Ma volna 95 éves Márkus László színművész

Családi indíttatása és kiemelkedően rossz iskolai teljesítménye alapján senki sem gondolta volna, hogy az 1927. június 10-én Budapesten született Márkus Lászlóból az ország ünnepelt színművésze lesz. Édesapja, Márkus Endre egy fakereskedelmi rt. vezetője volt, míg édesanyja, Fleischmann Margit egy pozsonyi kereskedő családból származott. Saját bevallása szerint a nyilasok az anyjával együtt 12-szer vitték le a Duna partjára, hogy lelőjék őket...

Márkus Lászlót már gyerekkorában is sokkal jobban érdekelte a mozi és a színház, nem csoda, hogy az iskola helyett inkább az előbbi – számára oktatási létesítményeket jelentő – intézményeket látogatta. Több iskolában próbált eljutni az érettségiig, de rossz teljesítménye miatt ez sehol sem sikerült – végül a tehetős édesapja segítségével tudta letenni az érettségit, Márkus Endre ugyanis végső elkeseredésében drága magántanárokat fogadott a fia mellé. 

Márkus László iskolai megpróbáltatásai ezzel véget is értek, hogy elinduljon csodás színészi karrierje: életében először 18 évesen lépett színpadra a szegedi Nemzeti Színházban 1945 végén, méghozzá  Zilahy Lajos A tizenkettedik óra című darabjában. A fentebb ismertetett előzmények ismeretében talán mondanunk sem kell, hogy nem színiiskolában készült föl a pályára, hanem az akkor éppen Szegeden dolgozó Lehotay Árpád magántanítványaként.

Lehotay Árpádnak köszönhette azt is, hogy Budapesten el tudta végezni a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, hiszen tanára tudta róla, hogy a különösen érzékeny, szenzitív személyiségű Márkus László nem bírja a dresszírozást. Pedig sajnos a kommunista rendszerben is volt benne része: 1951-ben polgári származása miatt a hatóságok az édesanyjával együtt kitelepítették egy Békés megyei faluba, ahol arisztokraták társaságában volt kénytelen répaföldön kapálni. Szerencséjére Major Tamás látta benne a zsenit, és pártkapcsolatai révén elintézte, hogy a család kitelepítését megszüntessék. 

A történelem azonban később is beleszólt a pályájába: 1956. október 23-án este a színház nézőtere üres volt, elvégre kitört a forradalom. Márkus László erre később így emlékezett vissza: „Őrjöngtem. Egyesek csitítgattak, hogy mit képzelek, amikor forradalom van, én meg hisztizek egy szerep miatt. Meg voltam sértődve! Ne vessen meg ezért senki. Engem az érdekelt, hogy tele legyen a nézőtér és tapsoljanak a sikeres alakításomnak".

Ami a társulathoz való hűségét illeti, erre nem lehetett panasza: 1957-ben került a Madách Színházba, amelynek egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig tagja volt. Nemcsak a színházban aratott hatalmas sikereket, hanem a televízió révén egy ország rajongott jellegzetes orgánumáért és különös egyéniségéért, ami minden szerepében sajátossá és eredetivé tette. 

A halála, ha lehet ilyet mondani, igazi színészhez méltó halál volt: leukémiában szenvedett, de halálos betegen is játszani akart, így éppen az öltözőben hunyt el, mindössze 58 évesen, egy tévéműsor próbafelvétele után. Az utolsó pillanatokban mellette volt kitűnő pályatársa, Gálvölgyi János, aki Márkus László halálát látva határozta el, hogy soha többé nem fogja őt parodizálni…

Fakadjon áldás emlékéből!

(Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)