Alábbiakban az elhangzott méltatásokat közöljük:
scheiberd__j_schweitzer.jpgDr. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi
Dr. Menahem Schmelzer professzor méltatása a 2010-évi Scheiber Sándor-díj átadásán
Van szerencsém Önöket a Scheiber-díj megítélésével megbízott kuratórium nevében köszönteni és annak az örömmel vállalt megtiszteltetésnek eleget tenni, hogy bejelentsem: a kuratórium javaslatára az Oktatási és Kulturális Minisztérium az ez évi egyik Scheiber-díjjal Menachem Schmelczer professzor urat ékesíti.
Örömmel és szívesen teszem ezt a bejelentést, hiszen, régi nagyra becsült barátomat illeti most ezzel, a közös mesterünk emlékét őriző díj.
Schmelczer professzor urat gimnazista korából ismerem, bár őt nem tanítottam, de egykori héber tanárától, bold. Schmideg József kollégámtól tudom, illetőleg tudtam meg akkor, hogy már gimnazista korában milyen sokágú és alapos zsidó tudással rendelkezett.
A két Schmelczer fiú, a Scheiber-díjban már részesült Imre, St.galleni főrabbi, és unokatestvére a most körünkben üdvözölt Kornél, már szeminarista korunkban, már bold. Scheiber kitűnő tanítványai közé tartoztak.
A kis magyarországi helységből kiindulva gyerekkoruk megrázó, de mégis a szerencsésebb fajta élményhez tartozó ausztriai deportáció jelentette. Onnan vissza lehetett a fiatal gyermekeknek is kerülni, amire, mint tudjuk Auschwitzból nem volt mód.
A mérhetetlenül gonosz és cinikus tervben a hazai vidéki zsidóság egy kis részét azért deportálták Ausztriába, hogy ha arra a német birodalomnak szüksége lesz, németekért esetleg német katonákért váltságul cserébe felajánlhassák őket.
Nem hiszem, hogy erre sor került, de a jánoshalmai Schmelczer család visszatért Ausztriából és a gyermekek tovább folytathatták tanulmányaikat.
Így került középiskolai tanulmányai után Menachem Schmelzer a Rabbiképzőbe, majd külföldi egyetemi tanulmányok után a jeruzsálemi egyetemre, ottani tanulmányok után a New York-i JTS Szemináriumba, melynek hamarosan könyvtárosa, majd a hatalmas könyvtárnak vezetője lesz.
Óriási feladat áll előtte, a több részletből álló hatalmas gyűjtemény egyetlen modern rendszerű könyvtárrá átszervezni, s közben professzorként középkori zsidó irodalmat és bibliográfiát tanítani. A könyvtár maga hatalmas vállalkozás volt, s emellett még önálló kutatásra és oktatásra erőt és energiát szentelni mondhatjuk, pi sönáim böruháko , a zsidó tudomány szelleméből való kétszeres erőfeszítést és annak oltárán kétszeres áldozat bemutatását jelentette.
Mint tanár, mint kutatóprofesszor, és mint oktató kiválóan állta meg helyét, magam nagyon szívesen emlékezem arra, amikor New York-i tartózkodásom során, szemináriumi óráin magam is részt vettem, gyönyörködtem és épültem.
Egyben pedig tapasztaltam azt a szeretetet, amely a diákság és tanártársai részéről őt körülvette.
Ez ünnepi alkalomból, valamennyiünk nevében szívből kívánom, hogy a Mindenható a nyugalom megérdemelt éveiben is a szüntelen kutatáshoz és tudományos munkásságához, ád multos annos, számára sok erőt és sikert ajándékozzon.
Kedves Menachem mazal tov!
***
scheiberdij_komoroczy.jpgKomoróczy Géza az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszékének vezetője
Miskolczy Ambrus méltatása a 2010-évi Scheiber Sándor-díj átadásán
A Scheiber Sándor-díj egyik kitüntetettje idén Miskolczy Ambrus (szül. 1947) egyetemi tanár, az ELTE Román Tanszékének vezetője.
Első munkái közé tartozik a Judaica & Hungarica (1993) című kötet, amelyben a bukaresti születésű Moses Gaster (1856–1939) – a londoni spanyol–portugál zsinagóga rabbija, héber kéziratok kiadója, a román folklór, ezen belül a bibliai apokrif irodalom ma is elismert filológusa – hagyatékából kiadta az (akkori) magyarországi zsidókra vonatkozó iratokat, és tanulmányokat, de egy egész külön könyvet is szentelt a neves tudós munkásságának: A hagyományőrzéstől a modern nacionalizmusig: Moses Gaster lázadása (1991).
Sokrétű, termékeny történetírói munkásságának csak egyik szála a magyarországi zsidók története a XIX. században. Kiadatlan levéltári iratokat dolgozott fel a zsidóemancipáció 1849. évi, reménytelenül elkésett, és még így is jelentős lépéséről, először folyóiratban “»A zsidók polgárításáról a nemzetgyűlés által törvény alkottatott« (Az 1849-i magyar zsidóemancipációs törvény és ismeretlen iratai)” (Múlt és Jövő, ÚF, 1998); majd könyvként: A zsidóemancipáció Magyarországon 1849-ben: az 1849-es magyar zsidóemancipációs törvény és ismeretlen iratai (1999). További könyve e tárgyban: Horn Ede: A magyar-zsidó nemzeti identitástudat forrásvidékén (2007). Közvetve érinti a zsidó történelmet A Führer olvas. Tallózás Hitler könyvtárában (2000) című könyve és A modern magyar demokratikus kultúra “eredeti jellegzetességeiről” (2006) címmel kiadott tanulmánygyűjteménye is.
Értékes, sajtó- és levéltári kutatásokon alapuló tanulmányban foglalkozott az 1848. márciusi pozsonyi zsidóellenes megmozdulásokkal: “»…és a föld megnyílt alattunk.« Zsidókravál Pozsonyban 1848. április 23–24-én”, in: Czoch Gábor, szerk., Fejezetek Pozsony történetéből magyar és szlovák szemmel (Pozsony: Kalligram, 2005); magyar fordításban kiadta és gazdag történeti anyagot felvonultató tanulmánnyal kísérte Einhorn Ignác (Horn Ede) egykorú, de annak idején csak németül megjelent könyvét 1848/49 és a zsidó vallási reform-mozgalmak eseményeiről (amelyekhez ez a legfontosabb forrás a kortárs irodalomban): A forradalom és a zsidók Magyarországon (2000).
Vérbeli történész, aki a nemzeti történelem problematikájaként tudta ábrázolni a zsidók emancipációs törekvéseit és a zsidók ellen forduló mozgalmakat a XIX. században. Az általában nemzetiszínű lelkesedéssel, még zsidó oldalról is így ábrázolt 1848-ban észrevette a feszítő ellentmondásokat, a válságtünetet. Hősét, Einhorn Ignác / Horn Edét, akit a pesti község vezetői gáncsoltak és följelentettek, valódi történelmi szerepében méltatta: a pesti reform-község egyik alapítója és első rabbija nem felbomlasztani akarta a zsidóságot, s nem eltávolodott tőle, végtére is a Salgótarjáni úti temetőben van a sírja, héber felirattal. Miskolczy művei a múlt megismerése és a történelem kritikai szemlélete terén ma a legfontosabbak közé tartoznak.
***
scheiberdij_feldmajer.jpgDr. Feldmájer Péter a Mazsihisz elnöke
Tibori Szabó Zoltán méltatása a 2010-évi Scheiber Sándor-díj átadásán
Tibori Szabó Zoltán egy különleges példája annak, hogyan lehet a többszörös kisebbségi létben élni és minden zavaró külső tényező ellenére elmélyült tudományos munkát végezni, nem törődve azzal, hogy a választott kutatás témája nem ígér gyors sikert.
Kitüntetettünk publikációs listája olyan hosszú, hogy azt szinte lehetetlen felsorolni, de nyilvánvaló, hogy a fő kutatási területe Erdélyhez, az erdélyi zsidósághoz kapcsolódik, ugyanakkor rendkívül széles körben foglalkozik más területekkel is, amelyeknek mindig visszatérő témája a kisebbségi lét.
Igazi tudós és egyben igazi értelmiségi, aki nem zárkózik be az általa igen magas szinten művelt tudományos kutatás speciális keretei közé, hanem cikkeivel, előadásaival kilép a széles közönség elé, és olyan nyelvezettel mondja el amit szeretne, amit mindenki megért.
A régi nagyokhoz hasonlóan egyaránt bírja a magyar és a román nyelvet, mindkettőn tanít és publikál, egyaránt jelen van a magyar és a román tudományos életben és persze ezen túlmenően ismert az egész világon, az angolszász-, a német- és francia nyelvterületen és természetesen Izraelben. A diktatúra alatt is publikált, ekkor még álnéven, majd a rendszerváltás után egyre jobban vette páratlanul éles szeme elé Erdély történetét, azt, hogyanalakult ott a gazdasági és társadalmi fejlődés.
Újból és újból megvizsgálja az erdélyi zsidóság sorsát a kezdetektől egészen a szörnyű végig.
A műveiben leírt következtetései sokaknak nem nyerik el a tetszését, hiszen a román hivatalosság elismeri és hangsúlyozza az észak-erdélyi holokauszt szörnyűségeit, de igyekszik hallgatni a Romániában élt zsidók elpusztításáról, a magyar hivatalosság gyakran beszél a román állam rémtetteiről és kevéssé hangsúlyozza az észak-erdélyi zsidók elpusztításának részleteit.
Tibori Szabó Zoltán pontosan tudja és pontosan bemutatja, hogy a tudományos kutatás számára nincsenek tabuk, a tényeket kell megvizsgálni, bármilyen kellemetlenek legyenek azok, magyaroknak, románoknak, vagy éppen zsidóknak.
Nehéz kiemelni egyetlen egy művet a sok-sok publikációból, de talán a legfontosabb a doktori disszertációja, amelyben az erdélyi zsidóság identitás-tudatának alakulását elemzi a háború utáni években, egy olyan közösség identitás-tudatát, amelyet darabokra tört a történelem.
Igazi sokoldalú ember, akit az sem tántorított el humán érdeklődésétől, hogy gépészmérnöknek tanult, mert úgy látszik, a sorsa a történelem kutatásához kötötte.
Biztosan a világ minden részén kitárt karokkal fogadnák az egyetemek, de ő mégis megmaradt Kolozsvárott, azon az egyetemen, ahol elkezdte a tanulmányait, ahol megszerezte az irodalomtudományok doktori címét, és ahol ma is tanít.
Tibori Szabó Zoltán mint tudós közismert, de szólnunk kell az újságírói tevékenységéről is. Nagyon kevés olyan hét van, amikor ne jelenne meg valamilyen cikke, tudósítása egyik vagy másik magyar újságban, Magyarországon vagy a határon túl.
Kitüntetettünk fiatalember, így remélhetjük, hogy az Örökkévaló elég hosszú életet ad neki, hogy folytathassa mindannyiunk okulására kiváló tudományos munkásságát. |