Ez nekünk Pécs: egyszerre szeretet és otthon

Az ország egyik legszebb vidéki városában, Pécsett jártunk, hogy megismerkedjünk a helyi zsidóság múltjával és jelenével. Meglátogattuk a zsinagógát, beszéltünk a helyi rabbival és a hitközségi elnökkel, majd abban maradtunk, hogy ha megöregszünk, bekéredzkedünk a belváros szívében található zsidó szeretetotthonba. Ennél szebb helyünk nem lesz.

Amikor Evlija Cselebi 1663-ban átutazott a városon, azt írta, hogy Pécsett „nincsen magyar, görög, örmény és frank, de zsidó van”. A török útleíró (ma úgy mondanánk: riporter) aligha mondott igazat a keresztény lakosságot illetően, a zsidókra azonban nem véletlenül figyelhetett fel, hiszen Baranyában egy időben jelentős lélekszámú zsidóság élt, ami – ellentétben Cselebi szavaival – éppenhogy Pécsre nem volt igaz. A városban ugyanis az újkorban évszázadokig nem engedtek zsidókat letelepedni. A városi tanács még II. József császár és király 1783-as, a zsidók szabad költözését engedélyező rendeletének is ellenállt, így a hitsorsainkat ekkoriban ideiglenes tartózkodási engedély birtokában tűrték meg a városban. Ez az oka annak, hogy a ma is működő Pécsi Zsidó Hitközség alapításának kezdetei csak az 1840-es évekre nyúlnak vissza, abban az időszakban épült az első zsinagóga is. 

Habár a helyi zsidóság megszenvedte az 1848-as forradalmat (amikor a városban eluralkodó antiszemitizmus hatására kitiltották hitsorsosainkat) és áldozatul esett a helyi zsidóság a holokauszt rettenetének, azért mégis elmondható, hogy 2020-ban Pécsett van zsidó élet. Mindannak dacára, ami az elmúlt másfél évszázadban Pécsett a zsidósággal történt, szerencsére működik a helyi hitközség – még ha nem is olyan élénk és virágzó, mint amilyennek szeretnénk. 

A helyi zsinagóga előtti teret pár éve felújították, így a rálátás az épületre: gyönyörű. A bejáratnál Goldmann Tamás, a helyi hitközség elnöke fogad, aki a Mazsihisz alelnöki posztját 2017 óta tölti be. 1967-ben született, Jászberényben és Budapesten végezte tanulmányait, végzettsége szerint szociális munkás, jelenleg pedig a Pécsi Zsidó Hitközség által 1938-39-ben építettetett szeretetotthont vezeti. Amikor belépünk vele az ezer főt befogadni képes zsinagógába, egy 10 év körüli, rövidnadrágos kisfiút pillantunk meg, aki úgy hajlong odabent, mintha davenolna. Látszik, hogy nem imádkozik, csak imitálja, hiszen nincs is imakönyv a kezében, megkérdem hát tőle, hogy miért csinálja, mire azt feleli: a tévében látta, hogy a zsidók így imádkoznak. Majd mentegetőzve hozzáteszi, hogy ő egyébként nem zsidó, hanem keresztény, csak nagyon kíváncsi volt a zsinagógára, és meg akarta nézni, hogy milyen belülről. 

Goldmann Tamás a zsinagógában található helytörténeti kiállításon

Ebben mondjuk igaza van, az épület ugyanis kívül-belül tényleg nagyon szép. Dacára annak, hogy a XIX. században épült, még mindig az eredeti padsorokat láthatjuk benn: olyan tartós keményfából készültek, hogy egyszer sem kell őket cserélni. Sajnos a mennyezet azonban felújításra szorulna: hullik a vakolat. Ez az oka annak, hogy a magasban biztonsági hálót feszítettek ki. 

Az elnök vezetésével megnézzük a helyi zsidóság történetét bemutató tárlatot, megismerkedünk a jánosi Engel családdal, amelynek tagjai a helyi kulturális és közösségi élet mecénásai volt évtizedeken át. Kikeresztelkedett zsidó család volt, amelynek egyik őse, Engel Péter 1795-ben költözött a városba a már említett ideiglenes tartózkodási engedély birtokában. Az ő fia volt a korán elárvult Engel Adolf, aki szegény, nélkülöző árvagyerekből lett sikeres vállalkozó, egy korabeli „self-made-man”, aki önerőből tanult nyelveket, vállakozásokat indított, szüntelenül munkálkodott, gyarapított, olyannyira, hogy munkásságának nyomait ma is őrzi a város. S ha már Goldmann Tamással beszélünk róla, el kell mondani: a Ferenc Józseftől nemességet és jánosi előnevet kapott Engel Adolf volt Goldmann Tamás egyik elődje a helyi zsidó hitközség vezetőinek sorában. Felelősségteljes feladat az ő örökségének megfelelni. 

A hitközség elnökével ezután a Dr. Szántó Lászlóról elnevezett, a hitközség fenntartásában 2011 óta működő szeretetotthonba sétálunk át. A kapuban maszkot öltünk és fertőtlenítünk, Goldmann Tamástól pedig megtudjuk, hogy egyszerű, ám annál eredményesebb módon érték el, hogy az idősotthon lakói a pandémia alatt is láthassák hozzátartozóikat: egy földszinti helyiségben üvegfallal elválasztott teret hoztak létre. Az igaz, hogy a helyiség emlékeztet a börtönökben használt „beszélőkre”, ám e kellemetlenséget jelentősen ellensúlyozza, hogy az idős emberek nem voltak 100 százalékban elszigetelve a családtagjaiktól, ugyanakkor – az üvegfalnak köszönhetően – 100 százalékos biztonságban tudtak találkozókat lebonyolítani. 

Faldekoráció a szeretetotthonban

Megkérdezzük az elnököt róla, hogy miképpen változtatta meg az életüket a koronavírus, mire azt mondja, hogy túl nagy felfordulást nem okozott a helyzet, tekintettel arra, hogy egy szeretetotthonban mindenkor felkészültnek kell lenni egy járvány kezelésére. Az itt dolgozó szakemberek tudják, hogy ilyen esetekben mi a protokoll, és ezt alkalmazták most is. A szeretetotthon egyébként roppant népszerű, ami egyebek mellett az elhelyezkedésének köszönhető: a városközpontban található, így a családtagok könnyebben és többször képesek meglátogatni szeretteiket. 

A hitközség székházában találkozunk Schönberger András főrabbival, aki mintegy negyedszázada szolgál a pécsi közösség vallási vezetőjeként. Az 1956-ban született rabbit egy írásunkban korábban már bemutattuk, s mint három évvel ezelőtt, most is hangsúlyozza: igaz, hogy  hetvenhárom fizető tagja van a hitközségnek, de a legfontosabb, hogy a közösség egyben van, ami vidéki zsidó hitközség esetében nagy szó. A rabbi egyébként bizakodó: mint elmeséli, gyerekkorában Szegeden mindig azt mondták az öregek a zsinagógában, hogy ami a zsidó életet illeti, ötven év múlva itt már nem lesz semmi. Szerencsére nem lett igazuk. A rabbi azt mondja, hogy vidéken ma is vannak ilyen hangok, de jobb, ha az ember inkább bizakodó. 

Mi is azok vagyunk, úgyhogy a látogatás végén meg is állapodunk Goldmann Tamással abban, hogy ha megöregszünk, jelentkezünk a pécsi szeretetotthonba – ennél szebb helyünk nemigen lesz.

(Címlapkép: a pécsi zsinagóga)