Ki mit tudott? Megakadályozni a múlt megismétlődését – Jó szombatot

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 15:46 óra, a Szombat királynője 16:58 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a Vájigás (Mózes 1. 44:18-47:27.) hetiszakaszt olvasunk a zsinagógáinkban.

Ki mit tudott? Megakadályozni a múlt megismétlődését

Tudta-e Jákob, hogy elkényeztetett fia él? Tudta-e Júda, kivel áll szemben, amikor Benjáminért könyörög? Kik és mit játszanak el a nagyjelenetben?

Amikor József megismerte ételért könyörgő testvéreit a nagy szárazság idején, rávette őket, hogy hozzák el neki apja házából Benjámint, a legkisebb fiút, akit nem mert elengedni velük Jákob. Aztán úgy intézte, hogy gyanúba keverje őt és azzal büntesse, hogy örökre rabszolga maradjon Egyiptomban.

Júda, amikor úgy tűnik, mindennek vége, előlép testvérei közül. Eljött az idő, hogy vezesse őket, mert vezetni a Tórában csak annyit jelent, felelősséget vállalni másokért. Ez, az „előlépett” a hetiszakasz legelső szava, és Júda nem azt mondja, „én voltam”, hanem azt, „legyek én”, legyek én, aki bűnhődésével jóváteszi a bűnt. Nem tesz vallomást, nem a múltról beszél, hanem arról a jövőről, amelyben a múlt nem ismétlődhet meg többé. Mert a jövő akkor tud igazán elkezdődni, amikor a múlt uralma az élet felett véget ér.

Jákob, amikor elvitték neki József véres kabátját, elismerte, hogy a ruha valóban Józsefé. Az ókori Keleten ez azt jelentette, hogy elismeri, baleset történt, nem vádolja a testvéreket azzal, hogy ők bántották Józsefet. Ezért kellett neki elismernie, hogy a bizonyíték valóban József kabátja. De a szöveg hozzáteszi azt is, hogy soha senki nem tudta többé megvigasztalni.

A gyásznak a zsidóságban jól átgondolt szabályai vannak, hogy a végén el tudjuk engedni a halottat, hogy a múlt ne uralkodhasson a jövő felett. Jákob azért nem veti magát alá a gyász szabályainak, azért nem vigasztalhatják meg, mert Rási szerint nem gyászol valójában. Hanem reménykedik. Hiszi, hogy a fia él. Jogilag meghalt, de a jogon túl is van világ, a kegyelemé. Vár a végső vigaszra.

Az előző hetiszakaszban, mielőtt elengedi Benjámint, jelzi is a fiainak, hogy ismeri a minden kézzelfogható tudáson túli igazságot. Azt mondja nekik, amikor elengedi Benjámint végül, hogy megfosztotok gyerekeimtől, és hogy Józsefet nem látta azóta az este óta. Tehát tudja, kik a felelősek József „távozásáért” és hiszi, hogy még fogja látni. Talán tudja, ki várja Benjámint Egyiptomban. Búcsúszavai szerint „ha megfosztatom gyerekeimtől, hát megfosztatom”.

És valóban, megismétlődik a múlt: úgy tűnik, József után Benjámin sem tér vissza Jákobhoz többé. A testvérek őt is otthagyhatnák nyugodtan. Jákob tudja, hogy megfosztathat tőle is. Ismét el kellene fogadnia sorscsapásként, ami történt. Hazamehetnének Benjámin nélkül is.

És ekkor előlép Júda, aki talán feltett magának pár kérdést: vajon miért olyan fontos Egyiptom második emberének, hogy megismerje egy öreg kánaáni pásztor legkisebb gyerekét is? Miért akarja elhozatni mindenáron Egyiptomba, hogy most épp ő legyen az, aki lopás gyanújába keveredik, és örökre itt kell maradjon? Ennek az egésznek csak akkor van értelme, hogyha Egyiptom alkirálya maga József.

Úgy is alakítja a beszédét, mintha direkt hozzá szólna. Idős apjukról mesél, aki nem élne túl, ha Benjámin nem mehetne haza, aki nem bír már el új fájdalmat, és akinek ők nem okoznak fájdalmat többé. Apjukról, aki nem őket szereti, hanem, Benjámint, ezért ő, Júda, aki úgysem hiányzik majd neki annyira, szívesen feláldozza magát érte Nem vár szeretetet édesapjától szeretetéért cserébe. És József érti.

Júda tapintatosan úgy rendezi a dolgokat, hogy József, ha akarja, felfedhesse magát. Ahogy annak idején gyermekei anyja, a Támár nevű nő is csak felajánlotta neki a lehetőséget, hogy vallja be, ő a gyerekei édesapja.

József elfogadja az ajánlatot, sírva kérdezi meg, „él-e még apám”. Az, akiről egész idáig szó volt.

Ebben a nagyjelenetben mindenki úgy színészkedik, hogy közben mindenki tud mindent. Együtt tudatosan idézik meg a múltat, hogy ne ismételjék meg, hogy jövővé változtassák. És ezért van az, hogy a jövő, az ígéret népe megszületik, amelyben a múlt, az emlékezés része lesz az Ígéret történetének. Ezért énekeljük minden ünnepi eseményen József szavait idézve, hogy atyáink – és anyáink – élnek. Ma is.

Boldog új évet, jó szombatot!