Merav Michaeli: Minél több nő álljon elő az igazsággal

Budapesten járt Merav Michaeli izraeli ellenzéki politikus, az ismert médiaszemélyiségből lett Knesszet-tag, a kisebbségi jogokért, a női egyenjogúságért, a munkavállalók érdekeiért küzdő parlamenti képviselő. Merav Michaelinek magyar kötődése is van: a nagypapája Kasztner Rezső (1906-1957) volt, ami máig meghatározó tényező az identitásában. Budapesti látogatása kapcsán készítettünk vele interjút magyar gyökereiről, parlamenti munkájáról, a házasság általa szorgalmazott eltörléséről, és a Harvey Weinstein-ügyről.

Merav Michaeli_1.jpg
Fotó: Nagy Ákos

Milyen céllal látogatott a magyar fővárosba?

A Kneszet Külpolitikai és Védelmi Bizottságának tagjaként jöttem. Tudja, ez szokásos eleme a kétoldalú politikai kapcsolatoknak: megvizsgáljuk, hogy milyen együttműködések születhetnek a közös magyar-izraeli érdekek alapján.

Ismert arról, hogy Kasztner Rezső unokája. A magyarországi és romániai gyökerei miatt gyakran látogat Magyarországra és Erdélybe?

A mostani látogatásom előtt csak egyszer voltam itt. 1998-ban történt, amikor a pesti Váci utcában az egykori otthona falán fölavatták Kasztner Rezső emléktábláját. Ez alkalom volt arra, hogy a Kasztner-vonat által megmenekült túlélők is ellátogathassanak Magyarországra. Az eseményre meghívták az anyámat, a nővéremet és engem, az avatás után találkoztunk a magyar kormány képviselőivel is. Megnéztük Budapestet, majd elutaztunk Erdélybe, Kolozsvárra, mert az anyám megakarta mutatni a házat, ahol az apja felnőtt. Ez volt az egyetlen magyarországi látogatásom a mostani előtt.

Fontosak önnek a magyar zsidó gyökerei?

Hogy úgy mondjam, drámaian fontosak. Számomra Kasztner legitimációs örökséget jelent, sokféle módon meghatározó jelentőségű az életemben, akár a magyar, akár az izraeli huszadik századi történelmet veszem alapul. Régebben csak annyit tudtunk róla, hogy az ő nevéhez fűződik a Kasztner-vonat. De mostanra, a kutatásoknak köszönhetően, már tudjuk, hogy 18 ezer ember megmentését szervezte meg, képes volt náci tisztekkel együttműködni annak érdekében, hogy az emberek a megsemmisítést elkerülhessék. Ennek az volt az ára, hogy orgyilkosság áldozata lett Izraelben. Ha jobboldalról politikai támadások érnek, még ma is megkapom az emberektől, hogy az én nagyapám így, az én nagyapám úgy… A Facebook-on olyasmiket írnak, hogy szégyelljem magam miatta. Én azonban büszke vagyok rá. Szóval nagyon is jelen van az életemben.

Újságíróból lett politikus. A két életforma között mi jelentette a legnagyobb változást?

2013-ban lettem a Knesszet tagja, azt azt megelőző öt évben a Haaretz-ben írtam többek között vezércikkeket, és saját rádió- és televízió-műsoraim voltak. S hogy mi volt a legnagyobb változás 2013 után? Nézze, lényegében már jóval ezelőtt politizáltam, mielőtt politikus lettem. Húsz évig biztosan. Dolgoztam a nők, a kisebbségek, a dolgozók jogaiért, a palesztinokkal való megbékélésért. Használtam az újságíróként rendelkezésemre álló médiafelületeket, és a legkülönbözőbb helyeken elmondtam a véleményem, ahol és amikor csak megkérdeztek. Szóval lényegében politikusként dolgoztam, mielőtt valóban politikus lettem volna. A közéletben ismert voltam korábban is, szóval az nem jelentett nagy változást, hogy a nyilvánosságban teret kapok. Ám a Knesszet tagjának lenni azért mégis más, mert ez napi huszonnégy órás nyilvánosságot jelent: nincs egyetlen percnyi szünet sem. Nincs olyan, hogy munkaidőn kívüli állapot. Ha a parlament tagja vagy, akkor minden percben munkaidőben vagy. De számomra ennek megvan az az előnye, hogy a nézeteim kifejtésére új felületet és új teret kaptam, ráadásul a törvényhozás maga számomra nagyon-nagyon fontos terep: hiszen a törvényhozás szabályozza az életünket, meghatározza a mindennapi normáinkat. A törvényhozásban dolgozni nagyon összetett, sőt, extrém módon megerőltető munka, de számomra minden másnál izgalmasabb. Az élettársam, aki ismert televíziós (Lior Schleien – K. Zs.), azt mondta egyszer, hogy amikor a parlament tagja lettem, akkor egy sokkal nagyobb teljesítményű mikrofont kaptam, amellyel, sokkal hangosabb tudok beszélni az emberekhez. És ez így is van, ma sokkal több emberhez tudok beszélni, mint amikor tévéztem, vagy a Haaretz-nek írtam.

Egy TED-konferencián tartott, különösen érdekes előadásában a házasság jogintézményének eltörlése mellett érvelt. Gondolja, hogy ez megvalósulhat valaha?

Ez csak tőlünk függ. Attól, hogy fel tudjuk-e adni a férfiak által férfiakra szabott, patriarchális jellegű társadalmi rendszert. A házasság intézménye a férfidominancia egyik sarokköve. Az a nagy kérdés, hogy van-e elegendő bátorságunk az ilyen régi társadalmi struktúrák lebontására, és újak létrehozására. Ha rajtam múlik, akkor igen. Ezen dolgozom.

A közvélemény most a Harvey Weinstein-ügy lázában ég. Mit gondol, milyen okok vezettek oda, hogy ez a nagyhatalmú producer évtizedeken át pozícióban maradhatott annak ellenére, amit a nők ellen elkövetett? Mi az oka, hogy sok évig büntetlenül erőszakoskodhatott?

Én éppen fordítva kérdezném, mert a problémát éppen fordítva látom: milyen társadalom az olyan, ahol a nő nem egyenjogú a férfival a törvény előtt? Milyen társadalom az olyan, ahol a nőnek csak pár évtizede van ugyanolyan szavazati joga, mint a férfinak? Egy nővel szemben elkövetett erőszak természetesen bűntény, de tegyük fel csak a kérdést, hogy mit is értünk egy nővel szembeni erőszakon. Sok férfi számára ugyanis nem is jelent bűncselekményt egy nővel szembeni erőszakoskodás, ez a valóság. Persze nem minden férfi ilyen, de vannak ilyenek, különösen a hatalommal bírók között, mert számukra egy nővel szembeni erőszak a hatalomgyakorlás része. Számomra nem meglepetés a Weinstein-ügy, hiszen ez történik századok óta. Nem meglepetés, hogy sok férfi sokáig azt hitte, mindent megtehet a nővel, hiszen a régi társadalmakban a nő a férfi tulajdonának része volt. A jó hír az, hogy egyre többen felismerik: ez a természetesnek hitt gyakorlat nem normális és nem elfogadható. A nőt a régi korokkal ellentétben ma már nem az határozza meg, hogy egy férfihoz tartozik-e. Nem lehet többé büntetlenül zaklatni a nőt, hiszen a nő nem a férfi tulajdona. Ez persze messze nem az út vége, mert az egyenjogúsítás szempontjából fontos lenne a prostitúció felszámolása, sőt, a teljes betiltása. S visszatérve Weinsteinre: azt javaslom, hogy minél több nőnek elő kellene állnia az igazsággal. Tegyék meg, mondják ki az igazságot, mert csak így léphetünk előre.

Kácsor Zsolt