Lágymányos vs Csepel – legyen-e zsinagóga Csepelen és egy lemondás

2013. Február 23. / 19:51


Lágymányos vs Csepel – legyen-e zsinagóga Csepelen és egy lemondás

MAZSIHISZ


Radnóti Zoltán rabbi lemondott a Budapesti Zsió Hitközség elöljárósági tagságáról, és kérte, hogy a Rabbitestület helyette más rabbit delegáljon a BZSH elöljáróságába.



A rabbi lemondásának indokait levélben fejtette ki, ebben utal arra, hogy a BZSH 2013. február 7-én megtartott elöljárósági ülésén elhangzott hozzászólásait többen kritizálták, és hamisan interpretálták.

Ezek között szerepelt – szerinte – a Rabbiképzővel kapcsolatos kritikája, a batlonokkal kapcsolatos megjegyzése, a templomkörzetek rabbijainak kinevezési gyakorlata, továbbá a tervezett csepeli zsinagóga ügye.

Erről Radnóti Zoltán rabbi ezt írja – Vállalom a véleményemet, miszerint. Véleményem szerint zsinagógát építeni olyan városrészben (Csepelen), ahol évtizedek óta nincs hitélet: felelőtlenség és pazarlás. Persze ha akarom, meg lehet védeni a tervet, hogy ez nagyon szép meg nagyon fontos, meg 80 év, stb. De amíg a pesti oldalon, – a megszüntetésre kerülő imateremben – sincs rendszeres minjen és állandó rabbi, addig ez pusztán kardcsörgétes, patyomkinépület és kormánypropaganda, (Lásd milyen alapkőletétel az, amikor még kész tervek sincsenek. (…). Gondolom mondanom sem kell, hogy tisztelettel és alázattal állok mindenki rendelkezésére, a nemes cél érdekében, hogy a MAZSIHISZ és BZSH ismét hívogató és csábító közössége legyen a honi zsidóságnak – zárja sorait a rabbi.

(Szívesen közölnénk Radnóti rabbi úr hozzászólását, de a BZSH közlése szerint Ő egyik hozzászólása előtt határozottan kérte, hogy a magnetofont kapcsolják ki, így a hozzászólásáról hangfelvétel, jegyzőkönyv nem készült...)

Radnóti Zoltán rabbinak Kerényi András a BZsH Dél-Pesti körzetének elnöke levélben válaszolt a csepeli zsinagógával kapcsolatos felvetésekre. A levelet alábbiakban olvashatják.


Radnóti Zoltán rabbi részére!

Tisztelt Rabbi úr!

A megszólíttatás okán úgy érzem, válaszolni kell soraira, ami a csepeli zsinagóga építését illeti.

Sajnos, úgy érzem, Ön is abba a hibába esik, amelyért sokszor a MAZSIHISZ vélemény-formálóit hibáztatta, nevezetesen, hogy a saját elgondolását tartja egyedül igaznak és elfogadhatónak.

Először is legnagyobb tisztelettel kikérem a Dél-Pesti körzet nevében, hogy ott nincs hitélet. Valóban nem tökéletes, de minden péntek estét, havonta szombatot, minden ünnepet megtartunk és szívvel lélekkel építve közösségünket, a tudást is megpróbáljuk visszaszerezni. Sőt az egész zsinagóga építésére nem kerülne sor, ha elférnénk abban a kis üzlethelységből átalakított imaterembe, melybe közösségünk Él.

Kerestünk számtalan megoldást, de aztán a jóisten megsegített bennünket és tetemes összegű örökséghez jutottunk, mert az örökhagyó úgy gondolta érdemesek vagyunk erre, mi tanulatlan született, egyszerű zsidók.

Én úgy gondolom ez igenis egy nagyon nagy dolog, az évektől eltekintve (77, vagy 80) hogy egy neológ közösség nagyrészt saját erőből épít zsinagógát. Ez nem irigységet kellene, hogy gerjesszen, nem feloldhatatlan ellenérzést kellene, hogy kiváltson, inkább a zsidóság összetartozását kéne, hogy erősítse.

Hangsúlyozom, nem amerikai tőkéből, nem izraeli pénzből, hanem saját vagyonából építi közösségünk.

Persze nem vagyunk vakok, sőt talán tapasztalatból, mint Ön is, tudjuk, hogy a politika szeretné kihasználni ezt az alkalmat. Azonban minden ellenére azt gondolom, hogy Önnek, mint nagy tudású rabbinak leginkább segíteni kéne ezt a folyamatot és nem gáncsolni a neológ zsidóság fennmaradásáért tett erőfeszítéseinket.

Kedves rabbi úr, mint elöljáró, engedjen meg egy gondolatot.

Wesselényi Miklósról olvastam egy történetet. Kisfiú korában kapott egy széket, abba minden nap belevert egy szöget és átvitte egyik szobából a másikba. Mikor felnőtt lett, már olyan nehéz volt a szék, hogy csak ő tudta felemelni. Az avatatlanoknak nem sikerült, vagy rájuk dőlt. Igaz azt vallom, hogy változtatni a világi vezetésen, sőt a vallásgyakorláson is kell, alkalmazkodni a társadalmi környezethez, a világhoz, de csak lépésről lépésre, - szögről- szögre, mert az avatatlanokra rádől a szék.

Egyebekben megértem a problémáját, amit felvetett, hogy Budán nincs zsidó óvoda. Építeni kellene. Ha épül, lehetőségemhez, tudásomhoz illően segíteni fogok.

Kérem, változtasson azon hozzáállásán, miszerint – „neked bármikor bármit szívesen kritizálok”. Ezzel nem segít sem Önmagának, sem nekem, sem senkinek. Ugyanakkor minden tiszteletem és elismerésem az Öné, a körzetéért végzett odaadó munkájáért. Természetesen nem kételkedem abban, hogy a zsidóságot, a Mazsihiszt, BZsH-t bíráló szavait kizárólag a jobbító szándék vezette.

Csak ezen levél erejéig vettem a stílust magázódóra. A továbbiakban is, mint eddig a tegeződő, jó viszonyt szeretném veled fenntartani.

Tisztelettel:

Kerényi András
A BZsH Dél-Pesti körzet elnöke

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek