Párizsban tanácskoztak Európa legfontosabb zsidó vezetői

2024. December 17. / 08:33


Párizsban tanácskoztak Európa legfontosabb zsidó vezetői

Az Európai Zsidó Kongresszus (European Jewish Congress – EJC) 2024. december közepén tartotta végrehajtó bizottsági ülését Párizsban, ahol az európai zsidó közösségek vezetői gyűltek össze, hogy megvitassák a növekvő antiszemitizmus elleni küzdelem szükséges lépéseit. Magyarországot a legnagyobb hazai zsidó szervezet, a Mazsihisz elnöke, egyben az Európai Zsidó Kongresszus alelnöke, Prof. Dr. Grósz Andor képviselte.

Az egyeztetés célja az volt, hogy válaszokat találjanak azokra a kérdésekre, amelyeket a 2023. október 7-e utáni eseményeket követően az antiszemitizmus erősödése Európa-szerte felvet. Az EJC a kongresszus franciaországi tagszervezetével, a Yonathan Arfi által vezetett Francia Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsával (CRIF) együtt ülésezett Párizsban.

IMG_0891.jpeg

A magas rangú találkozó egyik kulcstémája az volt, hogy az EJC hogyan kezelheti Irán elsősorban Nyugat-Európában folytatott „párhuzamos” diplomáciája okozta veszélyt. Az ország ugyan az államközi és nemzetközi kapcsolatokban látszólag betartja a játékszabályokat, a nyugati szólásszabadságot kihasználva eközben azonban szervezett erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy kulturális, szociális és vallási tevékenységet folytató szervezeteken keresztül hídfőállásokat építsen ki. Ennek egyik célja többek között az, hogy a szunnita hátterű európai állampolgárokat áttérítse a síita iszlámra.

A vezetőség tagjai megvitatták az európai zsidó közösségek előtt álló kihívásokat, és beszéltek arról, mit tehetnek ebben a helyzetben a védelem fokozása érdekében. Kitértek emellett a 2024-es Európai Uniós választásokat követő fejleményekre, a biztosok új testületének megalakulására, az Európai Parlament összetételére, a szélsőbaloldali, a szélsőjobboldali és a muszlim szélsőségesek jelentette veszélyekre is.

Az összegyűlt európai zsidó vezetők áttekintették a kontinens helyi zsidó közösségeitől származó friss híreket az exponenciálisan növekvő antiszemitizmusra adott válaszaikról. A megbeszélésen szó esett a 2025-re vonatkozó stratégiai tervekről is, amelyek középpontjában az érdekérvényesítés megerősítése, a biztonsági intézkedések fokozása, a közösségi szerepvállalás támogatása, valamint az európai intézményekkel való szorosabb együttműködés előmozdítása áll, a zsidó élet és kultúra védelme érdekében.

IMG_0878.jpeg

Az ülésen részt vett Benjamin Haddad, európai ügyekért felelős francia miniszter is, aki beszámolt arról, mit tesz Franciaország az antiszemitizmus elleni küzdelemért, a zsidó élet és kultúra előmozdításáért, valamint az európai zsidó közösségek védelméért. A miniszter előremutató párbeszédet folytatott az európai zsidó közösségek vezetőivel ezekről a témákról.

Az EJC végrehajtó ülésére az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) "Az antiszemitizmus elleni küzdelem az európai oktatáson keresztül: a gyakorlattól a cselekvésig" című konferencia előtti napon került sor, amelyet az UNESCO párizsi székhelyén tartottak december közepén. Az EJC az Európai Bizottság és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) mellett partnerként vett részt a konferencia szervezésében.

A konferencia célja az volt, hogy fokozza az európai iskolákban az antiszemitizmus elleni küzdelmet, felhívja a figyelmet arra, hogy a tanárokat és a diákokat fel kell készíteni a zsidógyűlölet veszélyeire, biztosítani kell a zsidó diákok biztonságát és jólétét, valamint erősíteni kell a zsidó élet, kultúra és hagyományok sokszínűségét bemutató oktatást.

A konferencián diplomaták, oktatási minisztériumi képviselők, politikai döntéshozók, pedagógusok és a kontinens zsidó közösségeinek képviselői vettek részt, akik az EJC Végrehajtó Bizottságának ülését követő napon voltak jelen a találkozón.

Az eseményt aznevű UNESCO-projekt lezárásaként szervezték meg, amelyet az EBESZ-szel partnerségben és az Európai Bizottság finanszírozásával 12 tagállamban folytattak le. A projektben tanárok, pedagógusok és köztisztviselők vettek részt, kiemelve az antiszemitizmus oktatási környezetben való kezelésének fontosságát.

Az eseményen Dr. Ariel Muzicant, az EJC elnöke mondott nyitóbeszédet, miután Stefania Giannini, az UNESCO főigazgató-helyettese, Michaela Andresova, az EU UNESCO melletti állandó képviselőjének helyettese és Hristina Petkova, az Európai Bizottság Oktatási és Kulturális Főigazgatóságának egyenlőségi koordinátora üdvözölte a résztvevőket.

Beszédében Dr. Muzicant hangsúlyozta, hogy sürgősen foglalkozni kell az Európa-szerte növekvő antiszemitizmussal az iskolákban és egyetemeken, mivel a zsidó diákok a zaklatásoktól és támadásoktól való félelem miatt egyre inkább félnek részt venni még az órákon is. Kiemelte, hogy az antiszemitizmus növekedése nemcsak az európai zsidókat, hanem az egész társadalmat érinti. Dr. Muzicant hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a szavaktól a tettek felé mozduljunk el, és biztosítsuk, hogy a holokauszt és a zsidó nép története az egész kontinensen bekerüljön az iskolai tantervekbe.

Az Európai Zsidó Kongresszus régóta fennálló, fontos partnerséget ápol az UNESCO-val, az Európai Unió tagállamaiban számos közös oktatási és kulturális projektben vettek aktívan részt.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
21 zsidós dolog a Jóbarátokról
2024. November 11. / 11:46

21 zsidós dolog a Jóbarátokról

Hírek, lapszemle
Nem fegyverrel, hanem ésszel…
2024. November 04. / 13:49

Nem fegyverrel, hanem ésszel…