Ezer holokauszt-túlélő gyerek ismeretlen megmentője: ki volt Albert Einstein titokzatos rabbija?

Április 12-én (szerdán) a Holokauszt emléknapján volt 73 éve, hogy felszabadult a buchenwaldi koncentrációs tábor. A felszabadítók között ott volt egy 36 éves rabbi, aki önkéntesként szolgálta végig a partraszállást, vigasztalta a haldoklókat és megtalálta a táborban a 16 éves Elie Wieselt 900 társával együtt. Az ismeretlen gyerekeket megmentette, de a saját fiát elveszítette és Albert Einstein is hiába vigasztalta, 41 évesen belehalt a fájdalomba Marcus ortodox rabbi.

Az emberi lény része annak az egésznek, amelyet „univerzumnak” hívunk, időben és térben korlátozott, véges része. Önmagát, gondolatait és érzéseit különállónak érzékeli, a mindenségtől elválasztottnak, ez tudata optikai csalódása A valódi vallásosság egyetlen célja az a vágyunk, hogy kiszabaduljunk ennek az optikai csalódásnak a fogságából.

Ezt a levelet Einstein egy gyászoló édesapának, Robert Marcus rabbinak írta, akinek a legnagyobb fia meghalt gyermekbénulásban, 11 évesen. Ez a betegség a második világháború után is rengeteg áldozatot követelt Amerikában. Sokan meghaltak, sokan megbénultak azok között a gyerekek között, akiket megtámadott, amíg egy zsidó orvos, Jonas Salk nem találta fel a betegség ellenszerét.

A gyászoló apa, akit Einstein vigasztalt, 40 éves volt és végigszolgálta a második világháborút az amerikai hadseregben önkéntes tábori rabbiként. A normandiai partraszállás irtózatos mészárszékében is helytállt, sebesültek és haldoklók mellett virrasztott, elvitte a Jóisten szavát a legsötétebb mélységekbe, ott volt a Harmadik Birodalom elesténél Németországban, és ott volt Buchenwaldban is 73 éve, 1945 április 11-én, ahol életben maradt még egy csapat gyerek, közöttük egy Eliezer nevű máramarosi fiatalember. Őt Elie Wiesel néven ismerte meg később az emberi nem, és alighanem semmilyen néven sem ismerhettek volna meg, ha Marcus rabbi nem talál rá aznap. Segített új hazát és új életet találni a gyerekeknek, a legtöbben közülük Franciaországba kerültek és amíg az ő ügyeiket intézte, Marcus rabbinak alighanem eszébe jutottak a saját gyerekei, akiket évek óta nem látott. Az ismeretlen gyerekeknek nem csak a hazájukat adta vissza, a helyet, ahol élhettek, de a hitüket is, a világba vetett bizalmukat, rabbijuk és óvó vezetőjük lett.

A Zsidó Világkongresszus egyik vezetőjeként az ENSZ-ben is próbált fellépni buchenwaldi tapasztalataitól vezetve a menekültek, hontalanok érdekében és éppen ebben az ügyben fáradozott, amikor megkapta a hírt, hogy gyermekeit megtámadta a gyermekbénulás. Mire hazaért, a 11 éves, elsőszülött kisfia meghalt. A gyászában vigasztalták Einstein sorai. Arról beszélt, hogy mind egy nagyobb, végső egység részei vagyunk és ő, rabbiként, ennek megtapasztalását tette lehetővé, most őt magát is ez kell, hogy megtartsa gyászában, hogy a fia része volt és része maradt ennek a végtelen egységnek. Talán hatottak is rá a nagy fizikus gondolatai, talán nem, mindenesetre alig több mint egy évvel később ő maga is megtért a kisgyerek után ama teljesebb egységbe és letette magáról 41 évesen a véges életet, 1951-ben, miután mindent elvégzett és minden fájdalmat átélt a földön. Bizonyára megérkezett oda, ahová Einstein levele szólt, az Eljövendő Világba. A felszabadulás 73. évfordulóján tanuljuk meg Elie Wiesel és sok száz másik gyerek megmentője, Robert Marcus ortodox rabbi nevét.

A Forward.com írása alapján