Sajtótájékoztató / 2012. május 18. péntek, 15:00 óra, Mozsár Kávézó
„Mindannyian Együtt Jeruzsálemért” elnevezéssel alapítványt hoz létre a keresztény-zsidó párbeszéd erősítésére Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, és dr. Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke.
Az alapítvány célja Jeruzsálem jövőjének és múltjának, szellemi, vallási, kulturális jelentőségének, szerepének kutatása, képviselete, népszerűsítése révén a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek erősítése.
A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás és kultúra alapvető szerepet töltöttek és töltenek be a szabad világ – benne hazánk – létrejöttében és fennmaradásában. Ezeknek az értékeknek a keletkezésében, elterjedésében, Jeruzsálem, mint a zsidóság szellemi, vallási, kulturális és politikai központja és egyben, mint a kereszténység megszületésének helye, központi szerepet tölt be.
Jeruzsálem jelentőségét már a magyar államot megalapító I. István király is felismerte, amikor megnyitotta az Európából odavezető szárazföldi zarándokutat és a városban zarándokházat is építtetett. Ma pedig a modern Izrael állama teljes körűen védelmezi és garantálja valamennyi vallás, különösen a kereszténység szent helyeinek és történeti emlékeinek védelmét, szabad megközelítését is.
A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány ezúton sok szeretettel meghívja Önt sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepi programjára. A rendezvény során megismerheti a mozgalom alapelveit, céljait, a mozgalmat létre hívó képviselőket, illetve sor kerül az alapító okirat ünnepélyes aláírására.
Helyszín és időpont: Mozsár Kávézó
Pontos cím: Budapest VI. ker., Mozsár u. 2.
Időpont: 2012. május 18. (péntek) 15:0 óra
