Az izraeli parlament „összetörte a diaszpóra szívét”

2016. Július 26. / 22:49


Az izraeli parlament „összetörte a diaszpóra szívét”

Az izraeli parlament – szembemenve a Legfelsőbb Bíróság döntésével – hivatalosan is kitiltotta a nem ortodox (reform, konzervatív) betérőket az állam által működtetett rituális fürdőkből, a mikvékből.


A törvényt az egyik ultraortodox koalíciós párt képviselője terjesztette be, elfogadása lehetővé tette az izraeli Legfelsőbb Bíróság februári határozatának megkerülését, amely kimondta, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik a reform és konzervatív zsidó hívek kitiltása az állami fenntartású mikvékből.

Bár szó volt róla, hogy a problémát önálló, a nem ortodoxok vallási irányzatokat szolgáló mikvék építésével fogják kezelni, ez nem került bele a frissen elfogadott törvénybe és a Zsidó Ügynökséghez sem érkezett még meg az a 10 millió sékel, amelyet erre a célra terveztek elkülöníteni.

A Zsidó Ügynökség, a legfontosabb cionista szervezet legendás vezetője, az orosz alija cionista hőse, Natan Saranszkij „szerencsétlen”-nek tartotta, hogy anélkül fogadták el a törvényt, hogy bármilyen alternatív megoldást kínáltak volna cserébe a reform és konzervatív irányzat híveinek és azt is, hogy lényegében a Legfelsőbb Bíróság döntésének kijátszásáról van szó.

Az izraeli reform és konzervatív vezetők értékelése szerint Netanjahu miniszterelnök kapitulált az ultraortodox pártok előtt, ennek köszönhető, hogy a Siratófallal kapcsolatos év eleji kompromisszumtól is visszalépett, amely lehetővé tette volna, hogy nők és férfiak közösen imádkozhassanak, saját vallási szokásaiknak megfelelően a Siratófal közelében egy elkülönített szakaszon.

A konzervatív mozgalom izraeli vezetője, Yizhar Hess közleménye szerint a diaszpórabeli zsidó vezetőket megdöbbentette az a „lelketlenség”, amelyet Izrael állama tanúsított irántuk, az állam, amelyet annyira szeretnek, és amely összetörte a szívüket”. A döntés szerinte egy „arcul köpéssel” ér fel.

Az állam és az ortodox establishment kapcsolatai nemrég még a modern ortodoxiával is súlyos konfliktust generáltak: (honlapunk is beszámolt róla), hogy az izraeli ortodox intézményrendszer nem fogadta el egy az amerikai ortodoxia egyik legtekintélyesebb rabbija, a Donald Trump lányának családját is közösségében tudó Haskel Lookstein által betérített nő zsidóságát érvényesnek. A döntés azt sejtette, hogy még az amerikai modern ortodoxiát sem kívánják egyértelműen elfogadni. Mindez együtt a legnagyobb diaszpóra-közösség jelentős többségének elutasítását jelenti.

Az egyik legfontosabb amerikai zsidó újság, a Los Angeles-i Jewish Journal kommentárja ezért úgy véli, „eljött az ideje, hogy a világ zsidósága jelezze, elég volt. Minden irányzatnak, a reformtól az ortodoxig egyetlen hangon megszólalva kell figyelmeztetnie az izraeli Főrabbinátust, hogy a judaizmus nem az övék, hanem mindannyiunké”.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek