A szeretet, mint eltűnés: hol van Mózes? – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 17 óra 06 perckor köszönt be hozzánk, a Királynő holnap 18 óra 11 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. Ezen a héten a Tecáve (Mózes 2. 27:20–30:10.) hetiszakaszt olvassuk fel Mózes második könyvéből. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

A Tecáve a Tóra egyetlen hetiszakasza, amelyben nem szerepel egyetlen alkalommal sem Mózes neve (kivéve természetesen azokat, amelyek a születése előtti időkről szólnak).

Ennek a szakasznak a főszereplője Áron, Mózes testvére, a főpap, az ő leszármazottai lesznek a kohének, a templomi szolgálatot teljesítő papok. Akik lassan 2000 éve majdnem semmilyen funkciót nem tölthetnek be, mert a Szentélyt a római légiók az első században lerombolták.

Az aranyborjú vétke után Mózes ajánlatot kap a Jóistentől: a bűnös Izraelt elvetem, felbontom velük a szövetségemet, hagyd ezt a népet Te is és legyél Te és a családod az én igazi népemmé. Röviden: legyél Te a zsidók Noéja.

Noénak azt mondta a Jóisten, hogy lecseréli az emberiséget, csak őt hagyja meg és csinál a gyerekeiből új, jobb emberiséget. Noé elfogadta az ajánlatot, megépítette a bárkát és tulajdonképpen meg sem próbált senkit megtéríteni, megmenteni. Az új emberiség pedig, ahogy Isten is rájött rögtön az özönvíz után, pontosan olyan lett, amilyen a régi is volt.

Mózes azonban nem Noét követi, hanem a gonosz városok, Szodoma és Gomorra megmentéséért Istennel is harcbaszálló Ábrahámot, aki kivételesen erős égi networkjét (Isten és az ő angyalai) arra használja fel, hogy ellenségeit pártfogolja.

Követője, Mózes, azt kéri Istentől, hogy ha nem bocsát meg Izraelnek „törölj ki engem, kérlek, könyvedből, amelyet írtál” (Mózes 2. könyve, 32,32). Ha a Tóra nem Izraelről fog szólni, törölj ki engem is belőle, kéri Istent magában a szóban forgó könyvben, a Tórában Mózes, mintha egy szereplő egy könyv közepén eldönthetné, akar-e benne szerepelni, vagy inkább „kiszáll”. A Tóra a legdrámaibb helyzetekben sem veszíti el pazar, ironikus humorát. És Isten értette a viccet, úgyhogy egy hetiszakaszból, a mostaniból ki is törölte. De ez nem csak posztmodern játék. 

Ez a hetiszakasz emlékeztet minket Mózes önfeláldozására. Arra, hogy a szeretet leghatékonyabb módja néha az eltűnés.

Tényleg van úgy, hogy akármilyen figyelmes vagy és akármennyire érdekel is az életem, most „nem akarok róla beszélni”. Hogy igen, ciki vagy, apa/anya, bocs, és most nem veled akarok veled lenni. Hogy itt állunk, hosszú évek után, és már nem szeretlek. Elmúlt. El kell mennem. Áron Mózes testvére volt. A szeretet legnagyobb próbája ez. Hogy kitöröltetjük-e, ha kell, a nevünket mások élettörténetének, a testvéreink Tórájának egy-egy fejezetéből. Az ő Tórájukból, amelynek talán jogosan hisszük, hogy mi vagyunk a legfontosabb szereplői.

A Tóra zsinagógai felolvasásánál a kohéneket hívják ki máig is elsőnek, aztán az ő segítésükkel megbízott lévitákat, pedig rég nincs sok jelentősége, melyikünk kohén, és amúgy sem szeretjük a születési előjogokat. Azért engedjük őket előre mégis, Áronnak a hagyomány szerinti leszármazottait, hogy megismételjük Mózes gesztusát, aki kitöröltette a saját nevét ebből a hetiszakaszból, hogy Áront előreengedje. Hogy megtanuljunk előzékenyen eltűnni a szövegben.

Mózes nemsokára előkerül, majd eltűnik megint.