Sanyinéni Kríziscsoport és Borgula András: Öröm és büszkeség

2021. December 15. / 15:21


Sanyinéni Kríziscsoport és Borgula András: Öröm és büszkeség

Szerző: Kácsor Zsolt

Rádi Angélát, a Sanyinéni Telefonos Krízisvonal vezetőjét és  Borgula András rendezőt, a Gólem Központ megalapítóját abból az alkalomból kérdeztük, hogy a JCC Budapest – Bálint Ház által évente odaítélt Hanukatalizátor-díj idei közösségdíjasa a 12 önkéntesből álló Sanyinéni csoport lett, míg a közönségdíjat Borgula András kapta Megyeri Jonatán rabbival megosztva.  


Idén is kiosztották a Hanukatalizátor-díjakat, amelyeket minden évben a zsidó közösség legaktívabb és leginspirálóbb tagjai kapnak meg – a díj értékét növeli, hogy a közösség is szavazhat a díjazottakról. Az idei győzteseket biztosan nem kell bemutatni senkinek, elvégre a járványhelyzetben segítséget, támogatást, tanácsokat nyújtó Sanyinéni Telefonos Krízisvonal immár másfél éve az életünk része, míg Borgula András és az általa megálmodott Gólem Színház ugyancsak a pesti zsidó élet szerves részévé vált. 

sanyinéni.jpgSanyinénik: kilencen a tizenkettek közül (Forrás: Facebook)

RÁDI ANGÉLA: KERESSÜK A GYÖNYÖRŰ ÉS KÜLÖNLEGES MEZÜZE HELYÉT

Rádi Angélától, a Sanyinéni Telefonos Krízisvonal vezetőjétől először azt kérdeztem, hogy honnét jött a csoport vicces neve, mire elmesélte: egy tavalyi ZOOM-beszélgetésük során valaki ironikusan megjegyezte, hogy „olyanok vagyunk, mint Sanyi, a portás, mire a csoport egyik női tagja rávágta, hogy akkor már inkább Sanyi néni, amin jót derültünk, de aztán a név rajtunk is ragadt. Az említett Sanyi bácsi egyébként nem valóságos „portás”, hanem egy kedves kis öregúr, akit gyakran látni a Síp utca környékén.

– Igaz, hogy mi zsidók nem tartjuk a névnapokat, de érdekességképpen megjegyzem, hogy a Sanyinéni csoport 2020. március 18-án alakult meg, azaz éppen Sándor napon – jegyezte meg Rádi Angéla, akitől megtudtam, hogy a Sanyinéni csoport december elseje óta – a járványhelyzet miatt mondhatni: sajnos – újra működik. Holott ők maguk is azt hitték, hogy a járványnak már 2020-ban vége lesz, aztán „azt gondoltuk, hogy a 365. napon, 2021. március 18-án letesszük a kagylót, de a helyzet sajnos másképp alakult”. 

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt a díjat megkapni, Rádi Angéla azt válaszolta: „a munkánk elismeréseként fogjuk föl a díjat, nagy-nagy örömmel töltött el minket, s keressük a méltó helyét a díjjal együtt járó, gyönyörű és különleges mezüzének”. 

A csoport tagjai a következők: Barabás István, Beck Ágnes,  Féder Ágnes, dr. Gádorné Wéber Ágnes, dr. Gádor György, Lóránt Gergő, Rádi Angéla,  Somló Anna, dr. Szilberhar Krisztián, dr. Turcsányi Gabriella,  Vadász Magda. (Ez csak 11 név, de a csoport egyik önkéntese anonim szeretne maradni a nyilvánosság előtt.)

Részlet dr. Gádorné Wéber Ágnes, dr. Turcsányi Gabriella és dr. Gádor György beszámolójából:  

„Együtt ezeken a nyelveken beszélünk: magyar, angol, német, orosz, héber, szlovák, cseh, olasz. Jelenlegi foglalkozásaink: főpénztáros, álláskereső, szolgálatvezető főorvos és kivonuló mentőorvos, pénzügyi előadó, kriminológus doktorandusz, tolmács-fordító, pénzügyi és számviteli munkatárs, HR vezető, csoportos turizmus menedzser, védelmi vezető, ügyvéd és egyetemi tanársegéd, operatív – pénzügyi vezető és foglalkoztatási segítő, mentésirányító. 

Iskolai végzettségeink: cukrász és informatikai-irodai programfejlesztő, szociális munkás és tanácsadó-mediátor, általános orvos és oxyológus szakorvos – honvédorvostan-katasztrófamedicína szakorvos, külkereskedelmi üzemgazdász – okl. közgazdász és üzleti coach, szociális munkás és kriminológus, nyelvész, képesített könyvelő – vállalati tervező és statisztikus, könyvtáros, jogász és szerkesztő-riporter, környezetmérnök – okl. közgazdász – okl. biztonságtechnikai mérnök továbbá a biztonságtudományok doktora, jogász és PR kommunikációs szakértő, képesített könyvelő és közösségszervező valamint ellátottjogi képviselő, mentőápoló – mentésirányító”.

(A fönti idézet a Mondd, mit csináltál koronás időkben? című cikkből való, amely a Mazsihisz.hu portálon jelent meg.)

BORGULA ANDRÁS: MI NEM A MÚLTRA, HANEM A JELENRE KONCENTRÁLUNK, MERT EZ A SZÍNHÁZ DOLGA

A 46 éves Borgula András a pesti zsidó művészeti élet egyik legismertebb alakja. A megélhetés nehézségein múlt, hogy az előző mondat nem így hangzik: „A 46 éves Borgula András a tel-avivi művészeti élet egyik legismertebb alakja”, a rendező ugyanis 1995-ben alijázott, ám 2003-ban visszatért Izraelből Magyarországra.

ba.jpgBorgula András (Forrás: Facebook)

– Az alijázás utáni évben egyetemi előkészítőre jártam, majd bevonultam az izraeli hadseregbe, ahol 1997 és 2000 között szolgáltam. A leszerelés után kezdtem el a színházrendezői tanulmányaimat, 2003-ban szereztem diplomát – mesélte kérdésemre Borgula, akitől azt is megkérdeztem, hogy mi vonzotta a színház felé. Mint mondta, a szülei nem a színház világában dolgoztak, szóval az indíttatást nem otthonról kapta. A Madách gimnázium tanulójaként,szeretett bele a színházba, gimnazista korából máig emlékezetes maradtak számára  a Katona József Színház Csehov-bemutatói, és katartikus élmény volt számára A hetvenkedő katona a Radnóti Színházból.

A párjával 2003-ban döntöttek úgy, hogy inkább visszajönnek Magyarországra, ahol könnyebbnek tűnt a megélhetés, mint Izraelben, András azonban hiába reménykedett abban, hogy rendezői végzettségével megtalálja a helyét a magyar színházi szakmában, a jelentkezéseire, elküldött szakmai önéletrajzaira nem kapott választ, amiben jócskán szerepe volt annak, hogy – Izraelben élvén – idehaza nem alakultak ki szorosabb személyes kapcsolatai a színházi világgal. Ezt felismerve döntött úgy, hogy akkor elszegődik egy zsidó színházhoz – de olyan meg nem volt akkoriban Pesten. Így hát 2005-ben megalapította a Gólemet maga. 

A folytatást már ismerjük: a Gólem Színház ismert brand lett, s ma már a Csányi utca 3. szám alatt, méltó körülmények között várja a közönségét. A Gólem Színház vezetője szerint a színház nem múltba révedő művészet, így ők sem a múltra, hanem a jelenre koncentrálnak, szerinte ugyanis a színház alapvetően a jelenkor műfaja. Ez az oka annak, hogy szinte csakis kortárs drámákat állítanak színpadra.

Arra az adekvát újságírói kérdésre, hogy milyen érzés volt a díj átvétele, a szakember érdekes választ adott: eleinte vegyes érzések kavarogtak benne, mert a jelöltek listáján voltak olyanok, akikkel ő maga semmilyen listán nem szeretett volna együtt szerepelni. Emiatt aztán nem is nagyon aktivizálta magát arra, hogy szavazókat gyűjtsön maga mögé, úgyhogy amikor a díj az övé lett, az első érzése a meglepetés volt. Aztán arra gondolt, hogy az elmúlt 10 évben mindig jelölték Hanukatalizátor-díjra, s egyszer sem kapta meg – így hát vélhetően a tizedik, jubileumi alkalom szolgáltatott apropót. 

BORGULA A GÓLEM SZÍNHÁZRÓL:

A Gólem elsősorban színház. Hasonlóan bármely más művészhez vagy művészeti alkotó közösséghez azon fáradozik, hogy a világot jobbá tegye. 

A Gólem másodsorban zsidó. A színpad az élet, a halál, a szeretet, a gyűlölet, a szerelem és a bosszú birodalma, miközben a darabok egy vallásra, kultúrára, népre, szemléletre vagy mindezekre együtt reflektálnak.

Harmadsorban budapesti. A Gólem a zsidóság sok ezer éves hagyományát és kultúráját tekinti alapnak, mindezek mellett tisztában van azzal, hogy Európában, Magyarországon, Budapesten kell teljesítenie kulturális misszióját.

Zsidó színházként Közép-Európában működni hatalmas felelősség, óriás kihívás; óhatatlanul kirakatba kerül mind a szennyes, mind a tiszta ruha. A Gólem nem hunyhat szemet a zsidó közösség, vezetés illetve egyének gyengeségei, hibái felett – kritikus és önkritikus.

Attól, hogy Budapesten közép-kelet Európa legnagyobb zsidó közössége él, nem feltétlenül maradhat életben egy zsidó színház, ha nem tud megfelelni a magyar közönségre jellemző magas színvonalú elvárásoknak.

A Gólem a közösségi színházakkal ellentétben a teljes magyar színházba járó közönséghez szól. Éppen ezért a héber, jiddis, angol, francia vagy bármely más idegen nyelven írt darabokat magyarul mutatja be.És amíg fényes nappal a Parlamentben, iskolákban, gyárakban és hivatalokban hatalmas elánnal gyártják a felkiáltójeleket, addig este, amikor már csak halovány fények pislákolnak az utcán, barátainkkal – a Gólem nézőivel megpróbálunk a felkiáltójelekből kérdőjeleket hajlítani. A siker nem garantált.”
(Forrás: Gólemközpont.hu)

(Címlapkép: a Hanukatalizátor-díjjal járó mezüze)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek