Egy kitartó, magányos újságíró halálára: Kertész Péterről

„Deportálás, édesapja elvesztése, árvaház, tébécé, hajléktalanság” – így foglalja össze életrajza, milyen munícióval érkezett az újságírásba a ma reggel 82 éves korában elhunyt Kertész Péter. Kíváncsisága szívós, elárvult igazságérzet volt voltaképpen. 

Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Népszabadság – a már ma is sajtótörténeti régiségnek ható címek a rendszerváltás utáni – és részben előtti – magyar sajtó meghatározó orgánumai voltak, ezeknél dolgozott Kertész Péter. Neki az volt a dolga, hogy minden érdekelje, mindenhol ott legyen, ne aludjon, ne éljen, csak a munkában, szóval riporter volt. Riporteralkat is volt, mindent látott, mégis megőrizte a kíváncsiságát, nem remélt soha semmit, mégsem adta fel. Rezignált idealista.

Két élete volt, egy a nyugdíj előtt, egy utána. Előtte azt végezte, amiben nem hitt, az újságírást azért, hogy felhívja a figyelmet a „problémákra”, hogy „orvosolják” őket, tudta, hogy nem fogja orvosolni, de ő a maga részéről felhívta a figyelmet.

Elképesztő szenvedéllyel, nézte, mi zajlik az egészségügyben és nem borzadt vissza tőle, nekiment újra és újra, végül ebből, a folytonos, fáradhatatlan lepattanásból ment nyugdíjba. Legalább ott volt, legalább látta, legalább beszélt. Rajta nem múlott.

Jól megérdemelt pihenését azzal töltötte, hogy új szélmalomharcokat keresett alkotó rosszkedv és fáradhatatlanul kínzó igazságérzete táplálására. Megtért, úgymond, a múlthoz, a szentendrei temető gondnoka volt, azé a zsidótemetőé, amelyben nyugszik majd nemsokára és vívta csatáit a városban, amely otthonává lett, az Árpád-sávos zászló ellen, vagy más ellen, a rossz ízlés, figyelmetlenség, kíméletlenség ellen, és tévedett, ki egy dohogó öreg zsidót látott benne. A dohogás volt hite és reménye elfogyaszthatatlan végső maradéka „deportálás, édesapja elvesztése, árvaház, tébécé, hajléktalanság” és az öregkorában is megjelenő tragédiák után is.

Lassan magára hagyta a világ, ő azonban nem hagyta magára a világot soha. Maradt riporter úgy is, hogy már nem nagyon tudott közlekedni. Riporter, blogger, dohogó hívő, aki Istennek jegyzetelte, mi kéne megjavítania a Teremtésen.

A Szentendrei Zsidó Temetőben búcsúzik el tőle Darvas István főrabbi és Zucker Imánuel főkántor, holnap, június 14-én, pénteken délután 1 órakor.

Elment, hogy nyugalmat találjon végre a szívének kedves sírkertben a szívének kedvesek közt. Talán azt hitte, elfelejtették, mi emlékét megőrizzük.

Menj békével, Kertész Péter. Áldott az Igaz Bíró.