Ma 99 éves Keleti Ágnes – szeretettel köszöntjük!

2020. Január 09. / 12:44


Ma 99 éves Keleti Ágnes – szeretettel köszöntjük!

Ma 99 éves Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznő, a Nemzet Sportolója, Magyarország legtöbb olimpiai éremmel rendelkező női sportolója, minden idők legeredményesebb magyar tornásznője. 2005-ben megörökítette kéznyomát és aláírását a Magyar Sportcsillagok Falán, 2008-ban bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, 2011-ben Magyar Tornasportért Díjat, Elnöki Érdemérmet és MOB emlékplakettet, 2015-ben Prima Primissima díjat kapott.


Klein Ágnes néven született 1921. január 9-én Budapesten, a család később Keletire magyarosított. 1937-től 1938-ig a budapesti Vívó és Atlétikai Clubban, 1938-tól a Nemzeti Torna Egyletben sportolt.

1939-ben lett a válogatott tagja, első magyar bajnokságát 1940-ben nyerte, de zsidó származása miatt még abban az évben eltiltották mindennemű sporttevékenységtől. A Magyarország 1944. március 19-i német megszállása utáni időszakot – papírokat vásárolva magának, Juhász Piroskaként – Szalkszentmártonban sikerült átvészelnie, ahol futással tartotta fenn állóképességét. Édesapja és több családtagja az auschwitzi koncentrációs táborban halt meg, édesanyját és testvérét a svéd diplomata, Raoul Wallenberg mentette ki Budapestről.

keleti2.jpg

A második világháború után a Budapesti Postás, 1950-től a TF DISZ, illetve TF Haladás versenyzője volt, 1954 és 1956 között a Budapesti Dózsa színeiben szerepelt. Közben elvégezte a Testnevelési Főiskolát, amelynek tanára lett. 1947 és 1956 között különböző szereken 46-szoros magyar bajnok, ebből tízszeres egyéni összetett magyar bajnok – ezzel kivívta az örökös bajnoki címet –, hétszeres csapatbajnok lett.

Nála többször senki nem nyert tornászbajnokságot Magyarországon. 1949-ben a főiskolai világbajnokságon négy arany-, valamint egy-egy ezüst- és bronzérmet szerzett.

keleti.jpg(Fotó: Olimpia.hu)

Az 1954-es római világbajnokságon felemás korláton és a kéziszercsapattal is győzött, emellett még egy ezüst-, és egy bronzérmet is gyűjtött.

Első olimpiájára 1948-ban jutott ki, de a londoni játékokon végül mégsem szerepelhetett, mert balszerencsés módon az utolsó edzések egyikén bokaszalag-szakadást szenvedett.

Négy évvel később, a helsinki olimpiai játékokon már megmutathatta, mire képes. Ekkor már harmincegy esztendős volt – a legtöbb tornász ennyi idősen már régen befejezte pályafutását. Helsinkiben műszabadgyakorlatával (ma: talaj) aranyérmet, összetett csapatban ezüstérmet, felemás korláton és a kéziszercsapat tagjaként bronzérmet szerzett.

Pályafutása csúcsára 1956-ban Melbourne-ben ért: talajon megvédte címét, aranyat nyert gerendán, felemás korláton és a Bodó Andrea, Keleti Ágnes, Kertész Alíz, Korondi Margit, Köteles Erzsébet, Tass Olga összeállítású kéziszercsapat tagjaként, míg egyéni összetettben és csapatban ezüstérmet szerzett. Ő lett a játékok legeredményesebb versenyzője, egyben a legidősebb tornásznő, aki aranyérmet tudott szerezni.

Keleti Ágnes olimpiai eredményeivel (10 érem, ebből 5 arany) minden idők legeredményesebb magyar sportolóinak rangsorában Gerevich Aladár (10/7) mögött a második, a legtöbb olimpiai éremmel rendelkező magyar női sportoló és a legeredményesebb magyar tornásznő.

A melbourne-i olimpiáról nem tért haza. 1957-ben Izraelben telepedett le, egy ottani magyarhoz ment férjhez, két fia született. A rendszerváltás után jött haza először, azóta többször hazalátogatott.

Meghatározó szerepet vállalt az izraeli tornasport megteremtésében, 1958 és 1980 között az izraeli válogatott szövetségi kapitánya volt, eközben 1959-ben és 1960-ban az olasz válogatott olimpiai felkészítését is vezette.

1957 és 1980 között az izraeli Testnevelési Főiskola torna tanszékének vezető tanára, 1983 és 1988 között a Maccabi Tel-Aviv, majd a Ráánai Torna Klub tornaszakosztályának edzőjeként tevékenykedett. Nemzetközi bíróként is dolgozott, csak 75 évesen választotta a nyugdíjas életformát.

Több kitüntetésben is részesült. 1949-ben a Magyar Köztársasági Sportérdemérem arany fokozatát, 1951-ben a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát és a Magyar Népköztársaság kiváló sportolója címet, 1954-ben a Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója címet kapta.

1981-től a Zsidó Sporthírességek Csarnokának (International Jewish Sports Hall of Fame) tagja. 1995-ben MOB Olimpiai aranygyűrűt kapott, 2002-ben a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) beválasztotta a Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé, 2003-ban MOB Érdeméremmel tüntették ki, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet.

2005-ben megörökítette kéznyomát és aláírását a Magyar Sportcsillagok Falán, 2008-ban bekerült a Magyar Tornasport Halhatatlanjai közé, 2011-ben Magyar Tornasportért Díjat, Elnöki Érdemérmet és MOB emlékplakettet, 2015-ben Prima Primissima díjat kapott.

1992-ben a Minden Idők Legjobb Magyar Sportolói Egyesületnek, a Halhatatlanok Klubjának alapító tagja volt. Mozgalmas életútjára a 2002-ben megjelent Egy olimpiai bajnok három élete című sikeres könyvében emlékezett vissza.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek