Mi az összefüggés Szukot és Hanuka nyolc napja között – írásunkból kiderül

2023. Szeptember 27. / 12:15


Mi az összefüggés Szukot és Hanuka nyolc napja között – írásunkból kiderül

Akiben felmerült a kérdés, hogy van-e összefüggés Szukot és Hanuka nyolc napja között, azt most megnyugtatjuk. Van, és nem is egy. A Zsidó Múzeum egy korábban megjelent írásból minden kiderül.

Szukot ünnepe idén szeptember 29-én (péntek) este köszönt be, melynek az utolsó két napján Smini Áceretet, és a Tóraadást ünnepeljük majd október 7-én és 8-án.

Több mint 2180 évvel ezelőtt őseink nem tudták megtartani Suzkot ünnepét, hiszen még a harccal voltak elfoglalva és a Szentély sem volt az övék. Amikor sikerült újra elindítani a szentélybeli szolgálatot, akkor egy „második Szukot”-ot akartak tartani:

„Nagy örömükben nyolc napig tartó ünnepet rendeztek, a sátoros ünnep mintájára. Visszaemlékeztek rá, hogy nemrégen még hogyan ünnepelték a sátoros ünnepet, amikor a hegyek közt és a barlangokban tengették életüket, akár a vadállatok”.

Ha egy napra elegendő olaj nyolc napig ég, akkor a csoda hétnapos, miért nyolcnapos mégis Hanuka?

E híres kérdésére több megoldás is született, Rabbi Eliezer Katz szerint „van egy másik ünnepünk, amelynek nincs más célja, minthogy az Örökkévaló Izrael iránti szeretetét demonstrálja, a hétnapos Szukot-tot követő Smini Áceret. A midrás szerint Isten még egy napot velünk szeretne tölteni, ezért rendelte el az őszi sorozat végére ezt az ünnepet, és ugyanígy –Ráv Katz szerint – Hanuka nyolcadik napja is Isten Izrael iránti szeretetét hangsúlyozza.

szukkot-hanuka-2023.jpg

Szukot is a megtérés ideje, de Jom Kipur-tól eltérően már nem elsősorban az istenfélelem, hanem az Isten, tehát az élet és az emberek iránti szeretet kell legyen a fő motiváció bölcseink szerint, hiszen a megtérésnek nem csak következménye, hanem előfeltétele is lehet az öröm.

A koronavírus idején Szukot micváit nem könnyű teljesíteni, gondoljunk elsősorban a sátorban lakás előírására, de talán még nehezebb most az ilyenkor kötelező szimhá, vagyis az öröm. Ezzel kapcsolatban mondják mestereink a nem kizárólag Szukot idején hasznosítható tanácsot:

“Az örömnek nem kell száz százalékig igaznak lenni, egy kevés seker (hazugság) is segíthet.

A cádikok úgy vélték, hogy aki kitartóan jókedvűnek álcázza magát, az végül tényleg jókedvű lesz, ezért ha valaki eleinte csak boldognak mutatkozik a micvák teljesítésekor, az előbb-utóbb boldogan hajtja majd végre Isten parancsolatait.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Mit és miért esznek az angyalok vendégségben?
Judaizmus
Az ámen szó jelentése
2024. November 04. / 12:00

Az ámen szó jelentése