A nem ismert tartomány elfeledett, zsidó alakja – Tímár Mátyás (1923-2020)

2020. Február 24. / 11:22


A nem ismert tartomány elfeledett, zsidó alakja – Tímár Mátyás (1923-2020)

„A nem ismert tartomány / Melyből nem tér meg utazó” – hangzik fel a Hamlet híres monológjában az oly sokat idézett szállóige. Bár a dán királyi trón örökösének tépelődése a halál utáni világra vonatkozik, bízvást alkalmazhatjuk e szóképet a Kádár-korszakra, ezen belül az 1963 és 1988 közötti évekre. Papp István történész (Állambiztonsági Levéltár) megemlékezése Tímár Mátyás volt pénzügyminiszterről, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnökéről.


A kollektivizálás lezárulása, illetve az 1956 utáni nagy amnesztia, valamint a névadó politikai bukása és a rendszerváltás közötti negyedszázad mintha kiesett volna a történészi emlékezetből. Annyit tudhatunk meg erről az időszakról mostanában, hogy kommunista diktatúra volt, amely vérrel és verejtékkel született, s egyszer csak elmúlt, megszűnt létezni. Arra a roppant egyszerű kérdésre, hogyan kormányozták Magyarországot huszonöt éven át, milyen döntések születtek a belpolitikában, voltak-e stratégiai viták a vezetésen belül, akadtak-e fajsúlyos, bármilyen tekintetben alternatívát képviselő személyiségek, néma csend a válasz a történész szakma jelentős részétől. 

Éppen ezért nem érdektelen, ha felidézzük a néhány nappal ezelőtt, közel 97 esztendősen elhunyt Tímár Mátyás hosszú életútját, mivel Magyarország történetének egy bizonyos korszakában, egy szűk évtizeden át a tíz legfontosabb politikus közé tartozott. Ő távozott utolsóként abból a csapatból, amelynek tagjait 1974-ben részben szovjet nyomásra, részben saját politikai intencióit követve Kádár János félreállított, vagy legalábbis háttérbe szorított. Kit végleg, kit időlegesen. Az 1968-as új gazdasági mechanizmus és a kulturális életben bekövetkezett enyhülés meghatározó személyiségei közül Fehér Lajos, Fock Jenő, Nyers Rezső és Aczél György mellett a pénzügyi politikát formáló Tímár Mátyásnak jutott kulcsszerep. Velük szemben már 1970 táján bizalmatlanságot tápláltak a szovjet politikai vezetés ortodox alakjai, s néhány évvel később jóval szürkébb és kis képességű utódok léptek a helyükre, eldöntve ezzel az eleve felemásan elindított magyar gazdasági reform ügyét, egyben leszámolva bármiféle alternatív szocialista modell lehetőségével. Ennek a szerepnek a fontossága nem értékválasztás kérdése, egyszerűen az elemi ténytisztelet okán fontos, hogy mérlegre tegyük Tímár Mátyás pályafutását is.

tímár.jpegRózsahegyi György portréja Tímár Mátyásról (Forrás: Kieselbach Galéria)

Édesapja a történelmi Szlavóniában, a hajdani Pozsega megyében élt, Eszék környékéről települt át a határtól alig tíz kilométerre levő Mohácsra, ahol Tímár Mátyás született, 1923. július 10-én. Az édesapa kiskereskedőként dolgozott, s fia előbb polgári iskolát végzett, majd gimnáziumi érettségit tett. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelynek egyetemi továbbtanulását a numerus claususon túl a zsidótörvények tették lehetetlenné. Nem tudom, készült-e már áttekintő összegzés arról, ki mindenkinek kellett éveket kihagynia, megtűrten, megvetetten, félreszorítottan élnie. Gondoljunk például a Kaposvárott jelesen maturált Hanák Péter történészre, vagy a Német Birodalmi Gimnáziumban éretté vált Rényi Péterre, a Népszabadság oly sok éven meghatározó szerepet játszó második emberére. 

Tímár Mátyás a bajai, majd a mohácsi bőrgyárban helyezkedett el, s évtizedekkel később is nosztalgiával emlegette a bőrrel fedett bútorok készítését. 1943. májusában édesapja kofferjével a kezében, a Dunán hajózva érkezett a fővárosba, ahol az újpesti bőrgyárban vállalt munkát és belépett a Szociáldemokrata Pártba. 1944. áprilisától munkaszolgálatosként vasúti építkezéseken dolgozott, egészen decemberi szökéséig. Ezután bujdosnia kellett a számára valóban felszabadulást jelentő 1945-ös tavaszig, s útja nemzedéke oly sok tagjához hasonlóan a Magyar Kommunista Pártba vezetett. 

Végre elkezdhetett jogi tanulmányaival párhuzamosan belevetette magát a mozgalmi munkába. Fényes szelekről daloltak ekkoriban, a fiatal Tímár azonban a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség kebelében találta meg helyét, és e közegtől eltérően, nagy rokonszenvvel tekintett a Győrffy- és más népi kollégiumok tagjaira. Ahogyan egyik legkorábbi írásában, 1946 elején fogalmazott: „Sikerült a paraszti származású egyetemi ifjúságból olyan élgárdát kinevelniök, amely a nemzet legsúlyosabb óráiban habozás nélkül a szabadság pártjára állt.” 

Sajnos saját magára nem vonatkoztatta e szavakat, hiszen az MKP egyik legdogmatikusabb politikusának, Friss Istvánnak, Gerő Ernő bizalmasának a pártfogásával került be a diktatúrát építő párt gazdasági apparátusába. Nagyon fiatalon, 1949 márciusában főosztályvezető a Pénzügyminisztériumban, majd 1955 elején a tárca egyik helyettes vezetője. Életének ezt a korszakát kevésbé ismerjük, saját maga az „anarchia veszélyeire” figyelmeztető „demokratikus szocialistaként” írja le akkori szerepét, ami alighanem mentegetés, hiszen éppen Nagy Imre félreállításakor emelkedett a ranglétrán, s nem találkozunk nevével a forradalom előtt megélénkülő közgazdasági vitákban sem. 

Viszont a forradalom leverése, e rettenetes sokk nem hagyhatta őt sem érintetlenül. A kezdődő szemléleti fordulatról árulkodik az egykori kitűnő kisgazda politikus, Varga István (ő szintén átélte a holokauszt borzalmait) vezette ún. reformbizottság munkájában való részvétele. Bár a gazdasági élet megújítására, a sztálini tervgazdaság mérséklésére vonatkozó javaslatok hamar asztalfiókba kerültek, de az elvégzett munka mégsem volt hiábavaló. 1962-től, Nyers Rezső utódaként mint pénzügyminiszter, majd 1967-től mint miniszterelnök-helyettes, Tímár Mátyás az új gazdasági mechanizmus kidolgozásának és bevezetésének egyik harcosa. Már 1967-ben tárgyal Moszkvában a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz történő esetleges magyar csatlakozásról, amelyre majd másfél évtizeddel később MNB elnöksége idején került sor.

Ha röviden összegezni akarjuk, miben állt a ’68-as reform jelentősége, akkor nem is a meghozott agrár- és pénzügy-politikai döntéseket kell említenünk, hanem azt a tényt, hogy ennek révén Magyarország élhetőbb, elviselhetőbb hely lett. Nem szabad, közel sem szabad, de a korábbiakhoz képest a hétköznapokban átláthatóbb, érthetőbb, racionálisabb, követhetőbb. S bár a reformot nem vitték tovább, maga a gondolat mégis beférkőzött a koponyákba és lényegében belülről koptatta az MSZMP vezetését. Hiszen ha reformálni kell, akkor a fennálló viszonyok nincsenek rendben, tehát a hatalom önmaga tökéletlenségét ismeri el, s ez minden bukás kezdete, ahogyan Alexis de Tocqueville oly bölcsen felismerte. 

Tímár Mátyás nem volt ennyire teoretikus elme, ő alapvetően a költségvetés és a monetáris politika embere maradt. 1973-tól a tőle idegen iparpolitikát bízták rá, ez már a bukás előszelét jelentette. Végül 1975-ben ment át a Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe, amely éppen a '60-as évek reformjai révén értékelődött fel kissé, bár nem túlságosan. A gazdaságpolitika alakításáról a KB illetékes titkára, az Országos Tervhivatal elnöke, az ipart és az agráriumot felügyelő miniszterelnök-helyettes, s végső soron a Politikai Bizottság döntött. Nagyon sok jogos kritika fogalmazódott meg Magyarország eladósodásáról, s a hitelek felvételében Tímár Mátyásnak döntő szerep jutott, viszont a hitelek racionális felhasználásában már igen kevés. Ugyan hosszú éveken át számtalan beadványban megírta, hogy korszerűtlen, elavult a magyar gazdaság, mégsem történt érdemi fordulat. Ettől persze, mint az MNB elnöke ő is felelős ezért a hibás gazdasági politikáért, ez a szerepe nem tagadható. Ugyanakkor fontos elismerni, hogy előkészítette az 1987-ben felálló kétszintű bankrendszer létrehozását: a jegybankként működő MNB és a kereskedelmi bankok kettőségét. Az utóbbiakban oly sok ismerős név debütált Bokros Lajostól kezdve Demján Sándoron át Járai Zsigmondig

Tímár Mátyás 1988-ban vonult nyugállományba, s többé nem vállalt aktív politikai szerepet. Két kötetben adta közre naplószerű feljegyzéseit, s ezekből kiderül, hogy a rendszerváltás szabadsága lehetővé tette, hogy felidézze saját, eltemetett zsidóságát is: 1989-ben és 1991-ben hosszabb utazást tett feleségével Izraelbe, 1994-ben pedig ott volt Mohácson a holokauszt ötvenedik évfordulójára emlékezők közösségében. Azt hiszem élete egyik legmegrendítőbb pillanata lehetett, amikor szülővárosa elhagyott zsidó temetőjét meglátogatta: „A családi kriptákon, márványoszlopokon a nevek még olvashatók. A sírokat és az egész temetőt belepte a lián. Az őserdőbe temetett városok jutottak eszembe.” 

Tímár Mátyás a magyar történelem elfeledett, de egyszer bizonyosan újra felfedezett és reálisan értékelt korszakának jelentékeny alakja volt, előre mutató gondolataival és tévedéseivel egyetemben. Ezért is emlékezzünk rá. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek