Zsidó portrék: Vadász Magda, a tolmács

Nem csak a magyar, de – ottani családi kötődése révén – a szlovák és a cseh zsidó közösségekben is ismert és megbecsült asszony, aki tipikus közép-európai zsidó életet él annak minden szépségével és fájdalmával: egyszerre több kultúrában van otthon, igazi hazája azonban a zsidóság maga. Vadász Magda tolmácsként és zsidó közéleti aktivistaként számos kitüntetést és elismerést kapott már, legutóbb a Bálint Ház Hanukatalizátor díját érdemelte ki.

Vadász Magda az újlipóciai otthonában fogad, ahol a lakás falain és polcain elhelyezett tárgyak, képek, díszek, gyerekrajzok és vallási motívumok két fő téma köré csoportosíthatók: az egyik a zsidóság, a másik a család, a gyerekek és az unokák. Igaz, ez a kettő voltaképpen egy, hiszen Vadász Magda életének legmeghatározóbb jegye, hogy a zsidóság nagy családjában született és nevelkedett. 

A ma Szlovákiához tartozó Vágsellyén Donáth Magda néven született, amely Mátyusföldön, Pozsonytól hatvan kilométerre fekszik. Felmenői is  erre a vidékre valók. Édesanyja a Vágsellyéhez közeli Pereden született, onnan hurcolták Auschwitzba 1944 májusában, s ez életre szóló traumát okozott neki: a szülőfalujába soha nem tért vissza, és még évtizedek múltán is hallotta az őrök kutyáinak ugatását álmában. Édesapja pedig a vészkorszakban Bergen-Belsent járta meg. 

– A nagyszüleimnek még téglagyáruk, sör- és bornagykereskedésük, káposztasavanyítójuk volt, de a szüleimnek már a puszta létükért is meg kellett küzdeniük, én pedig az ötvenes évek Csehszlovákiájában úgy nőttem fel, hogy a rendszer kapitalista-leszármazottként tartott számon. Mégsem lettem frusztrált, mert a szüleim tudomásul vették, hogy ez elmúlt, és mindig a jelenben éltek. Mellettük tanultam meg, hogy kisebbséginek lenni azt jelenti: elfogadom, hogy sosem lesz annyi jogom, mint a többségnek, de nem is tartok rá igényt, mert mástól, másként vagyok több – ezt Vadász Magda nyilatkozta az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű lapnak.

Pozsonyban végzett közgazdasági szakközépiskolát, majd a Vízügyi Építővállalathoz került. Egy szerelem, majd házasság révén költözött Budapestre, ahol megszületett a lányai: Eszter, aki pszichológus, és Éva, aki Izraelben él, az ottani magyar nyelvű újság, az Új Kelet főszerkesztője.  Eszter révén Magdának három unokája van – Samu, Lilla és Gréta – akik mindannyian zsidó nevelést kapnak és zsinagógába. Természetesen Magda is vallásos zsidó élet él, templomba járó ember, sőt, a Bét Jehuda zsinagóga elnökeként tevékenykedik. 

Vadász Magdából a magyar fővárosban lett olyan profi szlovák-cseh-magyar szinkrontolmács, hogy a legmagasabb szintű politikai találkozókon, tudományos konferenciákon, kulturális rendezvényeken fordít. Még annak idején a Vízügyi Építővállalatnál kezdett képesítés nélkül tolmácsolni, s már kezdetben is olyan eredményes és sikeres volt, hogy egyre több felkérést kapott. Megszerezte a tolmács szakvizsgát, és évtizedekre elkötelezte magát ezzel a különleges, de nagyon nehéz hivatással. 

– A mai napig nagyon-nagyon szeretem a munkámat, ezen belül a szinkrontolmácsolást élvezem a legjobban, amin meg is szoktak lepődni, hiszen ebben a szakmában ez a legnehezebb. De nekem könnyen megy, mert abszolút két-, sőt háromnyelvű vagyok – magyarázza.

S hogy mi a titka ennek a sok évtizede tartó munkaszeretetnek? Erre azt válaszolja:

– Az a fontos, hogy ha az ember valamit csinál, akkor csinálja teljes szívvel és lélekkel, különben nem fog sikerülni. A szinkrontolmácsolással is így vagyok: ha dolgozom, kikapcsolok minden külső tényezőt, olyan nincs, hogy én közben másfelé figyelek és a gondolataim máshol járnak. 

Minden reggel azzal kezdi a napot, hogy az interneten elolvassa a magyar, a szlovák és a cseh sajtó legfrissebb híreit, hogy képben legyen mind a történéseket, mind a nyelv változásait illetően, elvégre naponta keletkeznek új szavak, szakkifejezések, amelyekkel egy tolmácsnak tisztában kell lennie. Irigylésre méltó adottságai vannak, hiszen képes egyszerre két-három dologra egyszerre és azonos intenzitással figyelni. S közben egész életét áthatja: a zsidóság.

– Születésem pillanatától kezdve zsidó vagyok, nem valamikor felnőtt koromban szembesültem a származásommal és kultúrámmal, hanem beleszülettem és abban nevelődtem. Három identitásom van: zsidó, magyar, szlovák. És ha megkérdezik tőlem, márpedig gyakran megkérdezik, hogy magyarnak vagy szlováknak tartom-e magamat, akkor mindig azt válaszolom: zsidónak. A szüleim visszajöttek a lágerből, negyvenhatban megszülettem én, majd az öcsém, s annak ellenére, hogy a zsidóságuk miatt mi mindent kellett elszenvedniük, minket zsidónak neveltek. Ezt nem kényszerként éltem meg, hanem inkább teljes természetességként. Pedig higgye el, hogy az ötvenes évek szocialista Csehszlovákiájában nem volt egyszerű kapitalista gyökerű magyar zsidóként többszörös kisebbséginek lenni. De megtanultam, hogy hogyan kell. Meg kell tanulni kisebbségként élni.

S hogy ez mit jelent a mindennapokban? Milyen a hétköznapokban tudatosan kisebbséginek lenni? Erre Magdának az a válasza:

– A kisebbségi embernek ismernie kell a közeget, amiben él, és tudnia kell, hogy mit várhat tőle. Ma nekünk azzal kell tisztában lennünk, hogy az antiszemitizmus nem múlt el. Habár nálunk kisebb, mint máshol a világban, de azért tudnunk kell: nincs vége.

(Címlapkép: Vadász Magda átveszi a Hanukatalizátor díjat Fritz Zsuzsától, a Bálint Ház vezetőjétől.)