Napi Talmud - Szánhedrin 17: "Próféták örökké"

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bavat Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat itt alálják meg.

A rabbinikus bíróságok méretének és felépítésének vizsgálata során a mai dáf a legnagyobb bíróság, a Nagy Szánhedrin bibliai előzményét elemzi. Miután Isten megparancsolta Mózesnek, hogy válasszon ki 70 férfit Izrael vénei közé (lásd Mózes negyedik könyve 11:15), Mózes nehéz helyzetbe kerül. Szeretné, ha minden törzs egyenlő arányban képviseltetné magát, de a számok nem kedveznek neki. A mai dáfban idézett braita így magyarázza Mózes dilemmáját:

Mózes azt mondta: Hogyan csináljam? Ha mindegyik törzsből hatot választok, akkor kettővel több lesz a szükségesnél. Ha mindegyik törzsből ötöt választok, akkor tízzel kevesebb lesz. Ha pedig ebből a törzsből hatot, abból pedig ötöt, az irigységet szül a törzsek között.

Ha Mózes mind a 12 törzsből hat férfit választ, akkor összesen 72 vén lesz, ami kettővel több, mint amennyit Isten parancsolt. Ha ötöt választ törzsenként, akkor csak 60-at kap – vagyis tízzel kevesebbet. Ha pedig tíz törzsből hatot, a maradék kettőből pedig ötöt vesz, az alulreprezentált törzsek féltékenyek lesznek. Mit tett tehát Mózes? A braita szerint mindegyik törzsből hat férfit jelölt ki, így összesen 72-t, majd sorshúzással döntöttek. Egy dobozba hetven „vén” feliratú és két üres cédulát helyeztek, és minden jelölt húzott egyet.

Mindenkinek, aki a „vén” feliratú cédulát húzta, Mózes azt mondta: „Az Ég már megszentelt téged.” Mindenkinek, aki üres cédulát húzott, azt mondta: „A Mindenható nem kíván téged; mit tehetnék érted?”

Ma talán úgy mondanánk, hogy a kimaradt jelölteknek egyszerűen nem volt szerencséjük, de Mózes azt sugallja, hogy ez isteni akarat kérdése. Ezzel kivédte a törzsek esetleges elégedetlenségét.

A Talmud sokkal kevesebb figyelmet szentel az alulreprezentált törzseknek, mint azoknak, akiket végül nem neveztek ki véneknek. Ehhez Mózes negyedik könyvét veszi alapul (11:26):

„Két férfi maradt a táborban, egyikük neve Eldád, a másiké Médád volt.” Hol maradtak? Egyesek szerint a sorshúzás dobozában.

Miközben Mózes és a vének elhagyták az izraelita tábort, a Tóra szerint Eldád és Médád ott maradt. Mit jelent az, hogy „ott maradtak”? Azt, hogy ők voltak azok, akik az üres cédulákat húzták, ezért kénytelenek voltak hátramaradni, amikor társaik Mózessel együtt elhagyták a tábort. Rabbi Simon azonban egy másik magyarázatot ad.

Amikor Isten azt mondta Mózesnek: „Gyűjts össze nekem 70 vént”, Eldád és Médád így szólt: „Mi nem vagyunk méltók erre a nagy tisztségre.” Erre Isten azt felelte: „Mivel megaláztátok magatokat, még nagyobb nagysággal ruházlak fel titeket.”

És mi volt az a nagyság, amellyel Isten megajándékozta őket? Az összes míg a többi próféta prédikált egy ideig, majd abbahagyta – ők azonban tovább "prófétáltak", és soha nem hagyták abba.

Rabbi Simon szerint tehát nem a sorshúzás vagy Isten akarata hagyta ki Eldádot és Médádot a vének közül, hanem a saját döntésük. Nem érezték magukat méltónak a szerepre, ezért maradtak hátra – azaz „a táborban maradtak.” Isten ezért kiemelte és megjutalmazta őket egy olyan ajándékkal, amelyet egyetlen más prófétának sem adatott meg: egy életen át tartó kapcsolatot Istennel.

Ebben a midrási hagyományban Mózes attól tartott, hogy azok, akik nem kerültek be a vének közé, csalódottak lesznek. A végén azonban kiderült, hogy erre semmi oka nem volt. Eldád és Médád ugyan nem lettek vének, de a legnagyobb prófétákként maradtak fenn az emlékezetben – ami biztosan büszkeséggel töltötte el törzseiket.

A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla