Háromszáz év öröksége palackozva: kóser borok hanukára

2021. November 18. / 10:18


Háromszáz év öröksége palackozva: kóser borok hanukára

Szerző: Kácsor Zsolt

Az újbudai Bét Sálom zsinagóga tagja és egyik elöljárója, Brüll György hagyományos kóser módon készíti tokaji borait, amelyeket örömmel ajánlunk a közelgő hanukai estékre. Indokaink a következők: a Brüll-féle borok nagyon finomak, emelik az ünnep fényét, továbbá kóserságukhoz kétség sem fér, hiszen rajtuk van a rabbi pecsétje – továbbá magukban rejtik egy zsidó borász család három évszázadának minden szellemi örökségét.


Brüll György ősei II. József császár és király szabad vallásgyakorlást és hivatalviselést biztosító, 1781-es rendelete után pár évvel költöztek Krakkóból Tokaj-Hegyaljára, hogy ott először bérleti jogot szerezzenek, majd szőlőbirtokot vásároljanak. A család az 1786-os magyarországi letelepedése előtt is foglalkozott kóser bor készítésével, de ahhoz a szőlőt még másoktól vásárolták.  A felvilágosodás szellemében uralkodó II. József említett rendelete nyomán azonban lehetőségük nyílt arra, hogy saját szőlőből állítsák elő messze földön híres boraikat. Brüll György pedig ugyanazon a borvidéken borászkodik, ahol több mint 300 évvel ezelőtt az ősei megtelepedtek. 

kósereim_3_X_kodak400.jpgBrüll György a hanukára ajánlott, rabbinikus pecséttel ellátott boraival

Minden bora kóser, hiszen a szőlő termesztése, szüretelése és a bor előállítása során Brüll György szigorúan betart minden kósersági előírást. Jelenleg két olyan kóser bora van, amelyen hechser – azaz rabbinikus pecsét – is van: az egyik a PÁRDÉSZ, amely kései szüretelésű, hártya alatt érlelt, száraz bor; a másik pedig a TÁ'ANUG, amely ugyancsak kései szüretelésű, de édes bor. (Az élesztőhártya alatti érlelés egy különleges borászati eljárás, amely nagyban befolyásolja a bor aromáját és ízét.)

Aki a közelgő hanukára ezekből a Brüll-féle borkülönlegességekből szeretne az ünnepi asztalra tenni egy-egy palackkal, ügyeljen arra: ezeket a termékeket csak a termelőtől lehet megvásárolni házhoz szállítással (a részletek iránt érdeklődjenek a brull@brullnote.com e-mail címen). 

Fontos tudni, hogy a kóser borok cimkéjén lévő, zsidó időszámítás szerinti datálás olykor nem egyezik meg a polgári időszámítés szerinti évvel. Ennek az az oka – magyarázta a borász –, hogy a kóser borokat a szüret időpontja szerint datálják, s mivel ősszel mi már a zsidó újévet köszöntjük, egy év „eltérés” lehet a zsinagógai év és a polgári időszámítás szerinti dátum között.

présem_és_én.JPGBrüll György a szőlőprése mellett

Habár Brüll György Budapesten él, amikor Tokaj-Hegyaljára leutazik, a hegyek és szőlődombok láttán már messziről különös érzés fogja el: úgy érzi, mintha hamarosan hazaérkezne. „Ezt az érzést leginkább úgy tudnám leírni, hogy megrendítően édes öröm” – mondja.

Szerinte ennek az édes örömnek nemcsak az az oka, hogy ő maga testestül-lelkestül hozzánőtt már ahhoz a borvidékhez, hanem az is, hogy a munkája során úgy érzi, mintha az ő keze nyomán a boraival együtt három évszázad minden küszködése és öröme érne be. 

Boldog ünnepet minden kedves hittestvérünknek!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek