A kitörés napja: gyászolunk és emlékezünk

Budapest ostroma a magyar főváros irtózatos, máig sem teljesen kihevert szenvedését jelentette, a kitörés pedig húszezer ember értelmetlen pusztulása volt. A „hősöket” ünneplő maroknyi, katonásdit játszó, sérült lelkű, vigaszra szoruló fiatalember szörnyű katasztrófából, értelmetlen öldöklésből, fiatal életek tömeges pusztulásából, árvák és özvegyek könnyeiből csinál hamis hősmítoszt. Mi viszont emlékezünk.

Német-magyar hadifoglyok a Széna téren a kitörés után

Emlékezünk a pincékben, kiszolgáltatottan, rettegve üldögélő, nyomorgó mintegy egymillió pesti polgár ostrom hétköznapjaira, azokra, akiknek a háza bombatalálatot kapott, akik éhen haltak, nevesekre és névtelenekre. Emlékszünk a Dunába robbantott hidakra. Az utcákon szerteszét heverő, temetetlen, katonai és civil halottakra.
Emlékszünk a karácsonykor bezáruló ostromgyűrűre. Az értelmetlen kitörési kísérlet több tízezer áldozatára Budán. Emlékszünk azokra is, akiket tömegesen megerőszakoltak, málenkij robotra hurcoltak évekre.
Emlékszünk a körülzárt város gettójában irtózatos körülmények között élő budapesti zsidókra, az ostrom napjai alatt ténykedő halálbrigádok áldozataira.
Emlékszünk a várost körölvevő apokalipszisre, a pusztulásra, amelyben nem volt semmi ünnepélyes, hősies és magasztos, csak értelmetlen volt és irtóztató. Csak az képes az „Európa-erőd” védelméről delirálni a „Vér és Becsület” nevében, aki semmit nem tud az itt kiontott, egy borzalmas világháború végnapjaiban kiontott vérről, érzésről, nemzetről, becsületről.

Hála Istennek, régen volt egész Európát átfogó háború, hetvenöt éve vége, adja Isten, hogy soha többé ne is legyen. Éppen ezért kell emlékeznünk, segítenek a házak homlokzatán itt-ott máig is megtalálható golyónyomok. Menetelés, katonásdi, hős és erőszakkultusz helyett emlékezzünk az áldozatokra. Adjunk hálát, hogy vége. 

Gyászolunk.