Szerdócz Ervin: Rombolni könnyebb, mint építeni

Szerdócz Ervin: Rombolni könnyebb, mint építeni

Vajon a zsidók megátkozása helyett, miért nem kért győzelmet biztosító áldást saját népére a mágus? – írja az újpesti főrabbi az aktuális Bálák hetiszakaszunk kapcsán.

„Most tehát jer kérlek, átkozd meg nekem ezt a népet…” (Mózes 4. 22.6.)

Bolok, Moab királya, felkéri Bileámot, a midjanita varázsló-prófétát, hogy átkozza meg a zsidókat, mert tudta, hogy karddal nem lehet legyőzni a népet. A király tisztában volt a próféta képességével, hiszen azt mondta: „akit te megáldasz, az áldott, és akit megátkozol, az átkozott lesz.” (Mózes 4. 22.6).  

Vajon a zsidók megátkozása helyett, miért nem kért győzelmet biztosító áldást saját népére a mágus?

Bileám szívesebben választja az átkot, az áldás helyett. Az átok „varázsló” praktika, de az áldáshoz több kell. Az áldás építő princípium. Rombolni könnyebb, mint építeni.

De ki is volt Bileám? 

Nevét úgy is olvashatjuk, hogy Bi-li-ám, aminek jelentése: „hontalan”. Hontalan olyan értelemben, hogy annak szolgálatába állította tudományát, aki jobban megfizette.

A tórai szövegben olvassuk: „És elmentek Moáb vénjei és Midján vénjei a varázslás díjával kezükben és elérkeztek Bileámhoz…” (u.o.22/7.) Ebből kikövetkeztethető, hogy varázsló vagy sámán volt. Bileám kivételes személyiség volt, hiszen annak ellenére, hogy nem tartozott a választott néphez, midjanita bálványimádó volt, Isten beszélt vele.

…adok nektek feleletet, amit az Örökkévaló szólni fog hozzám…” (u.o.22/8.) – mondta Bileám a küldötteknek.

Bámidbár Rábbá 20. Tanchumában olvasható: „Isten Mózest rendelte Izrael fölé, Bileámot a világ népei fölé.”

Talmud Bává Bártá 15b. szerint: „Bileám a hét próféta egyike, aki a világ népeinek prófétált.” A Szifré Devárim, Bileám képességeit, Mózesé fölé emeli „Nem volt olyan próféta, mint Mózes, aki Izrael fölé lett helyezve, csak egyetlen, aki a világ népei közül lett kiemelve. Hogy ki ez? Ez Bielám ben Beor. Kettejük közötti különbség: "Mózes, amikor először szólt hozzá Isten, nem tudta ki szólítja meg. Bileám tisztában volt vele, hogy Isten szól hozzá. Mózes nem beszélt Istennel, csak miután hivatva lett a prófétaságra. Biléám beszélt Istennel az után is, hogy elbukott abban, amire felkérték.”

Bileám valójában csillagjós volt. Kiolvasta a csillagokból, ki fog rövidesen meghalni és azt megátkozta. Így aztán azt hitték, hogy az Bileám átka miatt halt meg.

Rási szerint Isten Bileámot valóban felruházta próféciai képességgel, és ennek oka volt. Tudniillik az, hogy a bálványimádó nép és vezetője, ne mondhassák, hogy azért nem ismerik el az EGY Istent, minden más bálványistenek felett, mert nincsenek prófétáik, mint Izraelnek, akik a helyes útra terelik a népet.

Chaim ben Moses ibn Attar rabbi, aki Or háChájim néven vált ismerté (Marokkó, 1696-1743), szerint „Bileám átkai és áldásai annyit értek, mint egy számár szavai”.

Bileám nem volt képes megátkozni a zsidó népet. Átok helyett áldás jött ki száján: „Milyen szépek a te sátraid Jákob, a te hajlékaid, Izrael!” (u.o.24/5).

A mondat, amit Bileámnak köszönhetünk, megtalálható minden imakönyv elején. A zsinagógába belépve elmondjuk azért, hogy amint Isten akaratából Bileám szájában az átok, áldássá vált, úgy minden „átok”, ami a zsidó népet ér, váljon áldássá!

Rabbi Slomo Luria írja: „amikor belépek a zsinagógába, én ezzel a verssel kezdek: „De én kegyelmed bőségében bízva házadba léphetek” (5. Zsolt. 8.), és kihagyom a “milyen szépek a sátraid” kezdetű mondatot, mert Bileám mondta először, és átoknak szánta.”. Ebből az következik, hogy nem csak az számít, hogy ki mit mond, hanem az is, hogy milyen szándékkal mondja.

Az ajkak bűnében gonosz tőr van, de az igaz kikerül a szorongatásából!” (Péld. 12/13.)
mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Meghívó: Szédereste a Dohány körzettel a Goldmark teremben
Mazsihisz hírek
Átadtuk a budapesti iskolások ajándékát a Beeri Kibucnak
Zsidó világ
Darvas főrabbi: Hol lakik bennünk a Jóisten?