A rabbinikus karma: hová mentek Ézsau emberei? – Jó szombatot!

2021. November 19. / 13:22


A rabbinikus karma: hová mentek Ézsau emberei? – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15 óra 45 perckor köszönt be, a királynő holnap délután 16 óra 53 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából a Vájisláh (Mózes 1. 32:4–36:43.) hetiszakaszt olvassuk Mózes első könyvéből. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

A Tóra egyik legmegindítóbb jelenetében, Jákob és Ézsau majd húsz év utáni „reunion”-jában mindannyian a főszereplőkre figyelünk, okkal, de a háttérben is zajlanak érdekes események, amelyek áldott emlékű bölcseink figyelmét nem kerülik el: megszületik a rabbinikus karma, hála a Tóra szűkszavúságának.

Ézsau a nagy találkozásra négyszáz emberével látogat el, ami felettébb kétségessé teszi, hogy békülni jött-e. Ahhoz nem kéne ekkora magánhadsereg. Így még beszédesebb, hogyan írja felül a végső leszámolásról, a bosszúról szőtt előzetes terveit egy primér testi reakció: meglátván öccsét erőt vesz rajta a sírás. Van úgy, hogy szándékunk ellenére vesz rajtunk erőt a szeretet, hiába próbálunk gonoszak és kártékonyak lenni, egyszerűen nem sikerül. A Tóra van olyasmi, ami – legalább néha – erősebbnek bizonyul bennünk a sértettségből fakadó agressziónál.

Ezt a jelenetet jól ismerjük. Sírdogálnak kicsit, valamelyest elrendezik az ügyeiket és elköszönnek, a Biblia beszámol róla, hogy Ézsau még aznap hazatért Széirbe. Csak Ézsau, egymagában. Hol voltak az emberei mind a négyszázan, hová lettek? Lehetne, persze, azt mondani, hogy visszavonultak, amikor látták, hogy a dolgok máshogy alakultak, a terv változott, ma rájuk nincsen semmi szükség. A rabbik azonban, akik nem csak abból szeretnek tanulni, amit a Tóra mond, hanem abból is, amit nem mond, amit elhallgat, nem érik be ennyivel és addig keresnek a héber Biblia szövegében, amíg előkerítik Ézsau mind a négyszáz csatlósát. Mert csatlós nem vész el egy sem, csak elbújuk egy távoli szövegrészben. Sámuel első könyvében bukkannak a nyomukra, ahol az áll, hogy miután Dávid király győzelmet aratott az ámálekiták elleni ütközetben, senki sem menekült meg, „senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz ifjú, akik tevére ülve elvágtattak” (Sámuel I, 30, 17). Ők azok, egyértelmű. Elhagyták Ézsaut, még azelőtt, hogy jobb belátásra tért volna, mert belátták, hogy bosszút állni próbálni kicsinyes ostobaság és jutalmul Dávid király korában nem csak hogy még mindig ifjú harcosok voltak, de egyedüliként, mindannyian, meg is menekültek, mert az Örökkévaló végtelen kegyelme tevéket adott alájuk egykori jótettükért cserébe. A jó tett mindig elnyeri jutalmát, csak ki kell várni, ennyi az egész.

De komolyan, amit itt a rabbinikus kommentár tüneményes játékossággal és ötletességgel bemutat, az a karma működése. Minden, amit teszünk, szembejön velünk újra, ahogy Jákob becsapta vak édesapját egy személycserével, hogy megkapja Ézsau áldását, úgy csapja be őt is a sötétben szegény Leával Ráhel helyett Lábán és a névtelen csatlósok döntése, hogy nem vesznek részt egy értelmetlen konfliktusban, szintén életet ment később. A kabbalisztikus karma aztán feltalálja majd még ehhez, hogyan születtek újjá a bűnösök más figurák alakjában, hogy jóvátegyék előző életük hibáit, ez a kijavítás, tikkun a legfőbb feladatunk. És volt még egy kissé ingerült Biblia-értelmező, Sigmund Freud, aki ismétléskényszernek nevezte azt a jelenséget, hogy amíg nem tudjuk megoldani a belső problémáinkat, mindig – látszólag – külső problémaként kerülnek újra a szemünk elé. Adja Isten, hogy – ahogy Ézsaunak a zsidó történelem távoli pontjain váratlanul felbukkanó (Rejtő Jenő láthatatlan légióját idéző) csatlósainak volt – úgy nekünk is, mindannyiunknak, legyen erőnk kilépni saját betegítő, ismétlődő kényszereink fogságából.

Békés szombatot kívánunk!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek