuk a zsinagógai évet a Korcsolán Orsolya, Sugár Nátán és a MÁV Szimfonikus zenekar varázslata címet viselő hangversennyel. Az esemény a Zsidó Kulturális Fesztivál hivatalos zárókoncertje is volt egyben, amelyet Kiss Henriett, a zsinagóga vezetője nyitott meg.

Köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidó hagyomány szerinti évzárás eltér a keresztény világ naptári lezárásától: most érkezünk el ahhoz a szent időszakhoz, amikor a Teremtő megalkotta az embert. E pillanatban a közösség egyszerre tekint vissza és készül az új kezdetre. A zsinagóga kapui ezen az estén is mindenki előtt kitárultak, hogy együtt élhessük át a felkészülést, a számvetést és az elmélyülést. Mondta a vezető, és kiemelte: az ünnep lényege, hogy magunkkal vigyünk egy emléket a következő esztendőre, legyen az egy megható pillanat, egy dallam vagy egy jó szó, s hogy a múlt sérelmeit lezárva bocsánatot tudjunk kérni, ha megbántottunk valakit.

Az est zenei programja méltó volt ezekhez a gondolatokhoz. Az idén 80 éves MÁV Szimfonikus Zenekar kíséretében Korcsolán Orsolya világhírű hegedűművész lépett színpadra, vezényelt a fiatal, de máris komoly sikereket arató fia, Sugár Nátán, míg a közönséget Sugár Gergely, a dirigens édesapja kalauzolta a darabok között. 

A hangverseny nyitó darabja Max Bruch című műve volt. Az őszi nagyünnepek idején elhangzó ima zenei feldolgozása mindig mélyen megérinti a hallgatót, hiszen a bűnbocsánat, az újrakezdés és a megtisztulás üzenetét hordozza. A mű érdekessége, hogy az evangélikus szerző egy középkori zsidó imát dolgozott fel, amelynek dallamaiban a 131. zsoltár is felfedezhető. Így vált ez a darab hidat építő alkotássá, amely egyszerre vallási, történelmi és érzelmi rétegeket hordoz. A nyitódarabban a hegedű szinte emberi hangon szólalt meg, felidézve a sófár hangját is, amely Jom Kipurkor az isteni jelenlétet idézi meg. A koncert kezdetén ez a kultikus hangszer is megszólalt Sugár Gergelynek köszönhetően, mintegy emlékeztetve arra, a hang maga is teremtő erő.

A továbbiakban Mendelssohn nyitánya, Beethoven nyitánya és Rossini nyitánya csendült fel, mindhárom darab a klasszikus zenetörténet megkerülhetetlen darabja. Ezek a művek eredetileg a színházi előadások, illetve az operák nyitányai voltak, de a hangversenytermekben önálló életet nyertek, s itt is tökéletesen illettek az ünnep fényéhez. A fiatal karmester, Sugár Nátán biztos kézzel irányította a zenekart, játékában egyszerre volt jelen a lendület, az ifjonti frissesség és az a tisztelet, amelyet a nagy elődök iránt érzett.

Az est csúcspontját Darius Milhaud 1919-ben született műve, a adta. Ez a különleges, szürreális hangzásvilágú darab – Sugár Gergely hasonlatában Picasso festményeire emlékeztet – a francia avantgárd egyik ikonikus alkotása, amelyben a brazil népzene, a dzsessz ritmusai és a groteszk, chaplini humor keveredik. A cím – magyarul – abszurd játékosságot tükröz, s a párizsi művészvilág egyik kedvenc darabjává vált. A zenemű eredetileg némafilm kíséretére született, így nem véletlen, hogy a koncert során is sokaknak eszébe jutott Charlie Chaplin világa. A mű születéséhez érdekes történet fűződik: Milhaud 1918-ban Rio de Janeiróban, a karnevál forgatagában hallott dallamokból huszonnégy slágert szőtt össze egyetlen darabbá, amelyet aztán 1919-ben, egy amerikai társasági összejövetelen akart bemutatni Chaplinnek. A némafilmek koronázatlan királya azonban nem kívánt élni az ajánlattal, így az eredeti változat sohasem került bemutatásra. Milhaud azonban több átiratot is készített belőle: zenekari, hegedűre írt és balettváltozat egyaránt született. A Rumbach zsinagógában most elhangzott zenekari verzió méltó befejezése lett nemcsak az estnek, hanem az egész idei fesztiválnak is. Korcsolán Orsolya előadásában a darab egyszerre idézte meg a száz évvel ezelőtti Párizs bohém kávéházait, Rio karneváli forgatagát és New York zaklatott tempóját.

A közönség számára a koncert nem csupán zenei élményt adott, hanem lelki útravalót is. A muzsika minden darabja hozzájárult ahhoz, hogy a hallgatók elcsendesedve, önmagukba nézve élhessék meg az 5785. zsinagógai év lezárását. A Kol Nidrei súlyos, mély imája, a klasszikus nyitányok derűje és Milhaud játékossága együtt alkottak teljes egészet, amelyben benne volt a múlt, a jelen és a jövő. A közösség, amely együtt hallgatta a zenét, együtt élte át az üzenetet is: a megbocsátás szükségességét, a számvetés erejét és az újrakezdés reményét.

Ez az este sokkal több volt egy hangversenynél. Ünnepi pillanat volt, amelyben összeért hagyomány és modernség, hit és művészet, múlt és jövő. Az idei Zsidó Kulturális Fesztivál ezzel a programmal méltó módon zárult, s a jelenlévők mind magukkal vihettek egy darabot abból a lelki gazdagságból, amelyet a Rumbach zsinagóga falai között átélhettek. Aki ott volt, nem csupán muzsikát hallott, hanem üzenetet is kapott: az új esztendő kapujában mindig van lehetőség a megtisztulásra, a jóvátételre és az új kezdetre.

Riedl Annamária