Hol a boldogság mostanában? Elengedés térben és időben – Jó Szombatot!

Isten felismerése a határtalan, a korlátlan, a végtelen felismerése. Egyúttal önmagunk felismerése olyan véges, határolt, korlátozott lényként, aki kapcsolatban áll a Végtelennel.  

A zsidó év ünnepeit jelöli ki, a szombatra vonatkozó parancs megismétlését követően, az Örökkévaló ebben a hetiszakaszban. A közelgő Sávuotra (jelenleg elsősorban a Tóraadás ünnepe számunkra) vonatkozó előírásai és az őszi ünnepek rendjének ismertetése között a szöveg, látszólag indokolatlanul a judaizmus legalapvetőbb szociális előírásáról kezd beszélni: amikor majd bementek Izrael földjére – mert erre a Tórában, Izrael alapdokumentumában nem kerül sor, a Tóra történeteinek középpontjában az idegenség megszentelése áll –, szóval amikor majd bementek a földre és megművelitek a földjét, aratáskor hagyjatok egy csíkot (a peát) a mezőn, annak a terméséhez nem szabad nyúlni, meg kell hagyni a szegénynek és az Izrael közösségében élő jövevényeknek (akiknek nincs földje, háza, hazája). 

Mi köze van a szombatnak és az ünnepeknek ehhez az előíráshoz, hogy kerül ide? A „szentség” héber szava, a kádos (קדוש) elkülöníttettet jelöl. Szent az, amit külön kezelünk minden mástól, a világ profán dolgaitól. Az eldugott, a kivételes, az értékes. A szombatot és az ünnepnapokat elsősorban a munkavégzés tilalmával különítjük el környezetüktől. Az idő megszentelése a hétköznap és az ünnep elkülönítésével válik lehetségessé, az idő tagolásával, aminek most, amikor az egyforma napok egymásba csúsznak, különösen nagy lett a jelentősége. 

A megszentelés elengedés, pihentetés, az idő átengedése Istennek, visszaengedése ahhoz, akitől kaptuk, annak a tudatosítása, hogy nem a mienk, az idő jelöli ki elsősorban ittlétünk korlátait. A föld, a tér megszentelése szintén elkülönítés és elengedés. Átengedés a szegényeknek és a jövevényeknek, „mert Ti is jövevények voltatok Egyiptom országában”. A szociális aktivitás nem kis részben lemondás, az erőforrások elengedése és átengedése birtoklásuk és kizsákmányolásuk helyett. A Föld szombatja, amire jó előgyakorlat lehet a mostani, kényszerű lemondás. Nemsokára valószínűleg lassan visszatérünk a világba és a legszebb és legveszélyesebb tulajdonságunkkal kell majd küszködnünk, azzal, hogy mennyire könnyen felejtünk. Ez nagyszerű, enélkül nem volna jövő. De mindent ugyanúgy mégsem szabadna továbbcsinálni, mint a vírus előtt. Ahogy három hét múlva úgy éreztük a „karantén” elején, hogy sosem éltünk máshogy és soha nem is fogunk máshogy élni, úgy lesz percek alatt nyomasztó, távoli emlék ez az időszak is. Pedig kár lenne nem kijelölni egy részét az életmódunknak, a fogyasztásunknak, amelyet elkülönítünk, átengedünk, lemondunk róla. Alsó határa van, mekkora legyen, felső határa nincs. A Talmud szerint vannak dolgok, amelyeknek nincs mértéke: a vendégszeretetnek, a betegek látogatásának, az emberek közötti neheztelés mérsékelésének, a Tóra tanulásnak vagy ennek a bibliai parancsnak, a birtoklás ilyen korlátozásának, az átengedésnek. 

Jó szombatot!