Jom Kippur napján ment el Vekerdy Tamás, a vigaszt nyújtó, nagy tanító

Életének 85. évében meghalt Vekerdy Tamás gyermekpszichológus, író, közéleti személyiség, aki éppen olyan megértő volt a kisgyermekes szülőkkel, mint magukkal a gyermekekkel. Ha valaki, hát ő maga volt a megtestesült gondviselő, apánk helyett apánk. Legyen neki könnyű a föld!

„Őrület, hogy a gyerek minden percét be kell osztani. Edzés, úszás, tánc, angol, mulatság, ezeken majd lefoglalkoztatják azt az idegesítő gyereket. Ahelyett, hogy hagynák otthon bambulni, merengeni, magában eljátszani, a kádban, vagy inkább az udvaron egyik kisvödörből a másikba önteni a vizet. Nincs sarazás, nincs homokozás. Játszóház van. Marhaság. Kevés elemű, egyszerű élet kell a gyereknek, attól nyugszik meg.”

„A gyerekek kiszívják a vérünket, lerágják a húsunkat. Ezért időnként meg kell szabadulni tőlük, mert a gyerek érdeke is, hogy folyamatosan jól rágható és jól szívható, pihent anyja – és persze apja is! – legyen neki.”

Íme, két sajátosan „vekerdys” idézet ettől a megejtően szerény és bölcs embertől, Vekerdy Tamástól, aki a zsidóság legszentebb ünnepén, az Engesztelés Napján hagyott itt bennünket. Milyen szimbolikus ez! A megbocsátás, a kiengesztelődés napját választotta a halál, hogy elvigye ezt a kivételes embert, aki életének minden munkás percében a megbocsátást, a kiengesztelődést, a szeretet végtelen hatalmát és erejét képviselte. 

Ha őt hallgattuk, megkönnyebbült a szívünk, hiszen levette rólunk a tökéletességre való törekvés súlyos terhét. Azt hirdette, hogy nincsen tökéletes szülő, miképpen tökéletes gyermek sincs – ám van helyette kölcsönös szeretet, ami pótolni képes az elérhetetlen tökéletességet. Ha őt hallgattuk, mintha a józan, jobbik énünk helyeselt volna belül, az az örök gyermek, aki a szülővé válással sem tűnik el. 

Ha őt hallgattuk, sokszor nem is a szavaira figyeltünk, hanem a derűsen és megértéssel csillogó tekintetére, és a sajátosan kedves hanghordozására, ami oly összetéveszthetetlenné tette őt évtizedek óta.

Nagyon okos ember volt, aki igyekezett nem okosságokat hirdetni, hanem egyszerű igazságokat. Fogadd el a gyermekedet olyannak, amilyen, és ha problémákat fedezel föl benne, akkor ismerd el: ezek a te problémáid, nem az övéi. A gyerek nem rossz, ha rosszat is csinál, hiszen nem ő a rossz, hanem amit csinált. Az pedig: megbocsátható. Ugye, nem is olyan nagy okosságok ezek? S mégis milyen nehéz úgy élni, hogy ezek az egyszerű tanítások eljussanak oda, ahová valók: a szívbe. 

Köszönjük meg neki, hogy volt nekünk, és a halála napján ne szomorúsággal gondoljunk rá, hanem örömmel. Ő is ezt szeretné, mert nem arra tanított minket, hogy szomorkodjunk, hanem arra, hogy boldogok legyünk. Ha egy-egy pillanatra sikerül is, nos, hát ebben neki múlhatatlan érdeme van – és lesz, míg csak élünk és emlékezünk rá.

Emlékéből fakadjon áldás!