Mengele kápója volt, majd gyerekeket mentett: hős, bűnös, vagy mindkettő?

2019. Augusztus 21. / 13:07


Mengele kápója volt, majd gyerekeket mentett: hős, bűnös, vagy mindkettő?

Szerző: Kácsor Zsolt

Gyurkovics Tamás új regényének főhősét, az Izraelben élő holokauszttúlélőt, Cví Spielmannt az a kérdés gyötri, hogy mi lesz, ha előző életének titka kiderül? Hiszen előéletéből sem az áldozati, sem a hősi szerepet nem akarja vállalni. Azt író a Migrén főszereplőjét Spiegel Ernőről mintázta, aki Auschwitzban Mengele egyik kápója volt, de a felszabadulás után megmentette a halálra szánt gyerekeket.


Ha még nem olvasták Gyurkovics Tamás második regényét, akkor joggal érezhetik úgy, hogy lemaradtak valami fontosról, s nem csupán irodalmi értelemben, hanem a XX. századi zsidó sorsot, életet, történelmet illetően is. 

Az író a Mengele bőröndje – Josef M. két halála című regényével debütált két évvel ezelőtt, s amikor azt befejeztem, olyan érzésem volt, mintha nem egy elsőkönyves szerző könyvét olvastam volna, hanem olyasvalakiét, aki évek óta a pályán van, s már volt ideje letisztulni, érlelődni, aszúsodni. 

Gyurkovics-Tamás.jpgGyurkovics Tamás

Az első regényhez hasonlóan a Migrén – Egy bűntudat története is komolyan, átgondoltan, mívesen kidolgozott mű. A főhőse egy munkácsi magyar zsidó, Spielmann Ernő, aki túléli a holokausztot, majd Izraelben kezd új életet Cví Spielmann néven. A szerző a művet Spiegel Ernő emlékének ajánlotta, a főhős figuráját ugyanis róla, erről a valós személyről mintázta, akit az ikertestvérével vittek Auschwitzba. Spiegel-Spielmann a lágerben a Mengele doktor által embertelen vizsgálatok alanyaivá kiszemelt ikrek kápója lesz – magának Mengelének a parancsára. A felszabadulás után ígérete szerint segít a gyerekeknek abban, hogy hazajussanak, ő maga pedig rövidesen Izraelbe távozik. 

migren.jpg

A regény akkor veszi föl a történet fonalát, amikor Cví Spielmann a családjával már évek óta Izraelben él, s igyekszik nem gondolni a múltra. Elnyomja magában az emlékeit, mert nem találja a választ arra a kérdésre, hogy ő maga bűnös-e vagy áldozat – hiszen egyrészt szolgálta Mengelét, másrészt hazasegített és megmentett több mint harminc gyereket. Az elbeszélés hangja Spielmann szerepét illetően pozitív, az olvasó számára Cví egyértelműen: hős. Ő maga azonban másképpen gondolkodik, mint az olvasói: őt az a kérdés is kínozza, hogy mi lesz, ha az ő hősi titka kiderül? Hiszen előző életéből sem az áldozati, sem a hősi szerepet nem akarja vállalni.

Hogy ennek a dilemmának mi lesz a megoldása, azt persze nem árulom el. Azt azonban igen: ez a regény nagyszerű olvasmány, Gyurkovics Tamás pedig megérdemli, hogy korosztálya legjobbjai között tartsuk számon.

Gyurkovics Tamás: Migrén – Egy bűntudat története, Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 280 oldal, 3500 Ft 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
A Tóra és a puffogás a Facebookon – Jó szombatot!
Zsidó kisokos
Hávdálá – Szombat búcsúztatás
2024. Február 03. / 19:21

Hávdálá – Szombat búcsúztatás