Vas István, a költő, aki gyűlölve szerette a pesti zsidó „közeget”

Szinte kamaszként csatlakozik Kassák avantgarde lázadásához, innen tér meg a Nyugatba, válik az „ómodi modernség” hívévé, egyszerre katolikussá, zsidóvá, konzervatívvá és kiábrándult kommunistává. Radnóti Miklós legjobb barátja, az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája költője, aki verseiben megőrizte az őt felnevelő „dekadens”, zsidó Budapestet.

„Urám, mága költő”-nézett fel az előtte lévő lapokból Kassák Lajos a fiatal Vas Istvánra, aki összeszedve minden bátorságát megmutatta neki a verseit. Ezzel a dolog el volt intézve a következő hosszú évtizedekre. Kassák e pillanatban egy életre költővé avatta a megilletődött fiatalembert és ezen az sem változtat, hogy, mint generációjából oly sokan mások, például Zelk Zoltán vagy Radnóti Miklós, később Vas is szakított Kassákkal és visszatért a Nyugat hagyományosabb modernségéhez.

Ez jellemezte egész életét: a lázadás és a hagyomány iránti áhítatos tisztelet kettőssége világnézetében, költészetében, vonzásaiban és választásaiban egyaránt.

Az asszimilálódott magyar zsidóság „harmadik nemzedékéhez” tartozott: előtte jártak, akik kiharcolták-kiböjtölték az asszimilációt és voltak, akik beleszülettek: lojálisak voltak a magyar uralkodó elithez, hálásak a befogadásért, a megnyílt karrierpályákért és főleg a biztonság látszatáért. Az 1910-ben született Vas viszont már bőven azokhoz tartozott, akik feladva apáik érthető konformizmusát, a lázadás, jellemzően a baloldali társadalmi „felforgatás” híveiül szegődtek. Már fiatalon is szívből utálta azt a belvárosi nagypolgári miliőt, amelyből érkezett, ennek minden felkapaszkodottságával együtt, de egy másik, mélyebb asszimiláció nevében lázadt fel ellene. Baloldali volt, ugyanakkor mélyen magyar és „népi” vonzódású, vallási késztetéseit tekintve pedig a katolicizmus nyűgözte le. Költő volt, Marxot olvasó forradalmár, ugyanakkor -megélhetését tekintve – magánhivatalnok. Szakított Kassákkal, de feleségül vette Kassák nevelt lányát, a szintén kommunista Nagy Etel táncművésznőt, aki kísérleteiben a paraszti táncok elemeit akarta átvinni a kortárs táncba. A 32 évesen, agydaganatban meghalt „Eti” iránti életen át tartó szerelem, a magyar irodalom egyik legszebb szerelmi története egyúttal Vas „népi” magyarság iránti szerelmének is kifejeződése is volt.

"Ízlés nélküli, szürke, cikornyás épületek, /Ez honom, otthonos én már csak köztük lehetek./ Itt a lakosság rossz, cinikus s a beszéde kevert,/ Itt a magyar szó nem száll tisztán, torz, kitekert./ Álelegancia illeg az utcán, pompa, hamis,/ Ó, hogy utálom, bárha hazámul vállalom is” – írta egyik első versében és végig hű maradt ehhez.

Hazájául vállalta a Lipótváros rossz, kitekert magyar beszédét, bele is szőtte verseibe, ezzel vitte véghez a hétköznapi költői nyelv forradalmát és készítette elő legnagyobb tanítványa, Petri György fellépését is: ő kötötte össze a Nyugatot a legmodernebb magyar költészettel.

Fiatalon ugyanis a Nyugat „harmadik nemzedékéhez” tartozott, Weöres Sándor, Zelk, Radnóti társa és barátja volt, Radnótinak egy idő után a legközelebbi barátja. Együtt fordítottak Apollinairet Európa megtébolyodása idején, együtt haragudtak a Vassal szinte napra egyidős Faludy György Villon-átirataira, de Radnótit megölték, Vas pedig, Ottlik Géza és mások segítségével életben maradt 1944-45-ben.

A Rákosi-rendszer alatt végleg szakított ifjúkori hiteivel, nem hitt többé semmilyen fejlődésben. Kádár-rendszerét már nem kommunistaként, hanem konzervatívként, keserű, cinikus bölcsként támogatta: ennél jobb még nem volt, legalább mindenkinek van mit enni és ennél jobb, sajnos, nem is lehet. Ezen veszett össze örökre az ellenzéki Petrivel is. És az is hozzátartozik a történethez, hogy munkaszolgálatos korában éppen Aczél György mentette meg az életét.

Nem csak költőnek volt kivételes, de műfordítónak is, az ő hangján szól Goethe versei és regénye mellett a fél modern világköltészet, nem csak Apollinaire, de T. S Eliot vagy Konsztantinosz Kavafisz is. És van okunk hálásnak lenni csodálatos életrajzáért is, amely egy, ahogy ő mondta, „ellentétek keresztezési pontjá”-ban álló élet krónikája, a század krónikája, a modern magyar költészeté és a szerelemé: el is vezet végül Szántó Piroska festőművészhez, akivel Vas leéli élete második, hosszabbik felét.

Továbbá Vas versei teszik jórészt halhatatlanná az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját is, amely egyúttal emléket állít az egykori barátnak, Radnóti Miklósnak is.

Sok közeli halott távoli emlékével terhelve küszködött a halállal utolsó korszakának verseiben, az egyetlen, személyes, pótolhatatlan élet elmúlásával, amelyet persze épp ez, az egyszerisége tesz kivételessé. Nehezen engedte el. Már régen nem hitt semmiben, de sok mindenhez ragaszkodott.

Vas István korán messzire sodródott a zsidóságtól, de egyszer mégis felrémlett lelkében „Egy régi dal visszhangja” a pészachi Hágádából. Egy dal a gödölyéről. Ebből a „régi dalból” írta meg „legnyíltabban zsidó” versét a történelemről és a felette álló isteni szeretetről.