Telefonos lelki támasz: nélkülözhetetlen segítség a bajban

2020. November 11. / 09:47


Telefonos lelki támasz: nélkülözhetetlen segítség a bajban

Szerző: Kácsor Zsolt

– Szívesen és nagy örömmel segítünk, hiszen nekünk személyesen is nagyon fontos, hogy rászoruló hitsorsosainknak támogatást tudjunk adni – nyilatkozta a Mazsihisz.hu megkeresésére dr.  Fischer Miklós pszichológus. A szakember – másik három kollégájával együtt – önkéntes lelkisegély-szolgálatot lát el azok számára, akiket különösen megvisel a járványhelyzet. Munkájuk nélkülözhetetlen, hiszen már most pár nap alatt többen fordultak hozzájuk közösségünkből, mint a tavaszi vírushelyzet idején összesen.


Amint arról korábban beszámoltunk, a Mazsihisz-BZSH közös krízismenedzsment csoportja a napokban elindította azt a „pszicho-vonalat”, amelynek révén önkéntes pszichológus szakértőktől kaphatunk szakszerű lelkisegélyt a mindannyiunkat megviselő vírushelyzet feszültségeinek oldására, a problémák megbeszélésére. 

fm.jpgDr. Fischer Miklós pszichológus

Ha felhívják a +36-30-754 3210-es telefonszámot, akkor a vonal végén dr. Fischer Miklós jelentkezik. A szakember több mint harminc éve dolgozik pszichológusként, hosszú ideig vezette a katasztrófavédelem krízis-intervenciós csoportját, szakterületei közé tartozik a család-, sport- és egyéni terápia. Tagja a Mazsihisz-BZSH közös krízismenedzsment csoportjának, ebbéli minőségében koordinálja a hitközség telefonos lelkisegély-szolgálatát. A pszicho-vonal elindulása kapcsán készítettünk vele interjút. 

– Mikor hívható a pszicho-vonal telefonszáma?

– Azt kértem a krízismenedzsment csoportban, hogy a számot délután 5 óra és este 9 óra között lehessen hívni. A hívásokat én fogadom, az eseteket az ugyancsak önkéntesként dolgozó kollégáimmal elosztjuk egymás között. Ők Goldsmith Liza, Gecse-Simon Orsolya és Indres Krisztián. Így alkotjuk négyen a pszichológus csoportot.

– A tavaszi vírushelyzetben működő pszicho-vonalhoz képest a megkeresések számában van változás?

– Jelentős, ugyanis most hétfő, vagyis november 9 óta legalább annyi hívás jött, mint korábban összesen. Úgy látom, hogy az emberek mostanra kifáradtak, elvesztették a komfortérzetüket, gyakran nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel. Mi, akikhez segítségért fordulnak, az ő szemszögükből is tudjuk látni a világot, és úgy véljük, közelebb is érzik magukat hozzánk, mivelhogy a zsidó hitközség szolgáltatásáról van szó.

– Az embereknek voltaképpen halálfélelmük van, ezzel kell megbirkózni?

– Egyrészt igen. Másrészt a bezártság és a szeparáció az, ami nagyon megterhelő. Az időseket különösen megviseli, ha magukra maradnak, s nem láthatják a gyerekeiket, unokáikat. A gyerekekkel való találkozás és együttlét óriási fontosságú, csak hát most erre nincs lehetőség sokak számára az óvintézkedések miatt. Az emberek felfogják, hogy mi történik, de nagyon nehezen tudják kezelni a hosszú elszigeteltséget.

– Nem lehet általánosságban beszélni ezeknek a lelki problémáknak a kezeléséről, hiszen mindenki más és más, de mégis, összességében mivel lehet tartani a lelket a segítséget kérőkben?

– Az első és legfontosabb, hogy megpróbáljuk családi hátterüket megismerni, aztán arra keressük a választ, hogy mitől félnek leginkább, s igyekszünk kibogozni a félelmek és fóbiák gyökerét. Csak ezután adunk személyre szabottan olyan tanácsokat, amelyek a mindennapi túlélést segítik. 

– Mindezt egy hívás során?

– Aki csak egyetlen alkalmat igényel, annak egy hívás során, igen, de ez nyilván csak tűzoltó-jellegű munka lehet. Aki megkeres minket, inkább arra számítson, hogy két-három alkalommal fogunk beszélgetni. Nem pszichoterápiát vállalunk, ami a teljes családi életet vagy társkapcsolati problémákat segít megoldani, hanem a koronavírussal kapcsolatos lelki segítséget adunk. A halálfélelemmel, bezártsággal, elhagyatottsággal összefüggő gondokra fókuszálunk. Szívesen segítünk, hiszen mindannyiunknak személy szerint is nagyon fontos, hogy rászoruló hittestvéreinknek támogatást tudjunk adni.

Még egyszer a telefonszám: +36-30-754 3210. Délután 5 óra és este 9 óra között hívásaikra dr. Fischer Miklós pszichológus válaszol. 

(Címlapkép: Chenspec/Pixabay)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek