Nagy kihívások és változások előtt az ország egyetlen zsidó egyeteme

Dr. Vajda Károly, az irodalomtudományok habilitált doktora váltja az intézményt 21 éven át vezető Dr. Schőner Alfréd főrabbit. A magyar és a szlovák egyetemi világban egyaránt tapasztalatot szerző, 49 éves tudós, a május 27-én vasárnap megtartott MAZSIHISZ közgyűlésen hivatalosan is bemutatkozott a közgyűlés tagjai előtt. Vajda Károllyal, az OR-ZSE új rektorával beszélgettünk.

vajda_kozgyules_2.jpg
Fotó: Szentgyörgyi Ákos

Végre kell hajtani az egyetem elmaradt digitalizációját, mérlegelni kell a távoktatás lehetőségét, célszerű lenne képzéseket hirdetnünk angol, héber és német nyelven, emelni kell az oktató- és kutatómunka minőségbiztosítását, fönntarthatóvá kell tenni a tudományos utánpótlás-nevelést, szorosabbra kell fűzni a bel- és külföldi társintézményekkel való együttműködést, közös kutatócsoportokat kell alapítani más egyetemekkel, akadémiai kutatóintézetekkel – mondja az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem (OR-ZSE) megújításáról Vajda Károly megbízott rektor, aki terveiről nyilatkozott honlapunknak.

Ön az OR-ZSE első olyan vezetője, aki nem rabbi. Mit gondol, hogy ezen a zsidó egyetemen ez hátrány vagy előny? Vagy egyik sem?

Inkább csak adottság. Mivel sokan nem értik ezt a fordulatot, ezért talán tanácsos az okait számba vennünk. Az Országos Rabbiképző élén a huszadik század nyolcvanas éveinek közepéig kizárólag olyan rabbik álltak, akik csakis a rabbinikus tudományokkal foglalkoztak, nem voltak egyszersmind hitközségi rabbik is, azaz nem temettek és nem eskettek (csak kivételesen), nem viselték egy-egy hitközség minden nyűgét, baját. Ez fölszabadította alkotó energiáikat: könyveik, értekezéseik, közleményeik könyvtárpolcokat töltöttek meg. Mivel rektor csakis professzori címre alkalmas személy lehet, azaz olyasvalaki, akinek kiterjedt tudományos életműve van, viszont a most szolgálatot teljesítő rabbik figyelme megoszlik a tudomány és a hitközségét vezető rabbi egész embert követelő munkája között, ezért hiába tesznek szinte emberfeletti erőfeszítéseket, tudományos értelemben nem rendelkeznek professzori teljesítménnyel, tehát a magyar felsőoktatást jelenleg szabályozó törvények és rendeletek értelmében nem nevezhetők ki rektornak. Akkor lesz tehát az OR-ZSE-nak újra rabbi a rektora, ha Bacher Vilmoshoz, Blau Lajoshoz, Heller Bernáthoz, Guttmann Mihályhoz, Löwinger Sámuelhez hasonlóan megjelenik újra annak a fajta rabbinak a típusa, aki nem kíván hitközségben szolgálatot teljesíteni, minden idegszálával a zsidóság tudományának kérdéseit kutatja, ezzel kapcsolatosan magyarul és idegen nyelven publikál. Tudományos konferenciákra jár és nem gyászházba, könyveket ír és nem házasság-vagy válólevelet, ásatásokat vezet és nem temetői menetet, levéltárakban tölt el hónapokat és nem mások héber betűvetésre tanításával. Ezt a típust rabbinusi diplomával rendelkező tudósnak, más szóval rabbinusi tevékenységet nem végző rabbinak nevezhetnénk.

Ezen a ponton szerintem érintenünk kellene a megválasztásakor kialakult konfliktust. Mit gondol erről az érvről, amelyet az ön kinevezése ellen hoztak föl: nevezetesen hogy ön hamarosan vélhetően professzor lesz, de még nem az?

A tudományos előmenetel során, az egyetemi tanári életkorhoz közeledve a tudósok szakmai vizsgálaton esnek át. Ennek során meglehetősen szigorú minősítő eljárás keretében megvizsgálják a professzori szerepre való rátermettségüket, egész addigi tudományos életművüket, latinul szólva a habitusukat. Ez az úgynevezett habilitáció, aminek csak a kiindulási alapja egy második doktori értekezés, de a jelölttel szemben más elvárásokat is támaszt. Kizárólag habilitált doktort lehet professzori (egyetemi tanári) kinevezésre előterjeszteni. Ha előterjesztik, akkor professzor lesz, ha nem terjesztik elő, akkor docens, angol terminussal élve associate professor marad. Jómagam bő öt éve habilitáltam az ELTE-n, tehát Magyarország egyik legszigorúbb minősítési elveket valló egyetemén. Ha az OR-ZSE felterjeszt professzornak, akkor a köztársasági elnök úr engem eddigi tudományos teljesítményem alapján kinevezhet egyetemi tanárnak, ennek ugyanis minden tudományos követelményét maradéktalanul teljesítettem már jóval azelőtt, hogy benyújtottam a rektori pályázatomat. Az tehát, ami még hátravan, az pusztán hivatali eljárás, amelynek nincs érdemi köze a tudományos alkalmassághoz. Érdemes megjegyezni, hogy a pályázók közül csak én habilitáltam. S épp ezért sodor ez a kérdés kellemetlen helyzetbe: személyes interjúban kell a másik két pályázó előtt álló kihívásról beszélnem, holott mindketten kiváló emberek, akiket személy szerint nagyra becsülök, s akikkel az egyetemen szorosan együtt is kívánok majd működni.

Pár szemeszteren át az OR-ZSE rabbi szakos hallgatója volt, majd óraadóként és doktori témavezetőként dolgozott az egyetemen, vagyis belülről látja az intézmény munkáját. Mit gondol, hogy az OR-ZSE esetében milyen tekintetben van szükség a legsürgősebb, intézményi szintű változásokra?

A teendők meglehetősen világosak. Tényleg csak röviden: új szemléletre, fogékony, jól képzett, a magyar vagy a nemzetközi egyetemi világban kimagasló teljesítményükkel kitűnő, fiatal, azaz ötven-hatvan év alatti oktatókra van szükségünk. Korszerűsíteni, illetve bővíteni szükséges a szakstruktúrát. Vonzó képzésekkel kell kilépnünk az oktatási „piacra”. Emelni kell az egyetemen folyó oktató- és kutatómunka minőségbiztosítását, fönntarthatóvá kell tenni az intézményen belüli tudományos utánpótlás-nevelést. A bel- és külföldi társintézményekkel való együttműködést szorosabbra kell fűznünk. Más egyetemekkel, akadémiai kutatóintézetekkel közös kutatócsoportokat kell alapítanunk és fönntartanunk. Végre kell hajtanunk az egyetem elmaradt digitalizációját, sürgősen meg kell újítani és interaktívvá kell tenni az egyetem netes felületeit. Haladéktalanul szavatolni kell a hallgatói önkormányzatiság törvényben előírt működésének intézményi föltételeit. A fönntartóval együttműködve ki kell építeni az egyetem működésének folyamatos társadalmi ellenőrzését (hozzáértőkből, kritikus értelmiségiekből álló „felügyelő bizottmányt” lenne célszerű fölállítani). Minden más vonatkozásban is oldani kell a külvilág iránti bizalmatlanságot. Le kell vedleni az izoláció megszokásait. Eljött annak is az ideje, hogy nyissunk a zsidó közoktatás felé. Az épület felújítása sem halogatható tovább.

Milyen elképzelései vannak a mai középiskolás generáció megszólítására? Számukra miképpen kellene vonzóvá tenni az egyetemet, akár belföldön, akár külföldön?

Ez egy nagyon fontos kérdés. A mostani, az úgy nevezett Y-nemzedék úgy nőtt föl, hogy szinte már a járókában a kezébe kapta a világhálót annak minden áldásával és átkával egyetemben. Alapjában változott meg a kultúrát hordozó írásbeliséghez a viszonyuk, a verbális, olvasmányokon alapuló kultúraközvetítést fölváltotta egy komplex, a képet, a hangot, sőt a mozgóképet az írással vegyítő intermediális hagyományfolyamat. Ez nagy kihívás. Az egyetemet zsebre tehetővé kell varázsolnunk. A honlapot okostelefonos applikáción keresztül is elérhetővé, szerethetővé kell tennünk. Mérlegelnünk kell a távoktatás lehetőségét. Angol, héber és német nyelven is célszerű lenne képzéseket hirdetnünk, doktoranduszokat fogadnunk. Ennek kapcsán elkerülhetetlen lesz más egyetemekkel közös képzéseket beindítanunk. Célzott, az egyetemet népszerűsítő, diák-, azaz tinédzserbarát programokkal jelen kell lennünk a zsidó közoktatásban.

Vannak-e tervei az intézmény HÖK-életének megújításával kapcsolatban? Vagy ön szerint ez nem a rektor, hanem a diákság dolga és felelőssége?

A HÖK mozaikszó, jelentése hallgatói önkormányzat. A hallgatói autonómiának márpedig épp az a lényege, hogy a hallgatókon kívül nem szólhat bele senki. A rektor a legkevésbé. Az egyetem vezetőjének ugyanakkor konkrét feladatai vannak a hallgatói önkormányzatisággal kapcsolatban: működésének törvényessége fölött felügyeletet kell gyakorolnia, teljes tekintélyével támogatnia kell az önkormányzat munkáját, miközben a HÖK akkor működik jól, ha markánsan képviseli a hallgatók érdekeit, azaz vitázik, időről időre szembehelyezkedik vélt vagy valós igazának védelmében a tanári karral, sőt akár a rektorral is. Erre a dinamikus vitahelyzetre azért is van égető szükség az OR-ZSE-n, mert az önkormányzatiság napnyugati eszménye épp a zsidó kultúrából nőtt ki. A zsidóság lényege, hogy még magammal sem értek egyet maradéktalanul, hogy eleve mindenkivel szemben kritikus a véleményem, no de önmagammal szemben aztán kiváltképp. Ha jól vitatkozunk egymással, akkor ebből máchloket leSém Sámájim fakad, azaz olyan konfliktus, mely paradox módon nem eltávolít egymástól bennünket zsidókat, hanem épp fordítva: közelebb hoz egymáshoz és így, tehát a szövetséget kötő népen keresztül magához az Örökkévalóhoz. A HÖK spirituálisan ilyen viták gerjesztésére hivatott hallgatói intézmény.

Gondolkodik-e új szakok akkreditálásán, új tanszékek beindításán?

Természetesen. Ugyanakkor ezekről a terveimről akkor beszélhetek majd ennél konkrétabban, ha már a kollégákkal és a hallgatói önkormányzat képviselőivel egyfelől, a MAZSIHISZ-szel mint fönntartóval másfelől az egyetemfejlesztési terveket megvitattuk, és stratégiai egyetértésre jutottunk. Az egyetem azért tud egyetemes tudást képviselni, mert nem egyszemélyes intézmény, hanem tudós közösség.

Germanistaként elismert kutató Németországban. Vannak-e olyan német egyetemek, zsidó intézmények, amelyekkel szoros szakmai kapcsolatot szeretne kialakítani?

A német nyelvterület zsidósága az én szememben két okból értékelődött föl. Az egyik ok az, hogy a honi neológia tudománytörténete és vallásbölcselete a rabbiképző megalakítását követő mintegy negyed század során főképpen német nyelven született meg, magyarul máig csupán töredékesen hozzáférhető. Ezt a németül beszélő örökségünket föl kell tárnunk, hozzáférhetővé kell tennünk. A másik, ha tetszik aktuális ok az, hogy a német nyelvterületen él a kontinentális Európa talán legnagyobb zsidó közössége. A német nyelvű országok társintézményeivel már csak ezért is szoros kapcsolatot kell ápolnunk. Meg kell említenem, hogy a most nyugállományba vonuló, a rabbiképző történetében múlhatatlan érdemeket szerző Schőner Alfréd rektori időszakában is folytatott magyar gyökerekkel rendelkező németországi rabbi kutatómunkát az OR-ZSE-n. Fáradozásai gyümölcse egy felekezet- és intézménytörténeti doktori értekezés lett. Reményeim szerint a német társintézményekkel közös kutatási programot és szakot is indítunk majd, ill. különféle részképzési lehetőségeket biztosítunk hallgatóinknak. Az egykori rabbiképző Morvaországból érkezett, legendás, eredetileg német ajkú tanárának, Kaufmann Dávidnak a szelleme is erre kötelez. S arról se feledkezzünk meg, hogy nem csak szűkebb pátriánk, Magyarország a hazánk, hanem az Európai Unió is! Érdemes ebben a kontinentális léptékben elkezdenünk gondolkodni.

Ha az ön tervei valóra válnak, akkor milyen lesz az OR-ZSE a 2020-as években? Milyen tudományos-hitéleti imázsa lesz?

Reményeim szerint az évtized végére sikerül belefonódnunk a magyar és az európai felsőoktatási térség hálózatos szövedékébe. Tudományos teljesítményünk újra érzékelhetővé teszi a zsidóság tudományának radarernyőjén Budapestet, helyesebben a CEU, az ELTE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hebraisztikai tanszékein túl a Scheiber Sándor utcát is. Tartozunk ezzel mestereinknek, s kiváltképpen is annak a Schweitzer Józsefnek (z"l, váljék áldássá az emléke), illetve Schőner Alfrédnak, akik szívós munkájukkal a rendszerváltás utáni nehéz időszakban minden további fejlődés alapját megvetették. A hitélet tekintetében is derűlátó vagyok. A most leköszönő rektor ugyanis az OR-ZSE tanzsinagógáját Scheiber szelleméhez hűen spirituális térként is rektori erőfeszítéseinek középpontjába állította. Ne feledjük, hogy a zsidó vallástudományi képzés mit sem ér aktív hitélet, a micvák, a parancsolatok teljesítésének mindennapi gyakorlata nélkül. Schweitzer József is, Schőner Alfréd is ennek az ősi elvnek megfelelően vezette a tanzsinagógát. A most nyugállományba vonuló rektor az utóbbi években épp ennek az alapgondolatnak a mércéje szerint bízta rá két kiváló tanítványára, két „fiatal” rabbira, Darvas Istvánra és dr. Róna Tamásra a rabbiképző „kis hajlékát”. Az ő rabbinikus tudásuk és elkötelezettségük egészen bizonyosan megfelelő garancia arra, hogy mind a Bét Jehuda templomkörzet, mind pedig az egyetem oktatói és hallgatói közössége alkalmas helyet és szellemet találjon a parancsolatok teljesítéséhez, a hagyomány gyakorlásához, élővé, azaz megélhetővé tételéhez.

Kácsor Zsolt