,,Így történt": A Mazsihisz-BZSH múzeumba ment

2024. Szeptember 03. / 09:47


,,Így történt": A Mazsihisz-BZSH múzeumba ment

Egy zártkörű tárlatvezetésen a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) számos dolgozója, nyugdíjasa és több holokauszt-túlélő tekintette meg tegnap a Magyar Nemzeti Galériában az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállítást. A tárlat a Magyar Zsidó Múzeum és Leváltár együttműködésével valósult meg, a kurátor: Farkas Zsófia.

– Köszönjük a Magyar Nemzeti Galériának, hogy helyet adott ennek a kiállításnak, ennek révén ugyanis maga a magyar társadalom szembesülhet a holokauszt borzalmaival – fogalmazott Farkas Zsófia, a Magyar Zsidó Múzeum és Leváltár munkatársa, a tárlat kurátora tegnap azon a rendezvényen, amelyet a múzeum szervezett a Mazsihisz-BZSH dolgozóinak és holokauszt-túlélőknek.

fzs.JPGFarkas Zsófia művészettörténész

A kurátor kifejtette, hogy azért nagy jelentőségűek a kiállításon látható művek, mert ha már nem lesznek köztünk túlélők, akkor a képek fognak beszélni helyettük, ráadásul ezek a művek többet mondanak egy-egy fotónál, hiszen olyan mélységekbe engednek bepillantást, ahová a fényképezőgép kamerája nem hatolhat el.

Farkas Zsófia tárlatvezetésén részt vett dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke és dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója is, a résztvevőket a galéria igazgató-heyettese, Vigh Annamária köszöntötte.

A Holokauszt 80 Emlékév keretében megrendezett tárlat október 13-ig látogatható.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
RS9 Színház: Mi történik a sabbati asztalnál?
Zsidó világ
Szlihot ima és koncert a Rumbach-zsinagógában