Emléktáblát avattak a zsidó honfitársait mentő Hévey Gyula plébános tiszteletére

2020. Október 21. / 10:41


Emléktáblát avattak a zsidó honfitársait mentő Hévey Gyula plébános tiszteletére

Emléktáblát avattak Hévey Gyula terézvárosi plébánosnak, aki 1938 és 1944 között több ezer keresztlevelet állított ki, hogy megmentse zsidó honfitársait. A terézvárosi plébánia falán elhelyezett emléktáblát Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg, 2020. október 15-én, csütörtökön.

Azt, hogy Hévey Gyulához, ahhoz a katolikus paphoz, aki 1944-ben sokezer zsidó honfitársát próbálta megmenteni azzal, hogy a hatóságok és a nyilasok erőteljes támadásai ellenére megkeresztelte őket valamiféle „családi kapcsolat” fűz, amit sokáig nem is sejtettem. Dési János újságíró, az események kutatását végező írását olvashatják.

Néhány éve már együtt dolgozhatok a világ egyik legfontosabb ilyen gyűjteményének, a United States Holocaust Memorial Museumnak (USHMM) a munkatársaival. Keressük a visszaemlékezőket, a tárgyi emlékeket – a jövő generációinak okulásul. Sok csudás történetbe keveredtünk, a Nagymező utcai Avilai Szent Teréz templom története még ebből a sorból is kiragyog.

Kedves kollégám, Noemi Szekely-Popescu mondta egy szép napon, hogy a Teréz templomban nagyon érdekes dolgokra akadtak Vági Zoltán történésszel. Most előkerült régi keresztelési anyakönyvekre, de még egy kézzel írt feliratra is, hogy az ostrom eseményei miatt az áttérés ideiglenesen szünetel.

Ekkor jutott az eszembe, hogy pár évvel korábban rendeztük sajtó alá Lévai Jenőnek, a Vészkorszak első krónikásának a naplóját (Deportáció, télach schtutzpass – Csak ember kezébe ne essek én, Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2016) és ebben szerepel egy rész arról, hogy milyen sokan reménykedtek abban, s Lévai szerint nem is teljesen alaptalanul, hogy ha kikeresztelkednek, akkor megmenekülhetnek.

Leírja, milyen tömegek ostromolták meg a plébániát, mikén kötöttek bele a nyilasok, nemcsak az utolsó szalmaszálba kapaszkodó zsidókba, de azokba a papokba, hitoktatókba is, akik vállalták, hogy megkeresztelik őket – miközben sejtették, hogy nem a katolikus hit lett hirtelen ennyire vonzó. Lévai még a keresztelést felfüggesztő táblát is megemlíti korabeli beszámolójában, és azt is, a nyilas lapok miként rontottak rá a papokra, a menekülőkre.

Néhány napra beköltöztem a könyvtárba és összekeresgéltem a cikkeket – erős gyomor kellett hozzá, az biztos. Mindenesetre az világossá vált, a kikeresztelést végzők, így elsősorban a templom plébánosa, Hévey Gyula, komoly személyes kockázatot vállalt.

Aztán Horváth Zoltán atya és munkatársa Kecskés Viktor segítségével és támogatásával elkezdtük feldolgozni az anyagot. Amely egy véletlen folytán maradt meg. Hévey a háború után elrejtette egy befalazott ajtóhasadékba a zsidók kikeresztelkedését feljegyző anyakönyveket. S ezeket a sekrestye átépítésénél találták meg véletlenül, amikor kibontották az ajtót. Komoly anyag, amelyik bizonyítja, milyen sokaknak próbáltak segíteni a templom papjai.

Már átnéztük a matrikulák egy jó részét. Én minden este fölhívom az édesanyámat, aki gondosan kikérdez, mivel töltöttem a napomat. Elmondtam neki. Rögtön eszébe ötlött, őt is nagyanyámat is itt keresztelték ki. És pillanatokon belül meg is találta az akkor életmentőnek remélt keresztleveket.

S bebizonyosodott a másik dolog, amit addig csak sejtettünk. Héveyék olyan rafináltak voltak, hogy előbb a szülőket keresztelték meg, adott esetben a nagymamámat, majd valamivel később a gyerekeket, a mamámat. Így az ő keresztlevelében már teljesen jogosan szerepelt az a megjegyzés, hogy „édesanyja róm. kat”.

Ahogy az édesanyám, Gergely Anikó Hévey minapi emléktábla avatásán elmondta, persze ez a keresztlevél csak az origó volt, az első lépés azon az úton, amely először – hogy stílszerűek legyünk – a kálváriájuk kezdeten - a megmenekülésükhöz vezetett. Talán így juthattak vatikáni menlevélhez, újabb és újabb búvóhelyekhez, ismerősök és ismeretlenek segítésével, végülis, ha súlyos veszélyek közepette, de túlélték. Ők túlélték. (Aztán a háború után a mamám szólt az iskolában, hogy írják vissza a zsidók közé – de ez már egy másik történet.)

Innentől kezdve már biztosak voltunk abban amerikai kollégámmal, hogy nem elég, ha Hévey emléke csak egy interjú tárban marad meg, a nagyközönségnek is értesülnie kell arról, igenis a legdurvább diktatúrák idején is meg lehet embernek maradni. A Sebes József vezette Wallenberg Egyesület és a dr. Szécsi József vezette Zsidó-Keresztény társaság rögtön a terv mellé áll, s Horváth plébános urakkal együtt közösen megszervezték az emléktábla fölállítását. Amelynek avatásán részt vett Erdő Péter bíboros, prímás, Michael August Blume érsek, apostoli nuncius, Heisler András a Mazsihisz elnöke és Frölich Róbert főrabbi.

S ahol a mamám idézhette fel a közönségnek Hévey hőstettét.

Dési János írása

(Ha bárkinek van személyes emléke még Hévey gyuláról, akkor kérem, írjon a desijanos@outlook.com e-mail címre.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek