Mai születésnapos: Krúdy Gyula, a tiszaeszlári vérvád krónikása

A magyar irodalom örök titkos favoritja, a ködlovag, akinek alakja mindig elvész a maga teremtette atmoszférikus ködben, aki folyton ír, maga sem tudja mit hová és akinek munkáiból, elszórt firkálmányai közül mindig előkerül egy-egy gyöngyszem. Írt egy szép regényt földijeiről, a szegény tiszaeszlári zsidókról is.

Tiszaeszlárnak gazdag irodalma van, annak, ami ott történt, sok szépíró futott már neki. Ha csak a leghíresebbeket vesszük, akkor rögtön az elején megtaláljuk a sornak az eszlári zsidók védőjét, Eötvös Károlyt, az anekdotázó ügyvéd-politikust, aki maga is megírta egy hosszú munkájában, hogyan mentette meg az igazságtalanul megvádoltakat a 20. század közvetlen közelében. Úgy lehetett hinni, hogy mindez már csak a középkor babonás kísértette, amely Magyarországon még eleven, de nemsokára távozik majd a világból és végleg örök nyughelyére költözik az antiszemitizmus, a többi előítélet temetőjébe. Lassan másfél század eltelt azóta és mi már tudhatjuk, hogy a fejlődés álma a képzelet játéka volt csupán, kedves liberális illúzió. Gyerekség. De hát a 19. században az emberiség kicsit visszatért a gyerekkorba. Csak Krúdy látta úgy, nem túl sokan mások, hogy a haladásról írott mesék talán nem is olyan szépek. A mozdulatlanság a szép igazán, az ódon falak immár néma meséi, a vidéki és külvárosi fogadók, amelyik ideje lejárt, amelyek hangulata elmúlt és csak az ő soraiban él tovább, aki maga sem tartozik már közénk. Azt kereste, ami még őrizte a múltat, egy sosemvolt múlt romantikáját idézte. Nála az vált a múlt, ami valóban megmarad belőle: hangulattá, az eleven atmoszféra hozta vissza, Nevetett is magán, alakjai elmosódottak és valószínűtlenek, kicsit groteszkek, mindig éppen búcsúzóban. Szeretjük őket, miközben azért mosolygunk is rajtuk. Már a nevek: Rezeda Kázmér szép élete.

Ebben a világban jelentek meg a mester földijei, a tiszaeszlári kis zsidócskák és a lecsúszó dzsentrik a Függetlenségi Párt vármegyei erősségeinek őrzői között, az uszítók és pogromlovagok, akik érzik, hogy az ő idejük elmúlt és azért, hogy a nép haragja ne ellenük forduljon, a vérvád promócióján kezdenek szorgoskodni, nem is eredménytelenül. Őket is értjük, mert ők is igazi emberek lesznek, mert Krúdy Gyula, miközben úgy csinál, mintha viccelne, tényleg figyel.

Az ő alakjain és az ő meséjén keresztül juthatunk a legközelebb ahhoz, mi történt ezelőtt 135 évvel Tiszaeszláron és az országban, másfél évtizeddel a zsidóság emancipációja után. Továbbá ő a legnagyobb magyar írok egyike mindazok között, akik valaha éltek és írtak ebben a tehetségekben gazdag hazában. Ezelőtt 139 évvel született, pár évvel Tiszaeszlár előtt és itt van velünk azóta is, soha nem tűnik el végleg a ködben.

Legyen áldás az emléke!