Mai születésnapos: Romain Gary (Émile Ajar)

Ő teremtette Momot, az arab kisfiút, aki elmeséli nekünk nevelője, Rosa mama, az idősödő, a ráktól rettegő zsidó prostituált utolsó napjait, a nőét, aki sorstársai nem tervezett gyerekeiről gondoskodik idős napjaiban. Ez a könyv a „megalázottak és megszomorítottak” egymás iránti szeretetéről szóló legmegrázóbb elbeszélések egyike.

Émile Ajar Romain Gary álneve volt, akit „valójában” Roman Kacewnek hívtak. Vilniusban született, édesanyja színésznő volt és megjósolta, hogy fia nagy íróvá válik majd. Megjósolta, de már nem érte meg.

Roman Franciaországban nevelkedik és tanul, amíg 1940-ben az ország nem kapitulál a nácik előtt. A fiatalember követi De Gaulle tábornokot a száműzetésbe és pilótaként harcol a nácik ellen. Édesanyja a háború elején meghal.

Romain Gary első regénye rögtön a háború után megjelenik, a szerző pedig diplomataként szolgálja Franciaországot Bulgáriában, Svájcban és az Egyesült Államokban. Ezekben az években megindul példátlanul sikeres írói karrierje: ontja magából a szövegeket először Romain Garyként – már ez is „álnév” – aztán újabb és újabb alteregók neve alatt.

A filmszakmában is dolgozik, nem utolsósorban a normandiai partraszállásról szóló legendás film, A leghosszabb nap forgatókönyvén.

Élete utolsó szakaszában jelenteti meg egyik álnevén, Émile Ajarként az Előttem az élet című, páratlan gyengédséggel megkomponált regényt a kisgyerek-kiskamasz Momo és Rosa Mama kapcsolatáról: a társadalom perifériáján élők szolidaritása és a hála végül „cionistává” teszi a kisfiút: kitalálja, hogy a nagybeteg, idős asszonyt, a holokauszt túlélőjét utolsó napjaira el kell vinni Izraelbe. Rosa mamát Simon Signoret játssza a regényből készült filmben.

Az egyetlen író, aki kétszer nyerte meg a Goncourt-díjat, amelyet a szabályok szerint csak egyszer lehet elnyerni. Romain Garyként és Émile Ajarként.

És még valami. Amikor édesanyja bejelentette szomszédaiknak, hogy igenis nagyon nagy ember lesz az ő fiából Franciaországban, csak egyetlen lakó nem röhögött. Úgy hívták, hogy Piekielny úr. Ő félrevonta egyszer Romant és megkérte, hogy ha tényleg nagy ember lesz belőle, említse majd meg sikerei csúcsán, hogy élt Vilnában valamikor egy zsidó, egy bizonyos Piekelny. Megígérte.

„A wilnói szürke egérke már rég befejezte szerény földi létét, néhány millió többi európai zsidóval együtt, a nácik valamelyik krematóriumában. Én pedig továbbra is híven teljesítgetem ígéretemet. Az ENSZ emelvényétől a londoni nagykövetségig, a berni parlamenttől az Elysées-palotáig, Charles de Gaulle és Visinszkij előtt, magas méltóságok és halhatatlan alkotók előtt, soha el nem mulasztottam megemlíteni, a kis ember létét”.

Továbbadta. Adják Önök is tovább, ha nagy emberek lesznek, hogy élt egyszer a Baltikumban, igen régen, egy kis zsidó, akit Piekelny úrnak hívtak, aki nem volt nevezetes semmiről, és akit most már mégsem kéne elfelejteni, ha Romain Gary, aki ma volna 102 éves, így vigyázott rá.

Már több mint 35 éve, hogy Gary is befejezte nagyszabású földi pályáját: 66 évesen lőtte főbe magát.

Portréja itt olvasható