Szijjártó: Magyarország elítéli az Izraelt ért támadást

2024. Április 14. / 14:28


Szijjártó: Magyarország elítéli az Izraelt ért támadást

Szerző: Kácsor Zsolt

– A jelenlegi információk szerint az Izraelben élő, kettős állampolgársággal is rendelkezők és az ideiglenesen ott tartózkodó magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak – mondta a Facebookon élőben közvetített  videóüzenetében  Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap. Közölte: „Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást, kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is". 

A tárcavezető felidézte: Irán drónokkal és rakétákkal súlyos támadást intézett Izraellel szemben. Ez olyan támadás, amely minden eddiginél nagyobb eszkalációs kockázattal jár a Közel-Keleten és adott esetben a globális biztonságot is veszélyeztetheti.    

Hozzátette: nem véletlen, hogy a közel-keleti konfliktus elmúlt hónapjai során a nemzetközi közösség Magyarországgal a soraiban folyamatosan az eszkaláció elkerülésére és a felelősségteljes viselkedés fontosságára hívta fel a figyelmet. Sajnos az éjszaka folyamán egy olyan rakéta- és dróntámadásra került sor Izraellel szemben, amely minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázatot hozott a közel-keleti konfliktus során.    

Magyarország határozottan elítéli az Izrael ellen indított támadást. Kiállunk Izrael mellett ebben az esetben is - jelentette ki a videóban a miniszter.  

„Nekünk ebben a konfliktusban természetesen a legfontosabb feladatunk az, hogy a magyar emberek biztonságáról gondoskodjunk. Éppen ezért a nagykövetségeink a térségben természetesen 24 órás szolgálatot teljesítenek. Az izraeli, az iráni, a szíriai, a jordániai, a libanoni képviseleteink is érintettek ebben a munkában" – mondta a Szijjártó Péter. 

Megjegyezte: „sajnos a kollégáink ezen képviseletek egy részén már hozzászokhattak ahhoz, hogy a munkájukat úgy végzik, hogy a légiriadók esetében az iroda és az óvóhelyek között ingáznak".     

Az adatokat ismertetve közölte: Izraelben 24 magyar állampolgár lépett közvetlenül kapcsolatba a nagykövetségünkkel az éjszaka folyamán. Szerencsére valamennyien jól vannak, sőt a jelenlegi információink szerint az Izraelben élő kettős - magyar állampolgársággal is rendelkezők - és az ideiglenesen ott tartózkodók, turisták vagy üzleti, oktatási céllal kiutazott magyar állampolgárok közül senki sem volt érintettje az éjszakai támadásnak.  

„Ha valaki mégis bajba kerül, akkor tőle azt szeretném kérni, hogy a nagykövetségünk ügyeleti számán, illetve a konzuli szolgálatnál azonnal jelentkezzen" - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. 

Hozzátette: a legfrissebb hírek szerint a Ben Gurion repülőteret újra megnyitották, ugyanakkor járatmódosításokra kell számítani, ezért arra kérnek mindenkit, aki Izraelbe vagy Izraelből szeretne repülni, mindenképpen az adott légitársaságnál, ahol a jegyét megváltotta, alaposan informálódjon.    

Szijjártó Péter elmondta, hogy Iránban jelenleg 74 magyar állampolgárról tudnak, velük a lehetőségekhez képest folyamatosan veszik fel a kapcsolatot telefonon. Egy magyar család jelezte, hogy el kívánják hagyni az országot, számukra a nagykövetség, illetve a konzuljaink a lehetséges segítséget természetesen mindehhez megadják.    

Jordániában két magyar állampolgár jelentkezett az ügyeleti telefonszámon, ők is biztonságban vannak. A miniszter megjegyezte: itt még fontos elmondani, hogy Jordánia légterét is lezárták. Ez most Magyarországra tartó vagy Magyarországról oda repülő járatot nem érintett. Legközelebb majd kedden hajnalban érkezne Ammánba a WizzAir járata, majd indulna is vissza Budapestre. 

„Egyelőre nem biztos még, hogy ez a járat közlekedni tud, ezért a kollégák ott helyben felkészülnek arra, hogy ha magyar állampolgárok ragadnak esetleg az ammáni repülőtéren vagy Jordániában", akkor segítsünk nekik - mondta, hozzátéve: minden olyan magyar állampolgárral kapcsolatban vannak, akikről tudják, hogy a térségben tartózkodnak.    

Szijjártó Péter arra kér mindenkit, aki a térségben tartózkodik és még nem tette meg, regisztráljon konzuli védelemre. Hozzátette: ha valaki bajba kerül, akkor a nagykövetségeinken vagy a konzuli szolgálat ügyeleteinek telefonszámán azonnal jelentkezhet és kérhet segítséget.    

„Természetesen itt Budapesten, a minisztériumban, a konzuli szolgálat call centerében is a kollégáim 24 órás szolgálatot teljesítenek" - közölte a miniszter.    

Videóüzenete végén Szijjártó Péter újra kijelentette: Magyarország határozottan elítéli az Izraelt ért drón- és rakétatámadást. 

„Kiállunk Izrael mellett és azt gondolom, hogy a nemzetközi közösség felhívása a felelősségteljes viselkedésre és az eszkaláció elkerülésére még soha nem volt annyira fontos, és soha nem volt annyira érvényes, mint éppen most" - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

(MTI)

Illusztráció: Izraeli harci gép visszatérőben egy tegnap éjszakai küldetésről. Forrás: IDF via Jerusalem Post

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Hamarosan beköszönt elul hónap
2024. Szeptember 03. / 12:50

Hamarosan beköszönt elul hónap

Mazsihisz hírek
Mazsihisz-elnök: A zsidó újév egyetemes üzenete