50 éve hunyt el Latabár Kálmán, a Latyi

2020. Január 11. / 19:00


50 éve hunyt el Latabár Kálmán, a Latyi

Mi más lehetne a címben? Latabár Kálmán, aki reggelire megette volna Fred Astaire-t és desszertnek elfogyasztja hozzá Chaplint? Latabár Kálmán, aki artista volt és cirkuszi bohóc egyszerre, az akrobatikus ügyetlenség kacagtató géniusza? Latabár Kálmán, a magyar színház és filmtörténet állócsillaga? Ez mind kevés: ő volt a Latyi.


A Latabárok a történelem egyik „legtermékenyebb” színészdinasztiája, már két évszázada produkálják a táncos-komikusok generációit. De a családtörténet középpontjában mégis az a fiú áll, aki a negyedik nemzedék tagjaként született meg Kecskeméten, több rendbeli Kálmánok után, Latabár Kálmán néven. Tehetségek hosszú sorában az egyetlen kivételes, istenáldotta, páratlan zseniként. 

Az ifjú, Latabár Árpád és Deutsch Ilona színészek közös gyermeke a ferenceseknél végez Esztergomban, aztán kijárja Rákosi Szidi színiiskoláját és elkezdi táncos-komikusi karrierjét, rövid átmenet után már Európában. Amolyan zenebohócként, táncos-zenés artistaszámokkal testvére, Latabár Árpád oldalán: a „két Latabár” világhódító útra indul és Max Reinhardt éles szemmel észre is veszi, hogy ők „a fiatal színésznemzedék legjobbjai”.

Hazajön, és már a háború előtt népszerű filmszínész lesz, némi szerencsével és segítséggel még 1944-et is túléli, és akkor kezdődik életének az a korszaka, amely nem teszi lehetővé, hogy valaha is elfeledjük. Az ő pályájának a csúcsa egyúttal, persze, a magyar történelem egyik legrémesebb korszak volt: az ’50-es évek.

Ekkoriban forgatták a Mágnás Miskát, a Janikát, a Civil a pályánt, az Állami Áruházat és mindenekelőtt: a Fel a fejjelt. Ekkoriban szelídítették „a burzsoá szórakoztatás dekadens giccsműfaját”, az operettet „szocialista” propagandává. Gróf Vécsey Mixi és Pixi, a két Latabár egy letűnt korszak arisztokratáit nevetteti ki, de úgy, hogy épp az ő ragyogó affektálásaik teszik nézhetővé még ma is ezt a hihetetlen szereplőgárdával összerakott agitprop darabot. Reménytelenül polgári darab volt, de nem tudtak lemondani róla: egy darabig szidták „öncélú” gegjeit, de mivel a közönséget ez nem érdekelte, használták, amire tudták: ő lett a meghaladni és kinevetni való reakciós elem. Nem csak Pixi grófként, de fifikás eladóként az Állami Áruházban, a szocializmus építéséből magát kivonni akaró táppénzcsalóként A képzett betegben, ahol byroni világfájdalommal nézte, ahogy Tompa Sándor (A Tompa Pufi) jóízűen betermeli az ő reggelijét, selejtet gyártó munkás, aki nem nyerheti el Ruttkai Éva kezét, amíg sztahanovistává nem válik és így tovább.

Ő volt a magyar zenés színház legnagyobb sztárja Honthy Hanna korában: mindenkit lejátszott a színpadról. Rátonyi Róbert anekdotája szerint az egyik zenés semmiség librettójában az állt az egyik felvonás harmadik jeleneténél, hogy „bejön a Latabár, és jókat mond”. Erre fel lehetett építeni egy megíratlan színdarabot. A legrégebbi bohócvicceket használta, fenékre esett a saját lábaiban és utána szigorúan-számonkérően nézett, hogy ki volt az, hogy hogy merte, hogy majd ő megmutatja neki, és ennyi. Esetleg még széles gesztussal összecsapta a kezét. Nem tudni, hogy az arckifejezése, a robotot vagy marionettfigurát idéző, boszorkányos gesztusai, a hangja tették-e, de ezt a viccet nézte végtelenítve az ország két hosszú évtizeden keresztül: egy olyan ember folytonos fellépését, aki egyszerre volt bohóc és artista. 

Az ő színészi pályája volt a cirkusz mennybemenetele, elsősorban a Fel a fejjelben. A háború utolsó napjaiban a közeledő front előtt csámborog Peti bohóc Aida nevű elefántjával, akinek az a fő kunsztja, hogy megborotválja a gazdáját. A bohóc próbálja megóvni a nyilasoktól védenceit és falhoz állítják, hogy ott, a kivégzőosztag előtt előadja élete legnagyobb számát, és megmeneküljön. A bohócok végtelen ötletessége és végtelen kiszolgáltatottsága egyesül ebben a szimbolikus erejű jelenetben, amely távolról egy másik nagy bohóc, Roberto Benigni „holokauszt-komédiáját”, Az élet szépet előlegezi.

Ő volt Bóni gróf a Szinetár-féle Csárdáskirálynőben és még pályája vége felé is ő volt Frosch, a részeges börtönőr Johann Strauss Denevérjében („Lehet, hogy tán ittam, lehet, hogy tán torgok, de részeg nem vagyok”). Végigbohóckodott egy életet, hiába állította falhoz őt is a 20. század történelme, ez is csak inspirálta.

Még csak 118 éves lenne, nyugodtan élhetne, de 50 éve nincs köztünk, pedig ránk férne most is a jókedve, mert a történelem egyelőre csak nem akar abbamaradni. De fel a fejjel, küldünk még Önöknek írásunk végén is két kis apróságot ajándékba Latyi születésnapján. Frosch nagyjelenetét a Denevérből.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Oktatás
Anne Frank naplója a YouTube videómegosztón
Tudomány
A magyar zsidóság szerepe az 1867-es kiegyezésben

Kommentek