Napi Talmud - Szánhedrin 34: "Kalapács, amely sziklát zúz."

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bava Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat  itt  találják meg.

Legutóbb megtanultuk, hogy halálbüntetéssel járó ügyekben egy felmentő ítéletet nem lehet megváltoztatni új bizonyíték alapján. A mai Talmud-oldal olyan rabbinikus intézkedéseket ír le, amelyek már eleve megnehezítik az elítélést. Például: ha a 23 tagú bíróság szinte teljesen megosztott (például 12 az elítélés mellett van, 11 pedig a felmentés mellett), ilyen szoros arány esetén nem lehet elítélni a vádlottat. A bíráknak ilyenkor tovább kell tanácskozniuk, amíg valakit meg nem győznek arról, hogy a felmentés mellett döntsön.

A bölcsek továbbá azt is előírják, hogy a hosszadalmas viták során a bírósági jegyző írja le az összes vádló és felmentő érvet. Ezeket másnap újra átnézik, és ha az elítélés mellett érvelők új indokokat hoznak fel, a tárgyalást egy napra fel kell függeszteni – elkerülendő a túl gyors, meggondolatlan ítéletet.

Ezután a bölcsek egy teljesen más okot is megneveznek arra, hogy miért kell leírni a felmentést támogató érveket:

„Azért írják le őket, hogy két bíró ne hozhassa fel ugyanazt az érvet két különböző versből.” Rabbi Ászi megkérdezte Rabbi Johanánt: „Ha két bíró ugyanarra az érvre hivatkozik, de két különböző versből vezetik le, mi a halaha?” Rabbi Johanán így válaszolt: „Őket csak egynek számítjuk, mert nyilvánvaló, hogy az egyik levezetés téves.”

A rabbinikus felfogás szerint a Tórában nincsenek felesleges szavak – így két vers sohasem jelentheti pontosan ugyanazt. A bíróságon a rabbik bizonyosságra törekszenek, mielőtt elítélnek valakit. A Tóra tanulmányozásában viszont abból indulnak ki, hogy minden versnek önálló jelentése van – ezért gyanús, ha két versből ugyanazt próbálják bizonyítani.

De várjunk csak, nem a tanúk vallomása és a bizonyítékok alapján döntenek a bíróságon? Még visszatérünk erre, de most menjünk tovább:

Honnan ered ez az elv? Abbájé így válaszolt: „Az írás mondja: ” (Zsoltárok 62:12) Egyetlen versnek több értelme is lehet – de két vers sosem jelenthet pontosan ugyanazt. Rabbi Ismáél iskolájában így tanították: (Jeremiás 23:29) Ahogy a pöröly csapásai szikrákat vetnek, úgy egyetlen vers is sok jelentést szór szét.

Ez a fordítás David Stern csodálatos könyvére épül (címe: Midrash and Theory: Ancient Jewish Exegesis and Contemporary Literary Studies). A bölcsek Jeremiás vegyes metaforáit – a tüzet és a kalapácsot – úgy értelmezik, hogy a tűz a jelentések szikráit jelképezi, ahogy a kalapács is szikrákat vet a kőre csapva. Ez a rövid szakasz a rabbinikus értelmezés egyik legfontosabb alappillérét foglalja össze: azt az elképzelést, hogy Isten szavában többféle értelmezés lakozik.

Úgy tűnik, teljesen elhagytuk a bíróságot, és visszatértünk a bét midrásba – a rabbinikus tanulás házába. Nem jogi eljárásokról beszélünk már, hanem a Szentírás értelmezéséről. Ez a Jeremiás-szöveg értelmezés távolinak tűnik az eredeti prófétai szándéktól – hiszen egy próféta célja egy erőteljes (és valószínűleg egyértelmű) isteni üzenet közvetítése, nem pedig Isten szavának sokféle értelmezési lehetősége. De a rabbinikus zsidóság átalakította ezt az eszményt. Ahelyett, hogy Isten szavát prófétai lángként fogadták volna be, inkább bölcsként, higgadtan és többszörösen értelmezve kutatták azt.

A rabbik nem is titkolták, hogy hitük szerint a prófétaság kora véget ért, és helyét az ő tanulási módszerük vette át. Ahogy olvassuk a Sanhedrin 11a lapon:

„A bölcsek tanították: Miután az utolsó próféták – Hággáj, Zeháriá és Máláhi – meghaltak, a prófétai kinyilatkoztatás is eltávozott Izraelből.”

Ma is él ez a kétféle megközelítés a Tórához. Rabbi Adin Steinsaltz – aki a Talmud közérthető fordításáról ismert  – egy interjúban figyelmeztette izraeli honfitársait, hogy akik a Biblia prófétai hagyományában nőttek fel, vigyázzanak, nehogy „kis prófétákká” váljanak, akik úgy érzik, birtokában vannak az igazságnak. Ehelyett ő a Talmud tanulmányozását javasolta, mert az „dialektikára épül” – egy gondolkodó oda-vissza párbeszédre, amely árnyaltabb közbeszédhez vezethet.

A bölcs ideálja az, aki képes több igazság-réteget is meglátni, több álláspontot megérteni és megvédeni, továbbá tisztelettel fordul azok felé is, akikkel nem ért egyet. Nem tűzként használja a szavakat, hogy égessen, nem pörölyként, hogy lecsapjon – hanem eszközként, hogy feltörje a felszínt, és feltárja a szövegek és a fontos kérdések sokrétűségét.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla