Mai születésnapos: Óz, a csodák csodája, egy varázslatos mese Izrael születéséről

Judy Garland elragadóan bájos, felejthetetlen filmje és főleg a mozi és minden idők egyik leghíresebb dala világosan a náci Németországról, a zsidóüldözésről és Izrael állam megalakulásának reményéről szól a második világháború küszöbén, 1939-ben. Nem véletlenül: a két Oscar-díjjal kitüntetett ének, a Somewhere over the rainbow szövegírója és zeneszerzője egyaránt mélyen vallásos, kelet-európai zsidó bevándorlók gyereke volt, ahogy a film „igazi” forgatókönyvírója is.

A film elején, még bőven Kansasban Dorothy egy másik, messzi világról álmodik, mielőtt valóban eljutna a szél szárnyán Óz birodalmába. Arról énekel a tizenéves Judy Garland, hogy van valahol egy hely, kell lennie, túl a szivárványon. Egy hely, amelyről valahol egy tündérmesében volt szó, ahol az álmok valóra válnak: van valahol, vágyunk rá és egyszer valósággá lesz. A háttér: Adolf Hitler uralmának hatodik éve, néhány héttel a második világháború kitörése előtt. Ki az, aki ne érezné már, mi van készülőben, aki ne akarna messze lenni, valahol túl a szivárványon? Legkivált akkor, ha zsidó, ha Európából jött, amelyet percek múlva elnyel a nácizmus, amelyről ekkor még nem tudható biztosan, hogy le fogják-e győzni.

Alighanem valami effélét érzett a szöveg írója, Yip Harburg is, egy orosz emigráns ortodox zsidó család negyedik gyermeke, akit valódi, civil nevén Isidore Hochbergnek hívtak és a szívettépően fülbemászó zenét szerző Harlod Arlen, vagyis Hyman Arluck is, egy litvániai zsidó kántorgyerek. És az sem csoda, hogy ebben a helyzetben eszükbe jutott egy már ezredévek óta csak tündérmesékben létező ország, amelynek álma egyszer talán valóra válik: egy olyan országé, ahol ők is otthon lehetnek és nem lesznek kiszolgáltatva minden fenyegetésnek. A Messiás eljövetelének földje, őseik földje, a 9 év múlva, közvetlenül a holokauszt után valóban újjászülető Izrael. Igen, a dal, Judy Garland Somewhere over the rainbow-ja, amely hazavágyódik, az igazi otthonba, a kopár Kansasből, a száműzetésből, sokak szerint akár cionista himnusznak is tekinthető. Amelyet két menekült, szegény zsidó család gyerekei írtak, hogy aztán két Oscar-díjat zsebeljenek be érte, egyet a filmzenéért, egyet pedig konkrétan ezért a dalért külön. És amelyet több kritikus-testület is a 20. század legfontosabb dalának választott.

Cikk_aljara_lila_.jpg

Érdemes hozzátenni, hogy volt a film körül valaki, akit a stáblista nem is jegyez a majd tucatnyi forgatókönyvíró között, aki hangsúlyossá tette a film kansasi jeleneteit és azt ajánlotta, hogy ezt a részt fekete-fehérben vegyék fel és csak Óz birodalma legyen színes. Ő teremtette meg tehát az elvágyódás terét, ahonnan elindul Dorothy a szivárványon túlra, ő csinált helyet a dalnak. A névtelen közreműködőt Herman Mankiewicznek hívták, ez már nyilván nem lep meg senkit. Persze, ő is közép-európai, német zsidó bevándorlóktól származott.

Amikor az idén a Szigetre érkező Pink elénekelte a dalt, az amerikai blogokon megindult az emlékezés az „eredetire”. Ugyanis az énekesnő édesanyja kelet-európai zsidók leszármazottja. Annyira a miénk a dal, hogy az egyik leghíresebb feldolgozása a fiatalon elhunyt hawaii énekes, Israel Kamakawiwo nevéhez fűződik, aki hiába volt Israel, történetesen nem volt zsidó. De azért igazán szépen énekli.