Mementó a łódźi gettó áldozatainak emlékére

2021. Február 08. / 20:52


Mementó a łódźi gettó áldozatainak emlékére

A német megszállás előtt a lengyelországi Łódź városában 233 ezer zsidó élt, majd 1940. február 8-án létrehozták a helyi gettót, ahol öt év múlva mindössze 877 túlélő szabadult fel. Az európai zsidó közösség második legnagyobb gettójának mindennapjait Henryk Ross újságíró és sportfotós örökítette meg.


Azt, hogy ma a világ pontosan tudja, mi is történt a lengyelországi Łódźban 1940. február 8-án létrehozott, és a Vörös Hadsereg által 1945. január 19-én felszabadított gettóban, a túlélők egyikének, Henryk Rossnak köszönhető. A férfi – aki a háború előtt újságíróként és sportfotósként tevékenykedett – a náci hatóságok parancsára örökítette meg a łódźi gettó mindennapi életét, mint a statisztikai osztály alkalmazottja – írja a Moszkvatér.com mai bejegyzése.

A gettó felállításának ötlete Friedrich Ubelhortól, a város kormányzójától származott, aki a náci vezetésnek írt titkos emlékeztetőjében említette először a zsidóság elkülönítésének szükségességét.

A gettóban egykor élt vagy csak odazárt 233 ezer lengyel zsidó közül csak 10 ezer maradt életben. Ebben a pokolban nem volt más nemzetiségű vagy vallású fogoly. Amikor már 1944 augusztusában bezártak az itt működő gyárak, a nácik Auschwitzba, valamint a chelmnói megsemmisítő táborba hurcolták el a még élő foglyokat, majd elgázosították őket. A poklot túlélők állapotáról mindent elmond, hogy az egyik túlélő, Izrael Krishtal – aki 2016-ban, a 113. születésnapját követően hunyt el – a szabadulása napján 33 kg volt.

Henryk Ross képeit ezen a linken tekinthetik meg, míg a teljes blogbejegyzés  ide kattintva olvasható.

(Címlapkép: Henryk Ross/Agolodzghetto.com)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek